A legtöbb gazdi hallotta már, hogy a kutyája álmában ugat, halkan felnyüszít, morog, vagy a lába rángatózik, mintha futna. De mit él át pontosan ilyenkor a kutyánk?
A Waberer’s csoport kivásárolja a Magyar Posta Biztosító Zrt. kisebbségi tulajdonosát, és 100 százalékos tulajdonrészt szerez a biztosítóban – tette közzé a Waberer’s International Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A három kínai űrhajós egyelőre a Mennyei Palota (Tienkung) nevű űrállomás foglya, mivel nincs használható járművük, amivel visszatérhetnének a Földre. De talán már közel a megoldás.
Rövid távon a kerékpárosok, a gyalogosok és az ott élők békés együttélése segítheti a budakalászi Duna-parton haladó kerékpárúton kialakult problémák megoldását – vélekedett Madarász-Losonczy Bálint, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Aktív Mobilitási Főosztály vezetője.
Bodonyi Csaba építőművész kapta a 2025-ös Makovecz Imre-díjat, amelyet az Angyalok és építészet - Makovecz Imre 90 című kiállítás nyitónapján adtak át csütörtök este a Műcsarnokban.
Dániai mintára radikálisan szigorítja a menedékkérés és letelepedés szabályait Anglia. Suella Braverman belügyminiszter szerint az illegális bevándorlás szétszakítja Nagy-Britanniát, ezért kellett lépni. Az InfoRádió Gálik Zoltánt, a Corvinus Egyetem docensét kérdezte.
Havazás idején, aki teheti, válassza a közösségi közlekedést – írta a Főpolgármesteri Hivatal a napokban várható hóeséssel kapcsolatban csütörtökön kiadott közleményében.
Sütő Enikő a Bóta Café vendégeként őszintén beszél a modellé válásról, a jogi pályáról, az egészségtudatosságról, élete nagy mélypontjairól, valamint arról, hogyan találta meg önmagát és a saját belső ritmusát.
Van, aki percenként hívja a párját, más csak este ír egy jó éjt üzenetet. Zdroba Patrik és Cooky is elárulták, náluk mi a szokás – de vajon mennyi a túl sok, és mennyi az elég?
Ebben a kvízben most tényleg megmutathatod, mire vagy képes. Ha több mint hat helyes választ adsz, joggal mondhatod magad zseninek. A kérdések között lesz könnyebb és igazi fejtörő is. Próbáld ki, hányat tudsz hibátlanul megválaszolni! A Kvízguru kvízei remek lehetőséget adnak arra, hogy pár perc alatt felfrissítsd a gondolkodásod. A kérdések válto
A kormány mindent megtesz azért, hogy a kis- és középvállalati szektor elegendő forráshoz jusson – emelte ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Soproni Gazdasági Fórumon csütörtökön.
A hepatitis A a fejlett világban elég ritka, általában egy évtizedben csak egyszer fordul elő magasabb esetszám. A koronavírus-járvány miatti korlátozások pedig tovább csökkentették ennek a vírusnak a terjedését is – egészen eddig.
A walesi hercegnő és Jessie J érzelmes ölelést váltottak a szerdai Royal Variety előadást követően , amit a rákkal kapcsolatos közös tapasztalatuk inspirált.
A magyar gazdaságpolitika valódi tétje, a kisvállalkozói csomag árnyoldalai, a bankadó-emelés hatása, valamint a Tisza Párt 315 jelöltjének bejelentése – ezekről beszélgetünk ebben a részben Szentpéteri Nagy Richarddal és Szakonyi Péterrel.
Kamarás Norbi őszintén elmesélte Kármán Odettnek az Exek csatájában, hogy az előző este egy külföldi lányt jósolt számára a jövendőmondó. Odettet megviselték a hallottak, főleg korán reggel, hiszen ő már elkezdett gondolkodni azon, milyen irányba fordulhatna a kapcsolatuk, miután távoztak a valóságshowból.
A napi agykarbantartó kvíz remek lehetőség, hogy megmozgasd egy kicsit az elmédet. Öt helyes válasz már azt jelenti, hogy vered az átlagot, de a hibátlan eredményért komolyan meg kell dolgozni. A kérdések sokfélék és szórakoztatóak. Lássuk, mire vagy ma képes! A Kvízgurun minden nap találhatsz valamit, ami kicsit megdolgoztatja az elméd. A tudás és
A Mol és a Slovnaft az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatóságához fordult, és aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a Janaf gyakorlata tovább fokozza az Adria-vezeték horvátországi szakaszával kapcsolatos ellátásbiztonsági aggályokat – közölte a Mol csütörtökön. A Janaf közleményben reagált az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó állítások
Az erzsébetvárosi önkormányzat nem tiltja, csak keretek közé szorítja az Airbnb-típusú szálláskiadást a 7. kerületben – hangsúlyozta Niedermüller Péter polgármester a helyi testület által szeptemberben hozott döntéseivel kapcsolatban.
Nagy sebességű drónok megsemmisítésére alkalmas lézerfegyvert teszteltek sikerrel Nagy-Britanniában. A londoni védelmi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a fegyverrendszert 2027-től telepítik a királyi haditengerészet hajóira.
Intenzív változásokat élnek át a csillagjegyek, akik teljes erőbedobással küzdenek céljaikért. Azonban ha túl nagy fordulatszámon élünk, könnyen lesz kiégés a vége – Ezt segít elkerülni a napi horoszkóp.
