Juan Pablo Montoya szerint a Ferrari legnagyobb gondja nem technikai, hanem politikai természetű, és úgy véli, ez az oka annak, hogy a legendás istálló újra elmarad a várakozásoktól.
Megkezdte a terjeszkedést a közép-kelet-európai régióban az Omoda és Jaecoo autómárka magyarországi importőre, a Genius Automotive Europe Kft.: október végén elindította a romániai piacon a kínai Chery Group két márkájának forgalmazását, decemberben pedig Bulgáriában vezeti be őket - tájékoztatott a társaság.
A népszerű fapados légitársaság már most eldöntötte, hogy 2026 nyarán ismét jelentősen csökkenti járatainak számát Európában. Ezúttal Franciaország került a Ryanair feketelistájának élére.
Novemberben is látni és látszani "Van egy mondás: látni és látszani" – mondja Kovács Hunor. – "Ez azt jelenti, hogy nemcsak nekünk kell jól látnunk, hanem a többi közlekedőnek is jól kell látnia minket." Az ősz beköszöntével a nappali menetfény (DRL) sokszor már nem elég. Bár a legtöbb modern autóban automatikusan működik, többnyire csak elöl világ
Az Audi Forma-1-es projektjének vezetője, Mattia Binotto elárulta: a gyártó saját erőforrásának fejlesztése során nem kevés feszült pillanatot éltek át. A német márka 2026-ban érkezik meg a királykategóriába, amikor átveszi a Sauber működtetését, és teljes gyári csapatként csatlakozik a mezőnyhöz.
Max Verstappen szerint egész egyszerűen nem voltak elég jók a 2025-ös szezon során ahhoz, hogy harcban legyenek az egyéni világbajnoki címért. A holland pilóta jelenleg 49 pontos hátrányban van a listavezető Lando Norris mögött, három versenyhétvégével – köztük egy sprinttel – a szezon vége előtt.
Fotó: police.hu November 9-én rendezték meg Szanyban a Szany SE – Beled SE futballmérkőzést, amelynek szünetében a rendőrkapitányság baleset-megelőzési szakembere hívta fel a szurkolók figyelmét a közlekedésben résztvevők láthatóságának fontosságára. Miután átbeszélték az őszi időjárással megjelenő közlekedési nehézségeket – mint a köd, pára, a ko
Veronika Dachová kerületi rendőrszóvivő a Paraméter érdeklődésére megerősítette, hogy az esti órákban egy mentőautó eddig ismeretlen okból lehajtott az útról és nekicsapódott egy fának a Hódi utcában. Az eset idején a sofőrön kívül két páciens is tartózkodott a járműben – az ütközés során utóbbi kettő sérüléseket szenvedett, ezért kórházi ellátásra
Sergio Perez visszatért a Forma-1-be – de ennél sokkal fontosabb, hogy visszanyerte önmagát is. A mexikói pilóta 2026-ban a Cadillac színeiben újra ott lesz a rajtrácson, miután egy év pihenőt tartott a Red Bull-lal való viharos, önbizalmat romboló szezonját követően.
