A Feyenoord 2–0-s vereséget szenvedett a skót Celtic otthonában az Európa-liga ötödik fordulójában. A vereség ellenére ez a mérkőzés felejthetetlen marad a Van Persie család számára.
Jól játszott a Ferencváros a klasszisokkal teletűzdelt Fenerbahce vendégeként, Varga Barnabás fejesgóljával vezetett is, de a hazaiak egyenlíteni tudtak. A végén a Fener rohamozott, de igazi ziccert nem tudott kidolgozni. Az FTC továbbra is veretlen, már szinte biztos továbbjutó.
Pályafutása első Forma–1-es világbajnoki címét szerezheti meg Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a hétvégi Katari Nagydíjon, amely az utolsó sprintfutamos forduló lesz az idei kiírásban, ugyanakkor el is tűnhet a 26 éves pilóta összetettbeli pontelőnye. A múlt hétvégén, Las Vegasban rendezett idei 22. versenyen Norris a második helyezésével m
Gyászol a magyar sport, szomorú hírről számolt be a Magyar Triatlon Szövetség. A szervezet közleménye szerint elhunyt dr. Póka László, egykori triatlonos, öttusázó, orvos, és a sportág elkötelezett barátja, valamint szeretett felesége, dr. Póka Lászlóné. Mint az a lányuk Facebook-posztjából kiderült, a házastársak között olyan szoros volt a kapocs,
Újabb nagy csatát kellett megvívniuk csütörtökön este a Ferencváros labdarúgóinak az Európa-ligában, A magyar bajnok Isztambulban, a Fenerbahçe ellen játszotta az El-főtáblás szakaszban az ötödik mérkőzését. A zöld-fehérek az első négy fordulóban veretlenek maradtak, 10 pontot szerezve, és most csütörtökön sem kaptak ki, 1-1 lett a vége.
Csütörtök este megkezdte szereplését a női kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott. A mieinkre az első fordulóban Szenegál együttese várt, és számítani lehetett arra, hogy az első meccs nehéz lesz a mieink számára. Így is volt, a félidőben az esélytelennek tartott riválissal szemben csak háromgólos előnyre tettünk szert, a vége azonban sima
A Ferencváros vezetőedzője szerint a csapata kiváló teljesítményt nyújtott csütörtökön a Fenerbahce vendégeként elért 1-1-es döntetlen alkalmával a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában.
Az éllovas Debrecen meccse nyitja az NB I 15. fordulóját pénteken. A topligás találkozók mellett jön a Forma–1-es Katari Nagydíj szabadedzése és sprintkvalifikációja.
Kevés magyar edző mondhatja el magáról, hogy mindössze 32 évesen Európa egyik legerősebb csapatánál dolgozzon. Kovács Adriánnak, a Valencia Basket másodedzőjének azonban ez sikerült. Sőt a fiatal magyar tréner már trófeát is nyert a Túria-partiakkal.
Az egykori triatlonos és öttusázó felesége hosszan tartó betegség után hunyt el. A gyászoló férj a tragédia után agyvérzést kapott, lányuk közölte a drámai hírt.
Az m4sport.hu minden héten kiválasztja a hét mérkőzését a labdarúgó Fizz Ligában. A bajnokság 15. körében a forduló zárómeccsére, a vasárnap esti Puskás Akadémia–Ferencváros mérkőzésre esett a választásunk.
A vb-címért küzdő versenyzők tetszését nem nyerte el a WRC új szezonzáró versenye, a Szaúd-Arábia Rally, mely inkább hasonlít egy Dakarhoz, mint egy rally világbajnoki versenyhez.
A helyszínről, Hollandiából jelentkezik a 40x20 kézilabda podcast, amelyben a Szenegál elleni vb-mérkőzés tanulságairól beszélgetett Kulcsár András, Lengyel Péter, Németh Kornél és Tóth Bálint.