Bruck Gábor ezúttal a futballtól indul, és a politika legmélyebb rétegeibe érkezik meg. Miért nem tudja a magyar válogatott a végén megnyerni a meccseket – és miért nem tudja az ellenzék a politikai küzdelmeket? A beszélgetés középpontjában Orbán Viktor futball-libidója, a Tisza Párt 300 új jelöltje, és a „becsület” mint a vezetés legfontosabb alap
Kamarás Norbi érdeklődve kérdezte Szlépka Armandot és Balázs Mercit arról, milyen hatással volt kapcsolatukra a közös játék az Exek csatájában. Merci nagyon hálás a közös élményért, Moh pedig elárulta, mit tervez a műsor után exével. Nézd vissza a részt az RTL+ Premiumon!
Ez a műveltségi kvíz nyolc izgalmas kérdéssel készült, hogy próbára tegye a tudásodat. Lesz köztük olyan, ami elgondolkodtat, és olyan is, ami mosolyt csal az arcodra. Tökéletes kis szellemi torna a nap bármelyik részére. Készen állsz belevágni? A Kvízgurun minden nap találhatsz valamit, ami kicsit megdolgoztatja az elméd. A tudás és a szellemi akt
"Van-e élet a halál után?" – rendhagyó beszélgetésre került sor Orbán Viktor miniszterelnök, Bognár György paksi futballedző és Hajdú B. István televíziós kommentátor részvételével a Gurulj be lassítva is! M4 Sport podcast stúdiójában.
Volodimir Zelenszkij hivatalosan átvette az Egyesült Államok tervezetét, amely az amerikai fél értékelése szerint előmozdíthatja a háború diplomáciai úton történő lezárását – közölte csütörtökön az ukrán elnöki iroda sajtószolgálata a Telegramon. Közben a Fehér Ház szóvivője jelezte: az amerikai kormány az orosz-ukrán háborúban érintett mindkét fél
Mi történik valójában Budapesttel? Csődbe akarja taszítani a kormány a fővárost? Orbán Viktor, a NER vagy a Fidesz tényleg politikai okokból szorongatja Budapestet? Ebben az epizódban Szanyi Tibor, Magyar György és Ranschburg Zoltán kendőzetlenül beszél arról, mi rejlik a háttérben: politikai játszma, hatalmi logika vagy egyszerű alkalmatlanság?
A zsenik kvíze ma is igazi szellemi próbatétel. Ha maximum két hibád lesz, extrém műveltnek számítasz, hiszen ez a kihívás nem egyszerű. A kérdések változatosak, de mindegyik megmozgatja az agytekervényeidet. Nézzük, hány pontig jutsz! A Kvízguru kvízei játékos formában támogatják a tanulást. Egy-egy kérdéssor remek módja annak, hogy karbantartsd a
Természetes módszert javasol az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegséget terjesztő amerikai kabóca elleni védekezéshez az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet új kutatása. A szőlősorok közé vetett virágos növénytakaró vonzza azokat a hasznos ízeltlábúakat, amelyek természetes ellenségei a szőlőkabócának – mondta az InfoRádióban a kutatóintézet pro
A folyamatosan súlyosbodó vízhiány és Teherán magas lakosságszáma miatt Maszúd Peszeskján iráni elnök elkerülhetetlennek nevezte a főváros elköltöztetését.
Orbán Viktor, Brüsszel, az uniós pénzek, a magyar külpolitikai zsarolás és a Fidesz rendszerének válsága – ezek a Klikk TV Egyenleg című műsorának legfontosabb témái. Ebben az adásban kimondjuk azt, amit rengeteg magyar ember érez: a miniszterelnök külpolitikai harcai egyre inkább elszigetelik az országot, miközben a belpolitikai valóságra nem mara
Ez a friss napi kvíz most is izgalmas kérdésekkel vár. Ha legalább öt pontot elérsz, máris le a kalappal előtted! A feladványok gondolkodtatók, mégis szórakoztatóak, így garantáltan nem fogsz unatkozni. Készülj fel egy kis szellemi felfrissülésre! A Kvízgurun minden nap olyan kérdések várnak, amelyek segítenek karbantartani az elméd. A rendszeres a
Az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége (USAGM) utasítására a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) magyar szerkesztősége november 21-től befejezi működését – közölte honlapján a médium.
„A győzelmi jelentés már megvan – csak az eredmény hiányzik” A Klikk TV Egyenleg című elemző műsorában Csillag István és Szakonyi Péter beszélgettek arról, mit várhat Orbán Viktor a Trump-találkozótól. A szakértők szerint a washingtoni út inkább kampányesemény, mint diplomáciai áttörés: látványos fogadás, közös fotók, de valódi eredmények nélkül.
Ez a napi matek kvíz nem hagy időt a hezitálásra! Ha 15 másodpercen belül megoldod a feladatot, akkor tényleg született zseni vagy. Egyszerre szórakoztató és agyserkentő, így garantáltan beindítják a gondolkodásodat. Készülj, mert most villámgyors logika kell a sikerhez!
Végső búcsút vettek Dick Cheney-től, az Egyesült Államok korábbi alelnökétől és védelmi miniszterétől a washingtoni székesegyházában tartott hivatalos gyászszertatáson csütörtökön.