2025. november 7. péntek

nov. 7
0:00
Szép játék, magabiztos győzelem: harmadik helyen a Fradi az El-ben (Demokrata)
A zöld-fehérek a három hét múlva esedékes következő körben a Fenerbahcéhoz látogatnak.
nov. 7
0:24
Van 50 millió forintja? Akkor akár ön is megveheti a Videoton focicsapatát (Blikk)
Székesfehérvár önkormányzata csütörtökön közzétette a pályázati felhívást a Fehérvár FC Sportszolgáltató és Kereskedelmi Kft. 100 százalékos üzletrészének értékesítésére. A témában tartott sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester elmondta: a pályázat feltételeit úgy igyekeztek kialakítani, hogy a lehető legtöbb komoly, tőkeerős érdeklőd
nov. 7
0:24
Megverte a Ludogorecet, jelenleg harmadik a Fradi az Európa-ligában (444.hu)
Négy meccs, 10 pont.
nov. 7
0:24
A Roma félgőzzel játszva is nyert a Rangers otthonában (rtl.hu)
Nem okozott különösebb gondot a Romának a skót Rangers idegenbeli legyőzése, Matías Soule és Lorenzo Pellegrini révén jött össze a 2-0-s olasz siker.
nov. 7
0:24
Sima Fradi-győzelem az El-ben, már a harmadik a 36-os főtáblán (Telex)
A dán Midtjylland és a német Freiburg előzi csak meg a magyar bajnokot, amelyik 3-1-re verte a Ludogorecet.
nov. 7
0:28
Megsérült a magyar futballválogatott hőse, meccs helyett műtét és több hónapos kihagyás vár rá (Blikk)
Rossz hírek érkeztek Angliából: Valerien Ismael, a Blackburn Rovers vezetőedzője azt már korábban elárulta, hogy Tóth Balázs a sérülése miatt nem állhat rendelkezésre, de a szurkolók reménykedtek, hogy nem nagy a baj. Rossz hírünk van: sajnos, nagy a baj, Tóthra a klubja és a magyar válogatott jó darabig nem számíthat.
nov. 7
0:28
Megint nyert a Fradi a Ludogorec ellen, és 3. az Európa-ligában! (rtl.hu)
Akárcsak augusztusban, a Bajnokok Ligája-selejtezőjében, úgy ezúttal is legyőzte hazai pályán a Ferencváros a bolgár Ludogorecet, most az Európa-liga-alapszakaszban. A 3-1-es siker után a magyar bajnok 3. helyen áll az El tabelláján!
nov. 7
0:32
Senánszky Petra országos csúcsot úszott a bajnokságon (Blikk)
Senánszky Petra magyar rekorddal diadalmaskodott 50 méter gyorson a rövidpályás úszó országos bajnokság csütörtöki versenynapján. A debreceni születésű versenyző Senánszky Petra 24.11 másodperces idővel csapott célba. Ezzel közel két tizedet javított a saját, 24.30-as országos csúcsán, ami egyben jelenleg az ötödik az európai rangsorban.
nov. 7
0:36
Parádés 3-1-es győzelem – A Fradi egyre közelebb a továbbjutáshoz az Európa-ligában (Blikk)
Ha meglenne az újabb diadal... A Ferencváros remekül kezdett az Európa-ligában: a magyar futballcsapat három forduló után két győzelemmel és egy döntetlennel áll. Ráadásul – bár messze még a vége – az előző szezonban már 10 pont is elég volt a főtábláról továbbjutáshoz, és persze, a Fradi-drukkerei is számolgattak. Az FTC és a bolgár együttes augus
nov. 7
6:42
Robbie Keane: ez volt az eddigi legjobb meccsem! (Infostart)
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője büszke a játékosaira és szerinte minden egyes futballista hozzátette a magáét a bolgár Ludogorec 3-1-es legyőzéséhez az Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti negyedik fordulós mérkőzésén.