Adrien Fourmaux, majd Ott Tanak tudott szakaszt nyerni péntek reggel Szaúd-Arábiában, így tovább élesedett a csata a győzelemért, miközben a vb-címért harcolók még nagyobb hátrányba kerültek.
Jó hangulatú, elemzésekkel tarkított tanácskozáson vitatták meg az F1-es versenyzők az FIA-bírókkal a bíráskodással és a versenyzési irányelvekkel kapcsolatos kérdéseket. A szövetség ismertette, mire jutottak.
Csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában a Veszprém idegenben 38–34-es vereséget szenvedett a Füchse Berlin ellen, így a német bajnok továbbra is százszázalékos.
Az Eb-bronzérmes magyar válogatott sikerrel vette az első akadályt a német-holland közös rendezésű világbajnokságon. Bár kicsit döcögősen kezdett Szenegál ellen Golovin Vlagyimir csapata, végül magabiztos előnnyel, 26-17-re nyerte a csütörtöki első csoportmeccset, amelyet Szigetváry Zsolt fotói által élhetünk újra.
A FIFA komoly jogi következményekkel nézhet szembe Cristiano Ronaldo eltiltásának feloldása miatt, amely lehetővé teszi számára, hogy részt vegyen a világbajnokság első két mérkőzésén. Külföldi médiaértesülések szerint azok a válogatottak, amelyek Portugáliával kerülnek egy csoportba ezeken a mérkőzéseken, fontolgatják, hogy keresetet nyújtanak be
Péntek délelőtt nagyon szorossá vált az élmezőny, így négyes csata várható a győzelemért Szaúd-Arábiában, Kalle Rovanpera és Elfyn Evans is defekttel zárta a reggelt.
Az utolsó előtti állomást rendezik most hétvégén az idei Formula-1-es világbajnokságon. A dohai versenyhétvégén sprintfutam is lesz, így maximálisan 33 pont szerezhető. Az összetettben éllovas Lando Norris 24 pontos előnnyel vezet csapattársa, Oscar Piastri és a négyszeres világbajnok Max Verstappen előtt is. Az esélyekről az InfoRádió Vámosi Péter
Száz éve, 1925. november 28-án született Bozsik József, az első százszoros válogatott magyar labdarúgó, az Aranycsapat középpályása. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja:
Egyikük leszállóágban van és a csapattársa, a másikuk szárnyal, és egy másik csapatnál versenyez – Lando Norris nem tesz különbséget ellenfélként Oscar Piastri és Max Verstappen között.
Erling Haaland egy videóban mutatta be a napját, és elmondta mik a legfontodsabb tevékenységek annak érdekében, hogy a legjobb formáját tudja nyújtani.
Napok választják el Cunoda Jukit attól, hogy kiderüljön, miként alakul a jövője 2026-ban. A japán a nehézségek ellenére nem bánta meg, hogy feljebb lépett az első csapathoz.
A labdarúgó NB I 15. fordulójában a kiesőhelyen álló Nyíregyháza Spartacus a listavezető Debrecent fogadja. Nagy Dominik szerint a Ferencváros elleni győzelem nagy lökést adott a csapatnak.
A Real Madridot az utóbbi időben sűrűn hírbe hozták Ibrahima Konatéval, akinek a szerződése a jelenlegi állás szerint a nyáron lejár. A spanyol klub azonban közölte a Liverpoollal, hogy nem áll szándékukban leigazolni a védőt.
A Ferencváros nagyszerű teljesítményt nyújtva 1–1-es, bravúros döntetlent játszott a török Fenerbahcéval a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában, az 5. fordulóban. Robbie Keane együttese így továbbra is veretlen a sorozatban, és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll öt fordulót követően. A mérkőzést követően Bamidele Yusuf is értékelt:
A török élvonalban szereplő Galatasaray hivatalos honlapján közölte, hogy a Török Labdarúgó-szövetség (TFF) fegyelmi bizottsága két mérkőzésre tiltotta el Sallai Rolandot.