A 74. Miss Universe szépségverseny minden eddiginél nagyobb érdeklődést váltott ki, amelynek győztesét péntek hajnalban hirdették ki Bangkokban. Az idei esemény érdekessége, hogy számos korábbi korlátozást eltöröltek: megszűnt a 28 éves felső korhatár, gyermekes anyák is indulhattak, a tetoválás már nem kizáró ok, és transznemű nők is részt vehette
Nick Hogan újra a ring közelében tűnt fel, alig néhány hónappal édesapja, a legendás Hulk Hogan halála után. A 35 éves celeb egyre nyíltabban utal arra, hogy talán ő maga is a WWE világába lépne, mondván: "a véremben van". A rajongók egyelőre csak találgatják, vajon valóban apja örökségét készül-e továbbvinni.
Pár héttel ezelőtt, egy utazóknak létrehozott Facebook-csoportban jött szembe velem Thassy Orsolya posztja. Épp egy újabb kalandra készült, ami már a sokadik lesz neki a sorban, hiszen Jordániától kezdve Ausztrálián, Afrikán, Costa Ricán át, Francia Polinéziáig több mesés helyen is megfordult már. Orsi, aki születése óta mozgáskorlátozott, beavatot
Az idei téli szezon egyik legizgalmasabb eseményére készül a hazai műtárgypiac. A BÁV ART 86. Művészeti Aukciója minden eddiginél látványosabb ékszer- és műtárgykínálattal várja a látogatókat december 2–4. között. Az aukción olyan darabokra tehetnek szert a licitálók, amelyek valóban egyediek, és éppen ez a karakter adja legnagyobb vonzerejüket. A
Az egykori valóságshow-szereplő korábban nehezen fogadta el, hogy édesanyja Alzheimer-kórral küzd. Volt, hogy annyira kikészítette a tehetetlenség és a stressz, hogy az udvaron ordítozott és rugdosott mindenfélét, ami csak az útjába került.
Azt már régóta tudjuk, hogy Palvin Barbara stílusérzéke kifogástalan, de a 32 éves magyar modell mindig képes meglepetéseket okozni. Ezúttal egy elképesztően különleges szettben mutatta meg izmos hasát, és csak ámulunk, milyen bomba formában van!
A legújabb téli trend végre tényleg valami olyat mutat nekünk, amit eddig még nem láttunk: a faerezetminta jött, látott és ledöntött minket a lábunkról!
Orbán háborús Európáról beszél, Huckabee egy kémtalálkát magyaráz, Hajdú-Biharban pedig egy éjszaka három élet szakad meg – minden fronton feszül a világ.
A kardiológusok szerint a nők szívbetegségei gyakran "csendesebbek", és olyan tünetekkel indulnak, amelyeket sokan stressznek vagy kimerültségnek tulajdonítanak. Az időben történő felismerés azonban életet menthet.
Novemberben mindenki a fekete pénteket várja a hatalmas leárazások miatt, a Spar viszont egy egész héten keresztül őrült jó akciókat kínál a vásárlóknak. A széles választékban a karácsonyi ajándékvásárlás slágertermékei mellett rengeteg háztartási cikk és élelmiszer is megtalálható.
A híres énekesnő régóta szerez jobbnál jobb dalokat, amik később óriási slágerekké válnak. Pásztor Anna egy időben a mesterséges intelligenciával is kísérletezett, sőt tanítani is próbálta a szövegírásra.
II. Albert herceg és Charlène hercegnő gyermekei, Jacques herceg és Gabriella hercegnő, egy igazán káprázatos, mesebeli portrén szerepelnek, amely a monacói család eleganciáját és harmóniáját ragadja meg. Elképesztő, mennyit nőttek az ikrek, és csak úgy sugárzik róluk, hogy egy arisztokrata dinasztia tagjai.
A Kossuth-díjas színész az utóbbi években több súlyos betegségen is átesett: előbb áttétes prosztatarákkal diagnosztizálták, majd szívműtétet hajtottak végre rajta. Reviczky egészségügyi problémái ellenére sem fordított hátat a hivatásának, de azt mondja, már nem élvezi úgy a színészetet, mint annakelőtte.
A világ legidősebb házaspárja, Eleanor és Lyle Gittens 83 éve élnek együtt, és összesen 215 életévnyi tapasztalatot gyűjtöttek a szerelemről. A pár szerint nincs nagy trükk: az őszinte "szeretlek téged" tartotta össze őket, nem pedig bonyolult kapcsolatmentő praktikák. Számukra a tartós szerelem alapja nagyon egyszerű és emberi. Eleanor és Lyle min
Megdöbbentő tragédia rázta meg Budapestet: egy rendőrök elől menekülő autó az M3-as kivezetőn villanyoszlopnak csapódott, a sofőr a helyszínen meghalt, egy 18 éves utas pedig a kórházban vesztette életét. A kocsiban fiatalok ültek, és mint kiderült, az eredeti sofőr annyira részeg volt, hogy átadta a volánt egy másik fiatalnak – aki szintén ivott.
