A Kalandra fal! szeptember 2-tól indul az RTL-en. A csatorna az első adásra minden idők legkülönösebb párosát ígéri, akik még sohasem vezettek együtt műsort.
Az egykori szépségkirálynő és férje, G.w.M második közös gyermeke múlt hét csütörtökön jött a világra, így nagy a boldogság a családban. Viszont a követőinél kiverte a biztosítékot, hogy a pár már néhány nappal a szülés után kimozdult, a fotó alapján kettesben. Most viszont Kulcsár Edina tiszta vizet öntött a pohárba.
Összesen 50 millió forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot a határon túli professzionális magyar színházaknak, illetve tánctársulatoknak a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A minisztérium szerint a kormány stratégiai ágazatként kezeli a kultúra területét, és az úgynevezett értékközvetítő, nemzeti identitást erősítő szervezetek munkáját ak
Az úszás Magyarország egyik legkiemelkedőbb sportága, amely évről évre világszinten is jelentős sportolókat ad a nemzetközi sportba. Például az utóbbi évek legjobb magyar úszója, a Párizsban is csúcsra érő Milák Kristóf is a magyar sportoktatásban edződött. Az ilyen kiemelkedő eredmények sok szülőt ösztönöznek arra, hogy gyermekeiket beírassák úszó
Pár nappal ezelőtt jelent meg a váratlan hír, hogy az RTL népszerű műsorában, a Konyhafőnökben, leváltják a Michelin-csillagos sztárséfet, Sárközi Ákost. A séfet, aki már 8 éve állandó szereplője volt a műsornak, szintén váratlanul érte a csatorna döntése. De vajon kivel pótolják majd a műsorban? Mutatjuk a két esélyest.
Az iskolában sokat foglalkoztunk a görög mitológiával, de ha ott nem is húzott be a téma, talán a Percy Jackson-filmeknek sikerült. Te tudod, ki minek az istene?
Több személyt is letartóztattak csütörtökön a színész tavaly bekövetkezett halálával kapcsolatban. Matthew Perry a ketamin akut hatása miatt veszítette életét a halottkém vizsgálatai szerint.
A Road Movie Live évről évre a Szent István-nap egyik legnépszerűbb programhelyszíne, ahol a magyar zenei élet képviselői adnak koncertet – olvasható a szervezők csütörtöki közleményében.
Monumentális látványban lesz részük mindazoknak, akik augusztus 20-án megtekintik a tűzijátékot. A lélegzetelállító hatáshoz az elmaradhatatlan drónshow és fényfestés is hozzájárul.
Pár nappal ezelőtt jelent meg a váratlan hír, hogy az RTL népszerű műsorában, a Konyhafőnökben, leváltják a Michelin-csillagos sztárséfet, Sárközi Ákost. A séfet, aki már 8 éve állandó szereplője volt a műsornak, szintén váratlanul érte a csatorna döntése- írja a Story magazin.
Rendőrautók lepték el csütörtök reggel az egyik forgalmas kereszteződést a fővárosban, hogy lezárják a Bajza utca egy részét a VI. kerületben. Nagy volt a riadalom, hiszen egy óriási méhkaptárt kellett eltávolítani egy lakóépület harmadik emeletének faláról. A temérdek rovar egy ablak mellé építette az otthonát, ami veszélyeztette az ott lakók és a
Augusztus 15-én startolt a Netflix romantikus sikersorozatának negyedik évada, az alábbi tíz pontban pedig összeszedtünk minden fontos információt, amit csak tudni akartál az Emily Párizsban új felvonásáról.
Mindannyian szeretünk a puha, illatos takaróba beburkolózni a nap végén. Egy idő után azonban az ágynemű elveszíti friss hatását. Akaratlanul is beszennyezzük, és néhány használat után a meleg környezetnek köszönhetően elszaporodhatnak benne a különböző baktériumok. Ilyenkor mehet is a mosógépbe: már csak az a kérdés, milyen hőfokon mossuk, hogy me