A magyar labdarúgó-válogatott történelmi vereséget szenvedett Írországtól, s hiába az igencsak kedvező csoportbeosztás, ezúttal sem lesz ott a világbajnokságon. De a labda a fájó kudarc után is pattog tovább, és a honi futballélet sem állt meg. Az más kérdés, hogy nem csak a hirtelen beköszöntött zimankó miatt voltak jóval kevesebben a lelátón a hé
Bár most az olaszországi Cremonésében játszik, de a brit futball kultikus alakja Jamie Vardy. Oroszlánrésze volt ugyanis abban, hogy 2016-ban – az angol futball történetének legnagyobb meglepetéseként – a Leicester City lett a bajnok. Akkor a most már 38 éves támadó 24 gólt lőtt, de amikor kiesett a csapat a másodosztályba, 12 év után hátat fordíto
Kovács Patrik az angol Callan Rydz ellen kezdi meg a szereplését a december 11-én kezdődő londoni dartsvilágbajnokságon. A verseny szervezői hétfőn készítették el a viadal sorsolását, ami alapján a vb egyetlen magyar indulójára a világranglista 42. helyen álló Rydz vár az első fordulóban.
Attól függ, hogyan nézte az ember a labdarúgó NB II 14. fordulóját záró, hétfő esti Vasas–Honvéd meccset. Ha pozitívan, azt mondta: micsoda rangadó, az első helyezett fogadja a másodikat. Ha negatívan, akkor pedig azt: Puskás, Kocsis, Farkas, Várady foroghat a sírjában, hogy a hatszoros bajnok angyalföldiek a tizennégyszeres bajnok Honvéddal a máso
Életének 74. évében elhunyt Gulyásné Sinka Erika, a magyar szinkronkorcsolyázás évtizedeken át tartó fejlődésének kulcsszereplője – adta hírül a korcsolyázó közösség. Gulyásné Sinka Erika huszonöt éven keresztül irányította elnökként a Miskolci Jégvirág Korcsolya Klubot, elévülhetetlen érdemeket szerezve a sportág hazai eredményeiben.
Ma délután tartja általános negyedéves ülését a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), a napirendi pontok között pedig minden bizonnyal a válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi sorsa is terítékre kerül. A szövetség bízik benne, így a kapitány csak akkor távozik, ha ő maga ezt akarja. A Gólvonal nevű Facebook-oldal szerint ugyanakkor – az MLSZ-hez
Kris Meeke 2023, míg Dani Sortdo az idei évtől a portugál bajnokságban versenyzett, ahol az északír versenyző tavaly, míg a spanyol idén szerzett bajnoki címet, azonban ez eddig nem hivatalosan volt csak megerősítve.
A Barcelona szezonját eddig példátlan sérüléshullám sújtja. A legfrissebb hírek szerint azonban Alejandro Balde kényszerpihenője elkerülhető lett volna, a háttérben pedig komoly szakmai viták húzódnak meg…
A rajongói soha többé nem látják Michael Schumachert – jósolta az egyik régi barátja, Richard Hopkins, a Red Bull korábbi operatív vezetője. Schumacherrel még annak versenyzői korszakában barátkozott, s azt is elárulta, kik vannak még a "belső körben", illetve kik látogatják rendszeresen a beteg sztárt. És hogy egy titokzatos szakember vigyáz a hét
Adrien Fourmaux elárulta, hogy a Hyundai meglepődött Ott Tanak év végén történő kiszállásán, a francia versenyző szerint tapasztalt versenyzőt kellene igazolnia a csapatnak.
Az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén az Everton nagy meglepetésre 1-0-ra legyőzte idegenben a Manchester Unitedet. A diadal további érdekessége, hogy a liverpooli alakulat mindezt a 13. perctől emberhátrányban játszva tette, miután Idrissa Gana Gueye saját csapattársát, Michael Keane-t megütötte.
