2025. november 28. péntek

nov. 28
0:27
Norris számított arra, hogy kizárják Vegasban (F1világ)
Lando Norris szerint egyáltalán nem érte váratlanul, hogy kizárták a Las Vegas-i Nagydíjról, jóllehet a második helyen végzett a pályán. Mindkét McLaren – Norrisé és Oscar Piastrié – túlzott kopólemez-elhasználódást mutatott a leintés utáni technikai ellenőrzésen, ami automatikus diszkvalifikációt jelentett, mivel a kopólemez kopása meghaladta az 1
nov. 28
0:31
McLaren: Mindent kielemeztünk, fejlődtünk és továbbléptünk! (F1világ)
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella a Katari Nagydíj előtt hangsúlyozta, hogy a Las Vegas-i kettős kizárás és az ottani nehézségek semmilyen módon nem változtatják meg a csapat hozzáállását a szezon hajrájához.
nov. 28
0:35
Verstappen fenyegetése ellenére sem lesz csapatutasítás a McLarennél (F1világ)
A McLaren egyértelművé tette: nem alkalmaz csapatutasítást a 2025-ös Forma-1-es idény utolsó két fordulójában, noha a Las Vegas-i kettős kizárás után Max Verstappen komoly fenyegetéssé vált a világbajnoki címet illetően.
nov. 28
0:39
Az F1-es Katari Nagydíj TV-közvetítései (F1világ)
A 2025-ös Forma-1-es világbajnoki sorozat utolsó előtti versenyhétvégéje következik: a helyszín Katar, ahol a sprintfutamos formátumnak megfelelően szállnak harcba a világ legjobbjai.
nov. 28
0:43
„Nincs bennem megbánás” – Hamilton kitart a Ferrari-projekt mellett (F1világ)
Lewis Hamilton kijelentette: semmilyen megbánás nincs benne amiatt, hogy 2025-re elhagyta a Mercedest és a Ferrarihoz szerződött – még akkor sem, ha az első ferraris éve minden várakozásnál nehezebbre sikerült, és saját szavaival „rémálom” volt.
nov. 28
0:47
Tsunoda: „Nincs bennem megbánás… csak az imolai baleset az, amit sajnálok” (F1világ)
Yuki Tsunoda elárulta, hogy egyetlen dolgot bán a Red Bullhoz való átigazolása óta: az Emilia-Romagnai Nagydíjon történt balesetét. A japán versenyző a 2025-ös szezon harmadik fordulója előtt került fel a főcsapathoz, miután Liam Lawsont váltotta Max Verstappen mellett. Bár 25 pontot szerzett, a hollandhoz képest továbbra is nehézségei vannak a max
nov. 28
4:48
Zöld megoldást kínálnak a Mewa olajfelfogó szőnyegei (autopro)
A vállalatok és üzemek elvárásainak listáján manapság igen előkelő helyen szerepel a fenntarthatóság és a hatékonyság, és a kor szellemének megfelelően mindenütt környezetbarát megoldásokat keresnek.
nov. 28
4:57
A világ legidősebb állata egy 2300 éve lélegző tengeri óriás (Drive)
Nehéz elképzelni, hogy élnek olyan állatok a Földön, amelyek már jóval a magyar történelem kezdete előtt is jelen voltak. Pedig a világ legidősebb élőlényei között akad olyan, amely több mint kétezer éve él békésen a tenger mélyén. De kik ezek a matuzsálemi korú állatok, hány évesek valójában, és mit lehet tudni a hosszú életük titkairól?
nov. 28
5:27
Tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek (Zöldjárműipar)
Meghaladta a tízezret a vállalati e-autó program segítségével beszerezni kívánt klímabarát járművek száma, az igénylések alapján közel 7800 környezetkímélő személygépkocsi és több mint 2200 kisteherautó zöldítheti az állományt - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM).
nov. 28
6:15
Megawattos töltőhálózat épül Európában a villanykamionok számára (Villanyautósok)
A hazánkat is érintő fejlesztés 2028-ra készülhet el.
