Két hete mondta el trükkjét, hogy lehet megvadítani egy férfit az ágyban, azóta beindult a hype-vonat. A Hawk Tuah-lányként elhíresült Hailey Welch felmondott a munkahelyén is, hogy kihasználja a hírnevet, és egyelőre úgy tűnik, jó döntés volt: bámulatos összegekért megy fellépni a fiatal lány.
Úgy tűnik, már tényleg nincs tovább: Brad Pitt és felnőtt gyerekei végleg eltávolodtak egymástól. Egy bennfentes szerint a színész semmilyen kapcsolatot nem ápol velük, és a fiatalabbakkal is alig tartja a kapcsolatot.
Huszonöt éve, 1999. július 12-én halt meg Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:
Hamarosan újra a képernyőre kerül az RTL-en a Sztárbox, most kiderült, kik harcolnak a bajnoki övért középsúlyban. Ringbe száll többek között Pápai Joci és Shane Tusup is.
A Művészetek Völgye Fesztivál idén több programmal várja a fesztiválozókat, mint valaha, akik közel 3000 lehetőségből választhatnak majd július 19. és 28. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend helyszínein. A fesztivál ezúttal is számos újdonsággal készül, köztük új helyszínekkel, fenntarthatósági és művészeti programokkal, saját színdarabbal
Csak kapkodjuk a fejünket, annyi meghökkentő pillanatot tartogat számunkra a Sztárbox idei évada. Legutóbb arra derült fény, hogy kik lesznek a könnyűsúly kategória férfi versenyzői, ezúttal pedig a középsúly versenyzőinek kilétéről hullt le a lepel. Micsoda felhozatal!
Szinte biztos, hogy mindenkinek mondták már, hogy az igazán forró hőségben hiába csábító jeges, hideg víz, valójában a meleg folyadék jobban hűt. De kérdés, hogy igaz-e, van-e tudományos megalapozottsága vagy csak igaznak hangzik a kijelentés.
A GLAMOUR-nál mélyen hiszünk benne, hogy minden nőt megillet az anyagi biztonság és szabadság, ehhez viszont átgondolt lépésekre van szükségük. Mi ebben támogatjuk őket a BiztosDöntés.hu-val közösen indított cikksorozatunkkal, a Tudatos pénzügyekkel, hogy magabiztosan hozzanak pénzügyi döntéseket, hogy átlássák és ismerjék a lehetőségeiket.
Számos idegen szót használunk a napjaink során, néha pedig zavarba is tudunk jönni, ha hallunk egyet, amiről tudjuk, hogy illene tudnunk, mégsem jut eszünkbe a jelentése. Rajtad ki tud fogni ez a hét kifejezés?
Szeretnéd elkerülni az utazás stresszes pillanatait? Csomagolási és repülési tippek a légiutas-kísérő ajánlásával, amivel könnyebbé teheted a repülős utazásod
Mucsi Ágota a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem idei friss diplomása. "Álmomban már repültem" című fotósorozata a testkép- és evészavarral való küzdelmét mutatja be.
Az emberiség egyik legnagyobb kihívása, hogy hiába szeretnénk elhagyni a Földet, az űrben olyan mértékű sugárzás éri az asztronautákat a hosszabb utak alkalmával, amely a jelenlegi sugárvédelmi szabályozás mellett lehetetlenné tenne egy ilyen utazást. Ma már emberi testet szimuláló bábukkal folynak a NASA tesztek is, hogy előre meg lehessen becsüln
A nyár egyik új kedvence a cold brew, és annak megannyi változata. A De’Longhi jóvoltából egy szuper eseményen kóstolhattuk meg a legjobb kávés különlegességeket. Dr. Pálffy László mixológus és Boros Zoé barista elmesélik a legfontosabb tudnivalókat, így mostantól akár te is könnyedén megvalósíthatod.
Friderikusz Sándor nem akar beállni a Magyar Pétert ajnározók sorába: egyértelmű, hogy jelenleg nem kíváncsi a politikusra, sok kellene ahhoz, hogy ebben megváltozzon.
Katalin hercegné szívmelengető üzenettel fejezte ki szeretetét a hétvégén. A walesi hercegné egy Instagram történetben intézett néhány kedves szót valakinek, aki bizony nem Vilmos herceg!
A menstruációs ciklus nemcsak a reproduktív egészségünket mutatja, hanem az intimegészségünkre is jelentős hatással van. A hormonális változások különösen érzékennyé tehetik a hüvelyflórát, és növelhetik a bakteriális vaginózis kockázatát.
A híresség a közelmúltban jelentette boldogságát: hosszú próbálkozás után végre kisbabát vár. Közösségi oldalán ezúttal arról számolt be Tornóczky Anita, hogy rendetlenkedik a szíve, amiért 24 órás kivizsgáláson kell átesnie...