A McLaren mindkét autóján a megengedettnél jobban elkopott a padlólemez Las Vegasban, a wokingi istállóval történtek pedig arra sarkallták az FIA-t, hogy még jó néhány autót megnézzen.
Rafael Nadal szerint Vinícius Júnior nem érti, mit jelent a Real Madrid labdarúgójának lenni. A köztudottan Madrid-szimpatizáns teniszlegenda azt követően adott hangot véleményének, hogy a brazil támadó közölte a klubbal, Xabi Alonso miatt nem hajlandó szerződést hosszabbítani.
A világfutballban semmire sem érdemes azt mondani, hogy éldátlan, érjük be annyival: nagyon ritka. Mint az, hogy valakit azért állít ki a játékvezető, mert a pályán a saját társával verekedett össze.
Húsz éve, 2005. november 25-én veszítette el a rally világ Richard Burnst, a sportág egyik legintelligensebb és legprecízebb világbajnokát. A brit pilóta halála máig fájó pont a WRC történetében nemcsak eredményei, hanem emberi nagysága miatt is.
Mivel a portugál szupersztár a David Beckhammel való összevetésben tett merész kijelentéseket, az Aranymetszésre bízták a dolgot. Egyetlen hely választja el a két férfiidolt.
A múlt hétvégi nyíregyházi ob-n sorozatban megszerzett 21. országos felnőtt bajnoki címe után felhagy a versenyzéssel Nagy Péter, a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) március végén megválasztott elnöke.
Räikkönen eltévedése színesítette azt a Brazil Nagydíjat, amelyen Michael Schumacher végleg elköszönt az F1-től, Sebastian Vettel pedig harmadszor is világbajnok lett.
A jelenlegi erőviszonyok nagy esélyt teremthetnek Golovin Vlagyimir csapatának arra, hogy sikeresen szerepeljen a szerdán kezdődő német–holland közös rendezésű világbajnokságon – mondta az InfoRádióban Hajdu János. A korábbi szövetségi kapitány hozzátette: ha elkerülik a csapatot a sérülések, akkor bármire képes lehet, még akár az éremszerzésre is.
Hogyan tudod nézni a Chelsea-Barcelona meccset online? Mutatjuk! Kedden igazi focicsemegét tartogat a Bajnokok Ligája 2025-2026 kiírásának ötödik fordulója: a klubvilágbajnok Chelsea fogadja a spanyol bajnok Barcelonát. Egy csokorba gyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a meccsről.
"Addig, míg én elnök vagyok, nem lesz hivatásos futball-liga" – mondta Csányi Sándor, akinek nem tetszett a miniszterelnök ötlete a kiemelt akadémiák létrehozásáról, és bocsánatkérést várt volna az anyázása miatt.
A legutóbbi VB-selejtezős vereség után sokakban felmerült a kérdés: mi lesz Marco Rossi sorsa? A szövetségi kapitány a meccs után azt mondta, úgy érzi, ő tehet a kudarcért. Az MLSZ elnöksége ma döntött Rossi további munkásságáról. A válogatott legközelebb márciusban játszik barátságos mérkőzéseket, szeptemberben pedig a Nemzetek Ligája B Divíziójáb
A Ferencváros annak ellenére nem jut tovább a férfi kézilabda Európa Liga első csoportköréből, hogy 33-31-re legyőzte a Benficát az ötödik fordulóban, kedden Érden.
Több meglepetést is hozott a Bajnokok ligája keddi játéknapoja. A Chelsea 3–0-ra megverte a Barcelonát, a Bayer Leverkusen 2–0-ra nyert vendégként a Manchester City ellen.
Ritkán vállalja valaki arccal és névvel a nyilvánosságot egy ilyen súlyú ügyben, Bianka azonban megtörte a csendet. A 19 éves fiatal nő részletesen beszélt arról, hogyan élt vissza vele edzője, és hogyan élte meg a tárgyalást, ahol újra találkozni kényszerült a férfival. Vallomása országos párbeszédet indított a gyermekvédelem és a hatalmi visszaél