nov. 7
7:06
Hármas Toyota-csata Japánban péntek délelőtt, Rovanpera kiszállt a vb-címért folyó csatából? (Racing)
A Toyota három versenyzője vívott hatalmas csatát péntek délelőtt az első helyért a Japán Rallyn, melyből Sébastien Ogier került ki a legjobban, míg Kalle Rovanpera hibázott és jelentősen csökkentek esélyei a vb-címre.
nov. 7
7:18
Robbie Keane: "Ez volt az eddigi legjobb meccsem" (Blikk)
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője büszke a játékosaira, szerinte minden egyes futballista hozzátette a magáét a bolgár Ludogorec 3-1-es legyőzéséhez az Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti, negyedik fordulós mérkőzésén.
nov. 7
8:18
Cadu: A Ferencváros nem 11 játékosból áll, hanem 23 emberből (rtl.hu)
A Ferencváros 3-1-re legyőzte az Európa-ligában a Ludogorecet, a lefújást követően az RTL munkatársa, Szabó Szilárd megszólaltatta a Ferencváros és a bolgár csapat egyik gólszerzőjét, Cadut, illetve Sont, valamint Szalai Gábort.
nov. 7
9:48
Ogier vezet a Japán Rallyn az első nap végén, Evans pozíciót vesztett (Racing)
Sébastien Ogier növelni tudta előnyét péntek délután a Japán Rallyn, míg a második helyre Takamoto Katsuta lépett Elfyn Evanst megelőzve. A Hyundaitól csak Adrien Fourmaux tudta a lépést tartani a Toyotákkal.
nov. 7
10:00
Hamilton: Egyáltalán nem látunk tisztán (Racing)
Interlagosban is téma volt még, hogy a mexikói versenyen a felügyelők miért büntettek, vagy miért nem. Hamilton szerint a jelenleg helyzet nem jó.
nov. 7
10:06
Schumacher fia eljegyezte Keszthelyi Vivient (Blikk)
A Maldív-szigeteken jegyezte el David Schumacher Keszthelyi Vivient. Ralf Schumacher fia az Instagramon posztolt üzenetének első sorában röviden csak annyit írt: igent mondott. A két autóversenyző tiniszerelemnek induló kapcsolata hét év után pecsételődött meg egy jegygyűrűvel.
nov. 7
10:36
Bajnoki címek reményében áll rajthoz a Horváth Rallye ASE Zemplénben (Racing)
A Horváth Rallye ASE három versenyzőpárossal vág neki az idei szezon utolsó futamának, a Zemplén Rallynak, ahol a csapat több kategóriában is bajnoki esélyekkel áll rajthoz. A hétvégi verseny így nemcsak az idény lezárása, hanem komoly tétet hordozó összecsapás is a bajnoki pontokért.
nov. 7
11:30
Cristiano Ronaldo végre elárulta, miért maradt távol Diogo Jota temetéséről (rtl.hu)
Cristiano Ronaldo nyíltan beszélt arról, miért döntött úgy, hogy nem vesz részt Diogo Jota temetésén. A portugál labdarúgó szívszorító okokat sorolt fel, amelyek miatt távol maradt a gyászszertartástól.
nov. 7
11:36
A nap, amelyen Sennában örökre megváltozott valami (Racing)
Ayrton Senna 32 éve ezen a napon nyert utoljára a Forma–1-ben, de nemcsak emiatt volt különleges az 1993-as szezon utolsó versenye.
nov. 7
12:24
Meg is műtötték Tóth Balázst, ha minden jól alakul, előbb visszatérhet (Infostart)
Szerencsés esetben már decemberben visszatérhet a pályára Tóth Balázs, az angol másodosztályú Blackburn Rovers és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa.
nov. 7
12:36
Hat párossal vág neki a Zemplén Rallynak a PSZA Motorsport (Racing)
Jó hangulatú, eredményes szezonzárásban bízik a Zemplén Rallyn a PSZA Motorsport, mely az ORB-ben, ORC-ben, Historic mezőnyben és a Rally2-ben is indít versenyzőket.
