2025. november 11. kedd

nov. 11
0:24
Szijjártó Péter lett a Honvéd elnöke (Blikk)
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának elnöke. Az NB II-ben szereplő egyesület rendhagyó eseményt szervezett hétfő estére, a rendezvényre pedig különleges bejelentést ígért. Nos, ez meg is történt: mint kiderült, a kispesti klubhoz ezer szállal kötődő külgazdasági és külügyminiszter lett az egyesület első embere.
nov. 11
0:24
Hamarosan lehull a lepel: világsztárok közé kerül Szoboszlai Dominik (Infostart)
Életnagyságú viaszfigurát kap a Liverpool középpályása a Madame Tussauds Budapestben.
nov. 11
0:28
Összenőtt az élete a Szegeddel – Megemlékeztek a kézilabdacsapat technikai vezetőjéről (Blikk)
Szombaton rázta meg a hazai kézilabda-társadalmat Dobozi Iván halála: a Szeged technikai vezetője a Veszprém elleni bajnoki rangadó alatt hunyt el. A szakember, aki 37 esztendeje szolgálta a klubot, 68 esztendős volt. A delmagyar.hu egy öt évvel ezelőtti interjú újraközlésével emlékezett Dobozira: abban a technikai vezető beszélt arról is, hogy kor
nov. 11
0:28
Szerződést bontottak Mészöly Gézával (Infostart)
A labdarúgó Merkantil Bank Ligában sereghajtó Budafoki MTE közös megegyezéssel szerződést bontott Mészöly Géza vezetőedzővel.
nov. 11
0:32
Jöhet az évtized átigazolása? Szoboszlait vinné a Real Madrid is (Blikk)
Szoboszlai Dominik ősszel egyértelműen a Liverpool labdarúgócsapatának egyik legjobbja, amit az is tükröz, hogy más sztárklubok is egyre élénkebben érdeklődnek iránta. Sajtóhírek szerint a Manchester City és a Real Madrid is szívesen látná soraiban a magyar válogatott csapatkapitányát.
nov. 11
0:32
Kitiltja a NOB a transznemű sportolókat a női versenyekről (Infostart)
Az eddigi, megengedőbb szabályzat a sportágakra bízta a döntést, hogy versenyezhetnek-e transzneműek, az új előírás viszont már átfogó tiltást vezet be.
nov. 11
0:36
Oroszországban balhéztak össze a volt Fradi-edzők (Blikk)
Korábbi ferencvárosi edzők csapatai feszültek egymásnak vasárnap az orosz labdarúgó-bajnokságban: a Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző és Máté Csaba asszisztensedző fémjelezte Ahmat fogadta Dejan Sztankovics együttesét, a Szpartak Moszkvát. A vendégek 2-1-es sikerét hozó találkozó lefújás után rendkívül feszült volt a hangulat: Sztankovics egy újs
nov. 11
0:36
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke (Infostart)
Jelentős szerkezeti és pénzügyi átalakulásról, valamint új fejlesztésekről született bejelentés a Budapest Honvéd labdarúgóklubnál. A Honvéd hétfő esti eseményén megerősítést nyert, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a klub új elnöke.
nov. 11
5:12
Kleinheisler László szívszorító drámája: élet-halál közt volt a fia, feladta a karrierjét a válogatott focista (Blikk)
Kleinheisler Lászlóról az átlagos magyar futballszurkolónak két mérkőzés jut eszébe. Az egyik a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtező oslói meccse, amikor az akkor éppen az NB III-ba száműzött játékos – meglepetésre – a kezdőben kapott helyet Bernd Storck szövetségi kapitánytól, és egy csodás lövéssel eldöntötte a találkozót. A másik pedig az
nov. 11
8:24
Meghalt Neizer Zoltán (Blikk)
Tragikus hír érkezett Szegedről, gyászol a helyi sportélet. Elhunyt a Medikémia Szeged egykori játékosa. A röplabdázó két évet játszott az alföldi városban.
nov. 11
8:36
Latvala elárulta, Tanak szeretett volna visszatérni a Toyotához, de későn érdeklődött (Racing)
Igaznak bizonyultak azok a pletykák, melyek Ott Tanak Toyotához való visszatéréséről szóltak, azonban a 2019-es világbajnok későn érdeklődött a japán gyártónál.
nov. 11
9:36
Három versenyzőjétől is megvált a McLaren (Racing)
Nagytakarítást hajtott végre a McLaren a junior programjában, és immár négy elküldött pilótánál jár, míg egy versenyző érkezett.
nov. 11
9:54
A megyei I. osztályban szórja a gólokat a válogatott újoncának testvére (Blikk)
Bárány Donátot a múlt héten első ízben hívta meg a labdarúgó-válogatottba Marco Rossi szövetségi kapitány. Nem véletlenül, ugyanis a Debrecen támadója a honi élvonal egyik legveszélyesebb csatárává vált. De a 25 esztendős játékos hat évvel fiatalabb testvére, Bogát is gólerős futballista, csak ő a Hajdú-Bihar vármegyei élvonalban szórja a gólokat.
