A búzatermés kedvező volt, ahogy a tejágazat is jó évet zárt. Kihívásokkal küzd ugyanakkor a kukoricatermesztés, illetve a gyümölcskultúra terén is felmerültek gondok – mondta el az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, Hollósi Dávid az InfoRádióban.
Dér Heni külsejétől mindenki megdöbbent a TV2 stúdiójában, ugyanis eltűnt az énekesnő haja. Kopaszon énekelt a Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élő adásán Pataky Attila bőrébe bújva. Heni kinézete és produkciója is meglepte a zsűrit. Az Edda Művek frontembere élőben véleményezte a látottakat.
A hétvégén nem volt eseménydús Magyarország időjárása, borongós, nyirkos, ködös időnk volt, és csak néha-néha bukkant elő a nap. Számottevő csapadék sem volt sehol, legfeljebb néhol fordult elő némi szitálás, és a déli, délnyugati szél is gyenge maradt. Változást az érkező hidegfront hozhat.
Hétfőtől újabb szakaszok lezárásával folytatódik a burkolatfelújítás az M2-es autóúton, a javítási munkálatok idején hosszabb menetidőre kell számítani - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Elfoglalta az orosz hadsereg a Zaporizzsja megyei Rivnopillja és Mala Tokmacska települést az elmúlt nap folyamán az ukrajnai háborúban - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Tavaly a baromfivész miatt elmaradt, idén viszont végre megválasztják a legszebb kakast a Zala vármegyei Kerkabarabáson. Volt már tarajos királya a falunak, Gyuri a kendermagos dalia, de nem sokáig viselhette büszkén a címet: az efféle kiváltságokra fittyet hányó róka ugyanis egy nyári éjjel elragadta a világszép baromfit. A megürült trónra tavaly
Borzalmas pofont jelent a magyar labdarúgó-válogatottnak, a szurkolóknak és Marco Rossi szövetségi kapitánynak is az írek ellen az utolsó pillanatokban elvesztett találkozó. A mieink pályaválasztóként kaptak ki 3-2-re, így elvesztették esélyüket a vb-szereplésre.
Hatalmas volt a tét, 235 millió forintért játszhattak a lottózók. A hatos lottó 46. héten megtartott, vasárnapi számsorsolásán a következő számokat húzták ki:
Marco Rossi szövetségi kapitánynak - saját bevallása szerint - nehéz jelenleg a jövőre gondolnia, miután a magyar labdarúgó-válogatott utolsó pillanatban kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedett a vendég ír csapattól világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a csoport harmadik helyén végzett és sorozatban tizedszer maradt le vb-ről.
Juan Pablo Montoya szerint a Ferrari legnagyobb gondja nem technikai, hanem politikai természetű, és úgy véli, ez az oka annak, hogy a legendás istálló újra elmarad a várakozásoktól.
Miért torpant meg Magyarország felzárkózása? Miért nő a valós államadósság akkor is, amikor a kormány sikertörténetről beszél? És hogyan kerülhet a nyugdíjrendszer olyan válságba, amit már maga Orbán Viktor sem tagad? Ebben a beszélgetésben László Csaba közgazdász, volt pénzügyminiszter világosan és érthetően elmondja: a magyar gazdaság ma olyan c
A magyar válogatott 3–2-es vereséget szenvedett a vasárnap délutáni vb-selejtezőn Írország ellen. A mieink második gólját Varga Barnabás lőtte, nem is akármilyet.
Ahogy az előrelátható tervek is bizonyítják, úgy 2030-ra végre elérkezünk ahhoz a ponthoz, amely határozottan kijelenti, hogy csökkent a műanyagok aránya.
A téli kert nem kínál sokat, de amit találunk benne az szuperfriss és hazai. Nagy mennyiségekre ezekből és ilyenkor ne számítsunk a kiskertekből, de a téli időszakban minden zöldség számít, ami friss. Érdemes megragadni minden adandó alkalmat, hogy ezeket a téli vitaminforrásokat megtermesszük és beillesszük ételeinkbe.
Ez a kérdés igazi csemege a nyelv és a természet szerelmeseinek! A „vackor” szó régies, de még ma is sokan ismerik – csak éppen nem mindenki tudja, pontosan melyik gyümölcsre utal. Tedd próbára a tudásod, és derítsd ki, milyen finomság bújik meg a név mögött! Nálunk a kvízkuckón mindig találsz egy új kvízt, amivel megmozgathatod az […]
A választójog, a nők és a melegek egyenjogúsága és a gyermekvédelem kérdései mentén hirdetett aláírókampányt a héten indult Humanisták Pártja. Szerintük lehetséges, hogy a Tisza Párt választási győzelmét ne akadályozzák a 2026-os indulásukkal. A Momentumot elhagyó Cseh Katalint, valamint a Párbeszédben politizáló Barabás Richárdot az alakulás ellen
Ez az agytornáztató kvíz nyolc gondosan válogatott kérdéssel vár, hogy megőrizd a szellemi frissességedet. Minden válasz egy apró edzés az elmédnek, amely segít élesnek maradni. Tökéletes választás, ha szeretnéd egy kicsit beindítani a gondolkodásodat. Indulhat a szellemi tréning? A Kvízgurun minden nap új szellemi kihívásokkal találkozhatsz. A ren
Ebben a kvízben öt gondolkodtató kérdés vár rád, amelyek között történelmi, földrajzi és bibliai témák is szerepelnek. A feladat egyszerűnek tűnik, de csak az igazán figyelmes játékosok érik el a négy vagy öt pontot. Készülj fel, mert most minden válasz számít. A Kérdések.hu minden nap új agykarbantartó kvízekkel frissíti a kínálatát, hogy mindig l
Bruttó átlagkereset alapján hátulról a harmadikak vagyunk az európai uniós rangsorban. A bruttó átlagkereset vizsgálata azonban félrevezető lehet, mondta el az InfoRádióban Hornyák József, a Portfolio elemzője.