nov. 28
6:21
8 népszerű úti cél, amit jobb elkerülni 2026-ban (Drive)
Bár a világ tele van olyan úti célokkal, amelyekről szinte mindenki álmodozik, a népszerűségnek gyakran magas ára van. A Fodor Jenő által alapított Fodor's Travel idén is elkészítette „No List” című összeállítását, amelyben azokat a közkedvelt helyeket gyűjtötték össze, amelyeket a tömegturizmus, valamint a környezeti vagy infrastrukturális túlterh
nov. 28
6:27
Wrc: Fourmaux vezet Szaúd-Arábiában, Ogier jól áll a világbajnoki harcban (Autószektor)
Fourmaux egy nehéz délután után, amikor drámai események sora borzolta a kedélyeket, hirtelen az élen találta magát. A francia mind a hét szakaszon elkerülte a nagyobb problémákat, és a napot hat másodperccel a toyotás Sami Pajari előtt zárta, míg a korábban vezető Mārtiņš Sesks mindössze 0,9 másodperccel lemaradva végzett a harmadik helyen. Az abs
nov. 28
6:36
Tényleg meglépik? A britek különadót szabnak ki a villanyautókra (Autónavigátor)
A britek új adótervezete szerint 2008-tól a villanyautók tulajdonosai mérföldenként 3 pennyt, a PHEV tulajok pedig 1,5 pennyt kötelesek majd
nov. 28
6:42
Olcsó kínai alkatrészek árasztják el Németországot (autopro)
A német autóipari beszállítók egyre erősebb nyomás alá kerülnek a Kínából érkező olcsó alkatrészek miatt.
nov. 28
7:27
A Byd 130 autót bocsátott az Ensz-klímakonferencia rendelkezésére (Autószektor)
A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója hivatalos partnere volt az eseménynek, és alacsony szén-dioxid-kibocsátású szállítási megoldásokat kínált az állami vezetők és résztvevők számára. A BYD 2022-ben stratégiai váltást hajtott végre: leállította a belső égésű motorral szerelt autók tömeggyártását, és kizárólag plug-in hibrid (PHEV), illetve t
nov. 28
7:27
Kidobta a LiDAR-t a Volvo az autóiból, csődbe mehet a Luminar (Villanyautósok)
Már nem a kinyírt mobiltelefonok a Luminar legnagyobb problémája.
nov. 28
7:45
Ezt a falut még a pszichológusok is receptre írnák fel (Drive)
Ahogy az idő egyre hűvösebbé és borongósabbá válik, sokan szinte ösztönösen keresünk naposabb, színesebb helyeket menedékül. Jó hír, hogy a walesi Portmeirion falu nemcsak gyönyörű látványt nyújt, hanem a hangulatunkra is jótékonyan hat: a pszichológusok szerint színes épületeitől és mediterrán hangulatától még a legszürkébb napokon is jobb kedvre
nov. 28
7:48
A kínai verseny miatt új technológiát vehet elő a BMW (autopro)
A BMW újraértékeli a hatótávnövelős hajtásláncok szerepét.
nov. 28
8:27
Newey titokban körbevezette Hornert az Aston Martinnál (F1világ)
Érdekes pletykák láttak napvilágot Christophian Horner jövőjével kapcsolatban: a korábbi Red Bull-csapatfőnök szerepet szeretne az Aston Martinnál, sőt egyes források szerint még részvényesi pozícióra is igényt tartana. A silverstone-i alakulat azonban nem kívánja szerződtetni a brit szakember.
nov. 28
8:33
Kétszer is el akarták lopni ugyanazt a Mustangot Újpesten (Videóval) (Autószektor)
Képünk illusztráció Egy IV. kerületben parkoló Ford Mustangot próbáltak ellopni november 23-án este. Az elkövetőknek sikerült kinyitni a jármű ajtaját, beindítani azonban már nem tudták, mindössze a fényszórókat kapcsolták be. Egy órával később visszatértek és újra próbálkoztak, ám ezúttal is csak a világítóberendezést hozták működésbe. A Budapesti
nov. 28
8:33
Tízéves rekordot döntött meg a Tesla Norvégiában (Villanyautósok)
Eddig minden ötödik norvég autóvásárló Teslát vett idén.
