Rippel Ferinek nem volt más választása, kés alá kellett feküdnie. Az artista kamerák előtt vallott arról, hogy szemhéjplasztikai műtétre volt szüksége, és a beavatkozás nem csak esztétikai szempontból volt szükséges.
A siker titka Mező Misi szerint az, hogy nincs titok. A Magna Cum Laude volt a Palikék Világa by Manna Szóló című műsorában Dombovári Vanda vendége. A frontember, Mező Misi a zenekar nehéz éveiről is mesélt.
Ahogyan azt már tapasztalhattad, egyre tovább van világos, egyre jobb az idő, csicseregnek a madarak, nyílnak a virágok, és ha még mindig nem lenne ez elég jel, a naptár egyértelműen jelzi, hogy itt a tavasz. A tavasszal együtt pedig hamarosan óraátállítás.
Fekete Dávid és a kedvese, Szintia nagyon komolyan veszik a kapcsolatukat, és ezt most egy újabb lépéssel bizonyították be. A pár megismerte egymás szüleit, és szerencsére hatalmas az összhang mindenki között.
Nagy Alekosz örömhírrel indította a nagypénteket. Röviden és tömören egy posztban jelentette be, hogy többé már nem a szinglik táborát erősíti. Igaz, nem volt túl bőbeszédű, de olyan érthetően fogalmazott, hogy mindenki tudja, miről van szó.
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.
Egyre izgalmasabbak a feladatok Az álommeló 2. évadában. Természetesen drámai pillanatokból sincs hiány, és bizony megesik, hogy a jelöltek egymás ellen fordulnak
Magyar Péter két nap után reagált érdemben Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújára. A verbális abúzusra vonatkozó vádakat nem cáfolja, viszont azt állítja, hogy soha nem ütötte meg volt feleségét, az viszont többször megütötte és megrúgta őt.
Varga Judit nem unatkozott miniszterként. Kiderült, hogy tavaly 1400 titkos megfigyelésre vonatkozó kérelemről döntött az Igazságügyi Minisztérium. Az utódja, Tuzson Bence szintén nem tétlenkedik.
Mario Girotti-ként látta meg a napvilágot 1939. március 29-én az olaszországi Velencében, és 12 évesen már felfedezték tehetségét. Szülei szerint kisfiúként már biztos volt benne, hogy színész lesz belőle.
A két műsorvezetőt felháborította, hogy milyen vélemények érkeztek a közösségi oldalakon a műsorvezető társukra. Azt is szóvá tették, hogy többen álnéven, kamu profillal gyalázkodtak.