nov. 7
13:00
Ellopták a tízmilliót érő óráját, a bankszámlájáról leemeltek 350 milliót – rájár a rúd a Premier League sztárfutballistájára (Blikk)
Nem elég, hogy idén még egyszer sem léphetett pályára a Tottenhamben, hogy júniusban Cannes-ban elrabolták a 225 ezer fontot (10 millió forintot) érő karóráját, igen nagy értékű csalásnak is kárvallottja Yves Bissouma. A Spurs mali légiósát a vád szerint egy londoni prémium bank tisztviselője lopta meg 2022 és 2024 között, szerény 800 ezer fontot (
nov. 7
13:18
17 bíró őrizetben, a magyar válogatott védő csapatánál is balhé van, ezreket vizsgálnak (Infostart)
Klubelnökök is bajba kerültek: eddig 19 embert, köztük 17 játékvezetőt vettek őrizetbe Törökországban az októberben kirobbant labdarúgó fogadási botránnyal összefüggésben.
nov. 7
13:18
Keszthelyi Vivien eljegyzése – A magyar menyasszony édesapja elmondta, milyen a kapcsolatuk a Schumacher családdal (Blikk)
Világszenzáció: a Maldív-szigeteken eljegyezte egymást David Schumacher és Keszthelyi Vivien. A Forma–1-ben éveken át versenyző német Ralf Schumacher (a hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccse) fia az Instagramon posztolt üzenetének első sorában röviden csak annyit írt: igent mondott. A két autóversenyző tiniszerelemnek induló kapcsolata hét
nov. 7
14:24
Tízezrével ömlöttek be a nézők a Barcelona régi-új szentélyébe, egy edzésre (Infostart)
Több mint húszezer néző tekintette meg az FC Barcelona labdarúgócsapatának péntek délelőtti edzését, amelyen a katalán együttes több mint két év után visszatért a felújított Camp Nou Stadionba.
nov. 7
14:36
Ogier sem örült Rovanpera problémájának Japánban (Racing)
Sébastien Ogier vezeti az első nap után a Japán Rallyt, míg a vb-címért folyó csatában Kalle Rovanpera nagyon nehéz helyzetbe került péntek délelőtt, ennek pedig a nyolcszoros világbajnok sem örült.
nov. 7
15:54
Egy éve elhunyt húgát gyászolja Willi Orbán csapattársa (Blikk)
Szakmailag jól alakulnak a dolgai Yan Diomandénak. A 18 éves elefántcsontparti futballista a szezon egyik nagy felfedezettje a Bundesligában. Willi Orbán csapattársa az RB Leipzig legutóbbi két meccsén öt gólból vette ki valamilyen módon a részét, s ezzel nem kis szerepe van abban, hogy a lipcseiek jelenleg második helyen állnak a bajnokságban
nov. 7
16:12
Lovas rendőröket kellett a rotterdami futballhuligánok ellen bevetni (Blikk)
Pedig semmi különös nem történt. A csütörtök esti Európa-liga-mérkőzésen a VfB Stuttgart 2-0-ra nyert a Feyenoord Rotterdam ellen, mindkét gól a mérkőzés hajrájában esett. Úgy tűnik, a holland futballhuligánok – tévesen néha szurkolóknak nevezik őket – a jelek szerint úgy döntöttek, ha már a csapatuk kikap, akkor legalább valami mással szórakoztass
nov. 7
16:42
Forma–1: Colapinto jövőre is az Alpine versenyzője lesz (Blikk)
A következő világbajnoki idényben is a Forma–1-es Alpine versenyzője lesz az argentin Franco Colapinto. A csapatban maradásáról a Renault tulajdonában álló istálló számolt be pénteken. A 22 éves pilóta januárban még csak tesztversenyzője volt az Alpine-nak.