nov. 28
8:45
5 lenyűgöző Unesco-helyszín, ami csak egy rövid autóútra van Budapesttől (Drive)
Ha szeretjük az autós utazások nyújtotta izgalmakat, Budapest közelében rengeteg olyan úti cél vár ránk, ahol maradandó élményekben gazdagodhatunk. A környező országokban például több UNESCO világörökségi helyszín is felfedezhető, amelyek történelmi, természeti vagy kulturális jelentőségük miatt különleges hangulatot és látványt kínálnak. Cikkünkbe
nov. 28
8:54
Elkészült a százezredik Elroq a Škodánál! (Autónavigátor)
A jubileumi modell egy zöld (Mamba Green)színű Elroq RS, volt ,tehát a típus csúcsmodellje. Az Elroq egyébként az első sorozatgyártású
nov. 28
9:21
Russell szerint brutálisak a jelenlegi F1-es autók, a Mercedes a főtervezőt sem engedte beülni a szimulátorba (F1világ)
George Russell örömmel búcsúztatja a jelenlegi, 2022 óta futó talajhatású Forma-1-es autókat, és egyenesen „brutálisnak” nevezte őket. A brit pilóta szerint a mostani generáció fizikailag annyira megterhelő, hogy a Mercedes saját munkavédelmi csapata sem engedélyezte, hogy az egyik vezető mérnökük kipróbálja a delfinezést szimuláló rendszert – túl
nov. 28
9:23
Alonso: „Az utolsó két futam ünneplés lesz, mert nem vezetjük többet ezt az autót!” (F1világ)
Fernando Alonso szerint a 2025-ös Forma-1-es szezon utolsó két versenye inkább ünneplés lesz, mintsem a pályán elérhető eredményekért vívott küzdelem. A kétszeres világbajnok az összetett pontverseny 13. helyén áll Katar előtt, csapattársa, Lance Stroll három pozícióval mögötte, miközben az Aston Martin mindössze a 8. helyet foglalja el a konstrukt
nov. 28
9:33
Furcsa ok miatt kaphatnak százezres bírságot Kaposváron autósok (Autószektor)
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Csütörtöki ülésén hozott egyhangú döntésével a somogyi vármegyeszékhely közgyűlése úgy módosította a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló helyi rendeletet, hogy az érintett járművek magánszemély tulajdonosait, üzembentartóit 100 ezertől 200 ezer forintig, a jogi személyeket és jogi személyiséggel nem
nov. 28
9:48
Jön az okos csiszolórobot, amely tehermentesíti a hajógyárakat (autopro)
A Universal Robots és a Viam új partnersége intelligens, MI-alapú robotmegoldást hoz a hajógyártásba.
nov. 28
10:12
Bajban a villanyrolleresek: újabb magyar város szigorít! (Autónavigátor)
Botka László, Szeged polgármestere a Facebookon jelentette be a rollereseket érintő változásokat a városban. Állítása szerint a lakossági megkeresések indokolták,
nov. 28
10:27
Gumikorlátozást vezetnek be a hétvégi F1-es futamon! Kinek segíthet ez? (Autószektor)
Forrás: Mercedes A múlt hétvégén, Las Vegasban rendezett idei 22. versenyen Norris a második helyezésével már-már a markában érezhette a vb-trófeát, néhány órával a leintés után azonban mindez semmissé vált, miután a McLaren mindkét versenyautóját kizárták a futamról, mert a padlólemezük a szabálykönyvben megengedettnél jobban elkopott. Ez azt is e
nov. 28
10:27
Már emberi felügyelet nélkül szállíthatnak utasokat az Uber robotaxijai (Villanyautósok)
Új szintre lépett a kínai partnerrel való együttműködés.