Dr. Bíró-Panyik Anita hónapokig titokban szervezte meg élete legnagyobb születésnapi átverését: a férje azt hitte, csak moziba mennek, ehhez képest Afrikában találta magát, úton a Mount Toubkal csúcsa felé. Anita mindent elintézett helyette – szállás, út, csomagolás –, Tomi pedig csak a reptérre menet jött rá, hogy valóra vált egy régi álma. A 4167
Az RTL+ Premium sorozata, a Jobb később, mint soha! négy legendás magyar színészt – Scherer Pétert, Badár Sándort, Csuja Imrét és Epres Attilát – visz Ázsiába, ahol új élményeket gyűjtenek és bebizonyítják: az élet iránti kíváncsiságnak nincs felső korhatára. A Reggeliben Scherer Péter és Badár Sándor meséltek a kalandjaikról: kipróbálták a kapszul
Egyre többen utaznak Törökországba plasztikai beavatkozásokért, mert ott sokszor feleannyiba kerül, mint itthon – a hajbeültetéstől a magasságnövelésig minden "csomagban" van: szállás, transzfer, klinika, műtét, mintha csak wellnesshétvégére mennének. Dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebész szerint azonban sok a vörös zászló: előfordul, hogy a páciens
Stumpf Patrik és Makk Adri Most Wanted-os kalandja igazi akciófilmbe illő volt: Zalaegerszegen autós üldözésben csaptak le rájuk. Ők voltak az a páros, akik a műsorban egy nap alatt a legtöbb kilométert tették meg. 314 km nem kis teljesítmény. A végjáték különösen izgalmasra sikerült: Patrik rosszulléte miatt egy lakásba kényszerültek, így Balázsék
Hiába csak november közepe, az éjszakák már sok helyen fagypont alá csúsznak, így előkerülnek a sapkák, sálak, télikabátok – és persze a kesztyűk is. Sokszor nem elég csak az időjáráshoz választani, fontos, hogy milyen alkalomra vesszük fel. A kínálat ma már elképesztően változatos: piton-, bárány- és disznőbőr, kashmír bélés, selyemkesztyűk – és v
Csonka András végre filmvásznon is megcsillogtathatja tehetségét: a Legénybúcsú sikerdarab alapján készülő mozifilmben fog szerepelni, és egy másik filmhez, a Ha már jobbra húztál című Tinder-komédiához is felkérést kapott. Októberi elfoglaltsága miatt azonban nem tudott forgatni, így a rendezők AI segítségével építik be a jeleneteit – Magyarország
Hiába fagyoskodunk most a télben, Mihályfi Luca már a nyarat idéző slágerklipjén dolgozik: a dal egy éve várakozott a fiókban, de most végre itt az ideje, hogy elkészüljön. A zene maga igazi bulihangulatú, a klip viszont téli köntösben érkezik – Luca azt mesélte, minden dalhoz azonnal klipötlet is születik a fejében. X-Faktoros időszakához képest m
Egy pécsi kisfiú három éven át élt a kórház falai között, miközben egy szerető család örökbe fogadta volna – végül a nyilvánosság és Tapasztó Orsi petíciója segített, hogy új otthonra leljen. A család elvégezte a szükséges tanfolyamokat és pszichológiai vizsgálatokat, mégis hónapokig várakozott az engedélyre. Orsi több mint 250 ezres aláírásgyűjtés
Turai Barnabás nemrég egy élő dispután tapasztalta, mennyire magabiztosak és jól informáltak a Z-generációs fiatalok, akik bátran állnak ki a véleményük mellett. Szerinte a határozottság nem tiszteletlenség, csak a stílus számít, és generációk óta sokat változott a hozzáállás a vitázáshoz. Turai és Linczényi Márkó közös podcastje, a Síkideg sem tud
Fatima Bosch fejére került a korona, a fiatal lánynak azonban nem volt egyszerű az út a csillogásig. De az idei versenyen nem ez volt az egyetlen botrány.
Nyáron még biztosan senki nem fogadott volna arra, hogy az énekesnő és Kanada volt miniszterelnöke még novemberben is együtt lesz. Katy Perry és Justin Trudeau kapcsolata azonban komolyra fordult, és már együtt készülnek az ünnepekre is.