nov. 11
10:00
Szoboszlai Dominik táskájában csücsült a kislánya – cuki fotó (Blikk)
Nagy csatára készül a magyar labdarúgó-válogatott, ugyanis a mieinkre két vb-selejtező vár: csütörtökön idegenben az örmények ellen játszanak, majd vasárnap itthon fogadják az íreket, s jó esélyük van arra, hogy kivívják a vb-pótselejtezőn szereplést.
nov. 11
10:00
A magyar kapus, akit Angliában ünnepelnek – Tóth Balázs őszintén a sikerről, szerénységről és céljairól (rtl.hu)
Exkluzív interjút adott a Fókusznak Tóth Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott újdonsült és rendkívül népszerű kapusa. A borsodi kisfaluból indult sportoló ma Angliában véd, és Cristiano Ronaldo ellen is bizonyíthatott. Bár nemrég térdműtéten esett át, már most a visszatérésen dolgozik – szerénysége és kitartása sokak számára példakép.
nov. 11
10:24
100 méterrel a cél előtt összeesett és meghalt a maratonista (Blikk)
Csodálatos versenynek indult a Nizza-Cannes maratonon, és úgyis végződhetett volna, ha nem árnyékolja be egy tragédia. Egy a barátnőjével a Côte d'Azurre érkezett hobbi maratonista már túl volt a 42. kilométeren, a hátralévő 195 méternek azonban már nem ért a végére...
nov. 11
10:30
Írországban is szemet vetettek Robbie Keane-re (Blikk)
A skót Celtic után az ír labdarúgó-válogatottnál is felvetődött Robbie Keane neve. A The Irish Independentnek a korábbi ír válogatott futballista, John Aldridge nyilatkozott arról, hogy szeretné, ha a Ferencváros vezetőedzője venné át a nemzeti együttes irányítását.
nov. 11
10:36
Ogier szerződése ismét néhány versenyről szól, de ez alakulhat másképp is (Racing)
Sébastien Ogier jövőre is csak fél szezont teljesít a WRC-ben, legalábbis a Toyotával kötött új szerződése alapján. Ez azonban másképp is alakulhat az eredményektől függően.
nov. 11
11:06
Beférne Szoboszlai Dominik a Real Madridba? (Blikk)
A Liverpool magyar középpályása szenzációs őszt produkál a csapatában, annak ellenére is, hogy a címvédő jelenleg csak a 8. helyen áll a Premier League-ben. A magyar válogatott csapatkapitányának kiváló teljesítménye természetesen nemcsak a szurkolók, hanem a szakmabeliek számára is szembetűnő.
nov. 11
11:12
Még mindig tajtékzik a Liverpool Virgil van Dijk elvett gólja miatt (Infostart)
A Pool a csapatkapitány fejesével egyenlített, legalábbis azt hitte.
nov. 11
11:36
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, a klub milliárdokat és a stadionját is megkapja (SzMo)
Leisztinger Tamás tulajdonos szerint elfogyott az ideje, ezért új, öttagú elnökség jön. A friss főszponzor, a Vulcan Shield Global több százmillió forintot pumpál a klubba a következő négy évben.
nov. 11
11:36
A Red Bull nem hiszi, hogy Verstappen más taktikával nyerhetett volna Brazíliában (Racing)
Max Verstappen szenzációs felzárkózást mutatott be a bokszutcából rajtolva Interlagosban, és végül a harmadik helyen zárt, de többek szerint a győzelem is összejöhetett volna neki. Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke azonban nem ért egyet.
nov. 11
12:12
Rod Stewart fiát 15 másodperc alatt kiütötték a ringben (Blikk)
Ismét az újságok vezető hírei között szerepelt Rod Stewart neve, igaz, ezúttal nem szerzeménye vagy koncertje miatt. A világhírű skót énekest egyik gyermeke miatt kapták fel a lapok és az internetes oldalak, ugyanis a hétvégén Sean felmérte boksztudását. A 45 esztendős, harmadik legidősebb Stewart-gyerek ringbe lépett, bár nem biztos, hogy ezt kell
nov. 11
12:36
Pajari örül, hogy a Toyota hazai versenyén tudott először dobogóra állni (Racing)
Sami Pajari karrierje legjobb eredményét érte el a Japán Rallyn, ahol az abszolút harmadik helyen ért célba. A finn versenyző örül, hogy ezt a csapata hazai futamán tudta elérni.
nov. 11
13:36
Szoboszlai Dominik a Real Madrid célkeresztjében: nagyságrendekkel nőhet a fizetése (Blikk)
Mint azt már megírtuk, a Manchester City és a Real Madrid is élénken érdeklődik Szoboszlai Dominik iránt. A magyar válogatott csapatkapitánya élete formájában futballozik, nem csoda hát, ha a világ legnagyobb klubjai kokettálnak vele. Mint azt a madridi lap, az As is megerősítette, az angolok mellett a Madrid is szemet vetett rá, annál is inkább, m
nov. 11
13:54
Megvan Mészöly Géza utódja (Infostart)
Ismét Nikházi Márk lett a labdarúgó Merkantil Bank Ligában sereghajtó Budafoki MTE vezetőedzője.