nov. 28
10:42
Megjöttek az első képek a megújult Opel Astráról (autopro)
Az Opel hamarosan bemutatja a frissített Astrát.
nov. 28
11:18
Két nap alatt közel 20 forint? Látványosan olcsóbb lesz az egyik üzemanyag! (Autónavigátor)
Szombattól jelentősen olcsóbban kapják majd a töltőállomások a gázolajat, a hét elejéhez mérten több, mint 20 forint lehet a különbség
nov. 28
11:21
Top 110: ezek a legmenőbb autók Magyarországon (Autószektor)
A személyautó márkák versenyében első a Suzuki (12 ezer 7 személyautó, 7,17 százalékos visszaesés 2024. január-októberhez képest), a japán márka piaci részesedése 11,25 százalék, mögötte a Toyota a második (11 ezer 590 személyautó, 2,46 százalékos elmaradás), harmadik a Skoda (9193 személyautó, 2,67 százalékos plusz), negyedik a Ford (7515 személya
nov. 28
11:39
Leclerc próbál „valami különlegeset” csinálni a Ferrarival Katarban (F1világ)
Charles Leclerc szerint a Ferrari továbbra is egységesen, hatalmas motivációval készül a 2025-ös szezon utolsó két futamára – még akkor is, ha az idei év messze elmaradt az elvárásoktól, és a csapat továbbra is az egyetlen az élmezőnyből, amely nem tudott futamot nyerni.
nov. 28
11:57
Hivatalos: meghosszabbították az elektromos autós pályázatot (Villanyautósok)
2026. február 26-a délelőtt 10 óra a benyújtás módosított határideje.
nov. 28
12:21
Leclerc: „Nem elég gyors az autónk, ilyen egyszerű” (F1világ)
A Ferrari 2025-ös szezonja messze elmaradt a tavalyi várakozásoktól. Miután 2024-ben mindössze 14 ponttal zártak a McLaren mögött, sokan abban bíztak, hogy az idei évben akár bajnoki kihívóvá válhatnak. Ezzel szemben két versennyel a szezon vége előtt továbbra sincs futamgyőzelmük, és a Mercedes mögött 53, a Red Bull mögött 13 pontos hátrányban áll
nov. 28
12:23
Verstappen: „Csak egy tökéletes hétvégét engedhetünk meg magunknak” – a Red Bull készen áll az utolsó rohamra (F1világ)
Max Verstappen a szezon nagy részében szinte teljesen esélytelennek tűnt a bajnoki címre, azonban a nyári szünet után látványosan fordult a helyzet. A holland pilóta futamgyőzelmekkel és stabil dobogókkal újra versenyben találta magát – miközben McLaren hullámvölgybe került.
nov. 28
12:39
Újabb légibázist tervez a Wizz Air, de ez nem lesz olyan könnyű (Autószektor)
Fotó: Wizz Air "Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a Wizz-bázis ötletét Izraelben is megvalósítsuk. Azt szeretnénk, ha az izraeli társadalomba beágyazódó jó társvállalatként tekintenének ránk" – mondta Váradi József. A vezérigazgató szerint a légibázis növelheti a versenyt és csökkentheti a jelenleg rendkívül magas repülőjegyára
nov. 28
12:48
Mennyire alakíthatja át az abroncsgyártást a járműipari innováció? (autopro)
Anyagfejlesztés, fenntarthatóság és digitalizáció a következő évtizedben.
nov. 28
13:15
A versenyzőkkel együtt értékelték a vitatott manővereket a stewardok – jönnek a finomhangolások (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Katari Nagydíj csütörtökjén tartotta meg harmadik éves egyeztetését a Forma-1-es versenybírók elnökeivel és a versenyzőkkel. A találkozón részt vettek a 2026-ra kinevezett versenyzői stewardok is – olyan szereplők, akik a jövőben kulcsszerepet játszanak majd a vitatott helyzetek elbírálásában.