Egy éve, 2024. november 15-én hunyt el Nemere István, a magyar irodalom egyik legtermékenyebb és legolvasottabb írója. Özvegye, Szentgyörgyi Judit azóta gondosan ápolja emlékét, rendezi hagyatékát, ma már újra képes olvasni a férje műveit. Az írói hagyaték rendezése közben sosem publikált kéziratokra bukkant, amelyek még gazdagabbá teszik az író ör
Görögország amerikai cseppfolyósított földgázt szállít Ukrajnának a téli hónapokban, vagyis decembertől 2026 márciusáig - közölte egy görög kormányzati tisztségviselő.
Emlékezetes, a Belügyminisztérium döntése értelmében az idei Szigeten fellépni készülő Kneecap zenekar tagjait, köztük Mo Charát három évre kitiltották Magyarországról, mivel a hatóság nemzetbiztonsági okokra hivatkozva elutasította a beutazásukat. Orbán Viktor kimondta, "a terroristákat éltetők nem jöhetnek Magyarországra". Az ír-magyar meccs után
A magyar labdarúgó-válogatott drámai mérkőzésen kikapott Írországtól. A válogatott 95 percig továbbjutásra állt, majd a hosszabbításban veszített. Troy Parrott a magyar szívekbe szúrt, amikor a kapunkba passzolta a labdát.
Az MLSZ elnöke láthatóan megrendülten fogadta a magyar labdarúgó-válogatott 3–2-es vereségét, s azt, hogy a csapat biztosan nem vehet részt a világbajnokságon.
Űrprogram? Magyar űrállomás? Orbánék újabb grandiózus álma? A Klikk TV Egyenleg című műsorában kiderül, mi áll a kormány legfrissebb „űrstratégiai” ötlete mögött, és valóban szüksége van-e Magyarországnak űrvédelmi fejlesztésekre vagy ez is csak egy újabb üzleti játszma a hatalom körül. Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter és Kiss Andrej újságír
Ralf Schumacher, a Forma-1 korábbi pilótája élesen bírálta Oscar Piastri menedzserét, Mark Webbert, amiért az ausztrál nem megfelelően kezeli a McLaren pilótájának karrierjét.
Ha visszaemlékeztek, akkor vannak olyan tipikus ízek, amelyekkel szinte azonnal visszaemlékszel arra, amikor késő estig fociztál kint az udvaron a barátokkal, s behívott édesanyád tejbegrízt enni.
Nem az határoz meg hány éves vagy és milyen az öltözéked. Nem a súlyod mondja meg mennyit érsz és kit látsz a tükörben. Még csak nem is a neved beszél arról másoknak, ki vagy te. Sokkal inkább az, min tudsz nevetni és miért hullajtasz könnyeket.
A hagyományos árokkomposztálás újra népszerűvé válik a kertészkedők körében, mivel költséghatékony és környezetbarát megoldást kínál a kerti és háztartási hulladék hasznosítására, miközben jelentősen javítja a talaj minőségét - számolt be a Pénzcentrum.
Már az előre jelzett öt perces hosszabbítás is letelt, amikor a magyar labdarúgó-válogatott gólt kapott hazai pályán, Írország ellen, amivel végül 3-2-re kikapott, ezzel pedig elesett a világbajnoki pótselejtező lehetőségétől. Marco Rossi szövetségi kapitány 2-1-es vezetésnél cseréivel próbált ráülni az eredményre, ami a kezdetben működött, a végén
A zsenik kvíze most is igazi kihívást tartogat. Ha sikerül legalább hat pontot elérned, le a kalappal előtted! A kérdések sokféle témát érintenek, így alaposan megmozgatják az agytekervényeidet. Készülj fel, mert most minden tudásodra szükség lesz! A Kvízgurun minden kvíz új lehetőséget ad arra, hogy fejleszd magad. A gondolkodás, a memória és a fi
Egy új vállalkozás megalapítása lehetőségeket nyit meg, de jól átgondolt előkészületeket követel. Az üzleti célokat meghatározó cégforma kiválasztása, az adminisztratív és jogi lépések átlátása elengedhetetlen a zökkenőmentes induláshoz.
Magyarországon is hódít a Black Friday, novemberben az online és az offline áruházak is hatalmas kedvezményeket hirdetnek. Persze nem minden arany, ami a fénylik – az akciókkal együtt a csalások, átverések száma is rendre megugrik ezekben a hetekben. Éppen ezért adódik a kérdés: hogyan vásároljunk tudatosan, hogyan kerüljük el a csapdákat, átverése