A kanyarodás épp olyan alapvető manőver az autós közlekedésben, mint a gázadás vagy a fékezés. Szaúd-Arábiában akad azonban egy megszokottól igencsak eltérő útszakasz, ahol elméleti szinten nincs szükség a kormányra. A Haradhtól egészen Al Batháig futó 10-es autópálya hivatalosan a világ leghosszabb egyenes útja, ahol – megszakítás nélkül – 240 kil
A Google folytatja mesterséges intelligencia alapú asszisztensének a fejlesztését. Most a Google Térképen van a fókusz. A frissítés, amely a következő hetekben érkezik, Androidra és iOS-re is alkalmazható lesz. De melyek a fő változások? Az asszisztens hamarosan olyan "hanggá" válik, amely képes folyékonyan kommunikálni és segít a felhasználóknak e
Az átadás szimbolikus jelentőségű, hiszen az Audi Q3 a márka innovációját, prémium minőségét és fenntartható mobilitási törekvéseit képviseli. A képen balról jobbra: Les Zoltán, járműgyártásért felelős igazgatósági tag, Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, a tulajdonosok és Szabó András, a Porsche Hungaria által forgalmazott Aud
Az LG szöuli, Twin Towers székházban megrendezett tárgyalások középpontjában a Mercedes-Benz mobilitási jövőképének támogatása állt, külön hangsúlyt fektetve az elektromos járművekre (EVs) való átállásra, valamint egy digitalizáció és automatizáció által vezérelt, rugalmas és fenntartható globális gyártási hálózat kialakítására. A megbeszélés sorá
Egyre több magyar fesztivál küzd gazdasági és szervezési nehézségekkel, sokan kénytelenek lehúzni a rolót vagy kisebb, "gazdaságosabb" struktúrára váltani. A Babod Off Road Fesztivál azonban nemcsak folytatódik, hanem története legnagyobb eseményére készül! 2026-ban a legendás találkozót 40. alkalommal szervezzük meg, méghozzá jubileumi évhez mélt
Bár a Mercedes a Brazil Nagydíjon megszerzett 43 pontjával átvette a vezetést a konstruktőri második helyért folyó csatában, Toto Wolff szerint a csapatnak továbbra is két lábbal a földön kell maradnia.
21 százalékkal 353,2 milliárd forintra bővült az AutoWallis Csoport árbevétele az év első kilenc hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest, folytatva ezzel az első két negyedévben felmutatott 20 százalék körüli növekedési dinamikát. A bővülésben mind az organikus fejlődés (+6,1%), mind az akvizíciók hatása megjelent, miközben a régió 17 or
A brit főváros utcái látványos átalakuláson mennek keresztül: a gyalogosok és a kerékpárosok egyre nagyobb teret kapnak, miközben a közlekedésbiztonság is javul. A Transport for London (TfL, London közlekedésszervező hatósága, amely a metró-, busz-, kerékpár- és közúti hálózatokat felügyeli) és a városrészek közös programja a fenntartható és bizton
A Tokió belvárosában található Meiji Jingu szentélyt 1920-ban építették Mejdzsi császár (1852–1912) és hitvese, Sóken császárné tiszteletére. A szentélyt körülölelő, hatalmas parkban helyezkedik el a Meiji Kinenkan rendezvényközpont, amelyet rendszerint legfontosabb eseményeik helyszínéül választanak vállalatok és magánemberek egyaránt. A Meiji Ki
Rómában minden utcasarkon szembetalálkozunk látnivalókkal, többségüket pedig évente szemügyre is veszi több millió turista. Akad azonban egy olyan rejtett látványosság az olasz fővárosban, amelyet alig látogatnak. Míg a Colosseum vagy a Sixtus-kápolna előtt kígyóznak a sorok, addig a barokk csodákat rejtő Colonna-palotába évente csak pár száz szere
A produkcióra az kelet-kínai Anhuj tartománybeli Vuhu városában került sor. Egyrészt a városban található a Chery főhadiszállása, másrészt a várost átszeli a Jangce, amely a maga 6 300 kilométeres hosszával a harmadik leghosszabb folyó a világn. A tibeti fennsíkról ered, majd keresztülszeli Kína déli és keleti részét, mielőtt elérné a Kelet-kínai-t
A közlemény szerint az év végi kampányban érintett mintegy 400 ezer személyautó üzemben tartói december 1-jéig választhatnak, hogy új kötelező biztosításra váltanak vagy jelenlegi szerződésüket folytatják a következő évben is. Ennek eldöntésében kiemelt szerepe van a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott, úgynevezett indexdíjnak, ami
Újra van ok bizakodásra a francia és a német főváros között: bár a Nightjet decemberi megszűnésével úgy tűnt, lezárul a két várost összekötő éjszakai vasút története, egy vasúttársaság most mégis azon dolgozik, hogy ne vesszen el a népszerű útvonal.
Az elektromos rollerek diadala Emlékszem a Kovid idején lett népszerű hazánkban is az elektromos rollerezés. Én még pont a lezárások előtt be is szereztem egyet magamnak, mert megtetszett az újdonság, és mivel sokszor kell extrém rövid távolságra járnom, így még az ötvenes robogómat is sajnálom ilyen rövid időre beindítani. Tudom, járhatnék kerékpá