nov. 28
13:17
Ekkor lesz ma az F1-es sprintidőmérő Katarban (F1világ)
Mindez azt jelenti, hogy mindössze egyetlen szabadedzés áll az F1-es mezőny rendelkezésére: ezt mad 14 óra 30 perctől tartják, este, magyar idő szerint fél 7-kor pedig már jön a szombati sprint rajtsorrendjéről döntő sprintidőmérő. Világbajnoki éllovasként Lando Norris érkezett meg Dohába: a brit pilóta előnye 24 pont csapattársával, Oscar Piastriv
nov. 28
13:27
Demó utakkal mutatja meg az önvezetést a Tesla az európai ügyfeleinek (Villanyautósok)
Eközben Amerikában 1,5 millió Teslás kap ingyenes próbaverziót.
nov. 28
13:48
Autonóm robotok gyorsítják a Continental hannoveri gyártását (autopro)
A Continental autonóm mobil robotokat állított üzembe hannoveri ContiLifeCycle gyárában, hogy felgyorsítsa és biztonságosabbá tegye a teher- és autóbuszabroncsok újrafutózását.
nov. 28
13:51
Katari Nagydíj: A pénteki események percről percre (F1világ)
Magyar idő szerint 14 óra 30 perckor az első — és egyetlen — szabadedzéssel megkezdődik a Forma-1-es Katari Nagydíj programja, amit kora este a sprintidőmérő követ majd. Kövesd velünk a pénteki eseményeket.
nov. 28
13:51
Itt a hajrá, december 1-ig válthatnak az autósok (Autószektor)
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Pár nap van csak hátra az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányból, amelynek keretében azok köthetnek új biztosítást, akik 2010 előtt vették meg a mostani autójukat, és azóta is ők a tulajdonosok. Az idei kampányban éves szinten 2,3 százalékkal 30 ezer forint alá csökkent az átlagdíj - közölte sajá
nov. 28
14:21
Igazi gyűjtői darabbá érhet ez a Bmw (Autószektor)
A bajor prémiumgyártó ügyfelei egy 2026 januárjában megnyíló, rövid rendelési ablakban jelezhetik igényüket a BMW Z4 Final Edition különkiadás egy példányára. A BMW Z4 Final Edition különkiadás összetéveszthetetlen megjelenéséről a Frozen Matt Black karosszériafényezés gondoskodik, amely a különkiadás exkluzivitásaként a kétajtós roadster egyediség
nov. 28
15:21
Mátrixtöltésen dolgozik az Audi és a Nissan (Villanyautósok)
Vezeték nélküli, de nem úgy. Állítólag közel 100 százalék a hatásfoka.
nov. 28
15:27
Apró cselekedet, hatalmas segítség: így tehetsz a rászorulókért az ünnepi időszakban (Drive)
A karácsony az emberiség egyik legrégebbi ünnepe, és bár meglepő lehet, az adományozás hagyománya már az ókorban is része volt az időszaknak. Ez a szokás ma sem tűnt el: a világ számos pontján szerveznek gyűjtéseket, hogy segítsék a rászorulókat. A különbség csak annyi, hogy ma már nemcsak embertársainknak, hanem a környezetünknek is adhatunk.
nov. 28
15:33
Megérkezett az új elektromos Leapmotor B10 Suv – mutatjuk az árát is (Autószektor)
A Leapmotor B10 modellje mostantól ténylegesen kipróbálható és megrendelhető Magyarország 10 márkakereskedésében 12 990 000 Ft kedvezményes magánügyfélártól. Ár-érték aránya kategóriájának egyik legversenyképesebb elektromos SUV-jává teszi a B10-et. A B10 praktikus és sokoldalúan kihasználható belső térrel rendelkezik. Az utastér hossza (a hátsó ül
nov. 28
15:42
Megérkezett a világ első vízi vertiportja (autopro)
Forradalmi megoldást mutatott be a CATL és az AutoFlight.

Keresés