nov. 11
14:36
Evans szerint nagy veszteség Tanak távozása, Ogier nem lepődött meg a döntésén (Racing)
Elfyn Evans és Sebastien Ogier is reagáltak arra a hírre, hogy Ott Tanak 2025 végén távozik a WRC-ből, és kis szünetet tart a főmunkaidős karrierjében.
nov. 11
15:24
Dróth Zoltán: nem én mondtam le a válogatottságot (Infostart)
A futballista nyílt levelében kijelentette: nem ő döntött úgy, hogy nem kíván többet szerepelni a magyar futsalválogatottban.
nov. 11
15:36
Sorsdöntő ütközet vár Szoboszlaiékra: olvasóinkat kérdezzük a meccs előtt! (Demokrata)
A tét Jerevánban hatalmas, akár a pótselejtezős hely is eldőlhet csütörtökön.
nov. 11
16:00
Elutasította Jakabosék keresetét a Kúria, nem kell fizetni 120 milliót az érmek után, az ügyvédet sokkolta az ítélet (Telex)
A jogerős másodfokú ítélet ellenére nem jár a sportolóknak a 2022-es Világjátékokon szerzett érmek, helyezések után az eredményességi jutalom.
nov. 11
16:54
Cristiano Ronaldo egyelőre nem akasztja szögre a stoplist (Infostart)
Korábbi nyilatkozatával ellentétben még egy-két évig nem vonul vissza, a portugálok futballsztárja.
nov. 11
17:18
Nagy Lászlóék nem érik be akármivel (Infostart)
Tartja a szezon előtti céljait a Veszprém az összes sorozatban, így a férfi kézilabda-BL négyes döntőjében is szerepelni akarnak a játékosok – mondta az InfoRádiób Nagy László. A sportigazgató arról is beszélt, hogy bár remek hajrá után sikerült megnyerniük a hétvégi, Szeged elleni NB I-es szuperrangadót, a rivális klub technikai vezetőjének halála
nov. 11
18:36
Rovanpera még lát kis esélyt arra, hogy világbajnokként búcsúzzon a WRC-től (Racing)
Kalle Rovanpera számára nem jól sikerült a Japán Rally, így nehéz helyzetbe került a vb-címért folytatott csatában, de még nem mondott le teljesen harmadik címéről.
nov. 11
19:18
Király és Juhász nagy optimizmussal készülnek a válogatott meccseire (Demokrata)
A magyar válogatott negyven év után lehetne ismét ott egy világbajnokságon.
nov. 11
20:00
"Sokkolt ez az ítélet" – Jakabos Zsuzsáék mégsem kapják meg a 120 milliót, a Kúria megsemmisítette a jogerős ítéletet (SzMo)
Hosszú pereskedés végére került pont, de nem úgy, ahogy a sportolók remélték. Ügyvédjük szerint a döntés ellentétes a korábbi bírói gyakorlattal.
nov. 11
20:54
A Ferrari főnöke jobban örülne, ha kevesebb lenne a duma (Infostart)
John Elkann ügyvezető elnök azt várja a Forma–1-es istálló két pilótájától, hogy "fókuszáljanak a vezetésre, és beszéljenek kevesebbet".
nov. 11
21:36
Egy bírói döntés értelmében valóra vált a Nascar legendás csapattulajdonosainak legnagyobb rémálma (USAracing)
Vészesen közeledik a 23Xi Racing és a Front Row Motorsports által a Nascar ellen indított...
nov. 11
21:36
Egy bírói döntés értelmében valóra vált a Nascar legendás csapattulajdonosainak legnagyobb rémálma (Racing)
Vészesen közeledik a 23Xi Racing és a Front Row Motorsports által a Nascar ellen indított...
nov. 11
22:18
Férfi kézilabda EL - Az FTC hat góllal kikapott a Melsungen otthonában (Infostart)
A Ferencváros hat góllal kikapott Sipos Adrián, Bartucz László és Palasics Kristóf csapata, a német MT Melsungen otthonában a férfi kézilabda Európa Liga első csoportkörének harmadik fordulójában, kedden.
nov. 11
22:48
Michael Jordan pénzügyi vezetője: Denny Hamlin egy borzalmas üzletember, aki azt hiszi mindent jobban tud (USAracing)
Bő két hét van hátra a Nascar ellen indított trösztellenes per tárgyalásáig. Az egész jogi...
nov. 11
22:48
Michael Jordan pénzügyi vezetője: Denny Hamlin egy borzalmas üzletember, aki azt hiszi mindent jobban tud (Racing)
Bő két hét van hátra a Nascar ellen indított trösztellenes per tárgyalásáig. Az egész jogi...

Keresés