Napok óta tart a Magyar Állami Operaház dolgozóinak sztrájkja. Az intézmény falai között egyre nő a feszültség, mert a vezetőség és a sztrájkolók is elszánták magukat arra, hogy a végsőkig kitartsanak- írja a Blikk.
Érkezik a Beetlejuice Beetlejuice – Tim Burton 1988-as nagysikerű horrorkomédiájának folytatása, és megkaptuk az első teasert is, amelyben a Wednesday-ből ismert Jenna Ortega is feltűnik. A filmnek már a megjelenése óta tervben volt a folytatása, azt azonban kevesen tudják, hogy eredetileg egészen megborult koncepcióval vitte volna tovább a sztorit
Wales hercegnéje tavaly év vége óta egyetlen nyilvános szereplést sem vállalt, így nem meglepő, hogy különös "eltűnése" mindenkit élénken foglalkoztat (még az internetes konteó-gyárakat is megtermékenyítette). Úgy látszik, Kamilla királyné most elégelte meg a faramuci helyzetet.
Gondolnád, hogy a heti rendszeres randi este megmentheti akár a szürkülő párkapcsolatodat? A kapcsolatot ugyanis folyamatosan ápolni kell, és életben tartani
Igazi sztárparádé volt a 2024-es Glamour Women of the Year díjátadó gálán, ahonnan Tóth Andi sem hiányozhatott; a fiatal tehetség a Femcafe-nak adott interjújában fél éve debütált ruhamárkájáról beszélt, illetve üzent azoknak is, akik még mindig a külseje miatt bírálják.
Emilio és Tina pár héttel ezelőtt gyomorműtéten esett át, a pár Schobert Norberthez fordult, hogy új alapokra helyezhessék étkezési és sportolási szokásaikat. A fitneszedző elárulta, sosem vállalta volna be a műtétet annak idején, mikor feles kilókkal küzdött.
Mától Benedict Cumberbatch a Madame Tussauds Budapest új lakója. Sherlock Holmes megformálójának viaszmása Bécsből érkezett a Dorottya utcába és néhány hónapig biztosan marad. Cumberbatch figurájának ünnepélyes átadásán részt vett az Egyesült Királyság nagykövetsége, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara, valamint Cumberbatch állandó magyar hang
Vannak dolgok, amiket mindenkinek tudnia kell: ezért állítottunk össze egy alap lexikális tudás kvízt, amivel kipróbálhatod, nálad megvannak-e az alapok.
Katalin hercegnével kapcsolatban az elmúlt időszakban sorra jelentnek meg a vadabbnál vadabb pletykák, holott a hercegnét januárban megműtötték, a palota pedig közölte: húsvétig biztosan nem fog nyilvánosan megjelenni. Most Canterbury érseke csatlakozott azon hangok egyre növekvő kórusához, akik kiállnak amellett, hogy a walesi hercegnének nyugalom
A fiatalok felének, 51 százalékának volt megtakarítása a múlt év végén, ez stagnálást, minimális csökkenést jelent a korábbi negyedévekhez képest – derül ki a K&H ifjúsági indexből. A fiatalok átlagosan 549 ezer forint megtakarítással rendelkeztek, a legtöbben lakásra gyűjtenek.