nov. 7
16:48
Babos Tímea az álom kapujában – Vb-döntőbe jutott a magyar teniszezőnő (Blikk)
Babos Tímea és a brazil Luisa Stefani párosa bejutott a fináléba a női teniszezők Rijádban zajló WTA-világbajnokságán, mivel a pénteki elődöntőben két szettben legyőzte a Hszie Szu-vej, Jelena Ostapenko tajvani-lett duót. A párosban háromszoros világbajnok Babos és dél-amerikai társa két győzelemmel és egy vereséggel a Liezel Huber-csoport másodikj
nov. 7
17:18
Norris kezdett az élen, de Piastri is nagyon meggyőző eddig Brazíliában (Racing)
Lando Norris hajszállal lenyomta csapattársát a Brazil Nagydíj egyetlen szabadedzésén, míg Yuki Tsunoda kissé összetörte a Red Bullt.
nov. 7
17:24
Ekkora terhelést nem lehet kibírni: Varga Barnabás sérülten focizott a Fradiban a sorsdöntő vb-selejtezők előtt (Blikk)
Aggódnak a szurkolók Varga Barnabás miatt. A Ferencváros támadója hónapok óta ontja a gólokat klubjában és a válogatottban, ám a csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen, a Ludogorec ellen 3-1-re megnyert találkozón csak csereként állt be. Mestere sérülésről beszélt, ami a sorsdöntő vb-selejtezőkre készülő nemzeti csapat szempontjából ijesztő.
nov. 7
17:26
Nem unalmas még? Kubatov Gábor újból beszólt Csányiéknak (Blikk)
Kubatov Gábor türelemmel várt nagyjából tíz órát. Miután a Ferencváros tegnap az Európa-ligában újból győzött – remek játékkal a bolgár Ludogorec ellen 3-1-re – a klubelnök elvárta volna, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékesei gratuláljanak a csapatnak. Ez addig az időpontig nem történt meg, ezért Kubatov ismét klaviatúrát ragadott, és poszt
nov. 7
17:42
Szoboszlai Dominik: "Életem legjobb formájában vagyok" (Blikk)
A Liverpool szurkolói augusztus után októberben is Szoboszlai Dominikot választották meg a hónap játékosának. Vagyis a szezonban háromból kétszer a magyar válogatott csapatkapitánya lett a legjobb. Szoboszlai is kommentálta a voksolás eredményét.
nov. 7
18:12
Messi visszatérhet a Barcelonához (Blikk)
Joan Laporta, a Barcelona elnöke ismét nagyot álmodik, és ezúttal a klub ikonikus stadionja, a Spotify Camp Nou áll a középpontban. A katalán csapat vezetője a sajtónak mesélt a felújított stadionnal kapcsolatos tervekről, és nem titkolta, hogy a hivatalos megnyitót egy igazán különleges eseménnyel szeretné emlékezetessé tenni. A cél? Egy Lionel Me
nov. 7
18:30
Horváth Krisztofer megszólalt az egyik legdrágább újpesti kirúgásáról (Blikk)
Érdekes utat járt be Újpesten Horváth Krisztofer. A 23 éves, kétszeres válogatott játékos tavaly szerződött a Megyeri útra, így részese volt a csapat előző bajnokságban nyújtott vesszőfutásának is. Emlékezetes, hogy tavasszal több alkalommal is támadták őt verbálisan a lila-fehér fanatikusok. Ebben a szezonban viszont teljes mellszélességgel kiállt
nov. 7
18:36
Tanak már tudja hol fog vezetni 2026-ban, a Hyundai szerint nehéz az észt világbajnokkal tárgyalni (Racing)
A Japán Rally idején sok szó esik Kalle Rovanpera megüresedő helyéről a Toyotánál, amire Oliver Solberg mellett már sokan Ott Tanakot is esélyesnek tartják.
nov. 7
19:00
Gyász – Meghalt a Szekszárd korábbi kosárlabdázója (Blikk)
A kaszás kegyetlen, nem tudni, mikor, hol és kire csap le. Sajnos, sokan fiatalon elmennek, olyanok, akik még évtizedekig élhetnének. Most Szekszárdról érkezett tragikus hír: meghalt a klub korább kosárlabdázója.
nov. 7
19:42
Brazil Nagydíj: Norris volt a leggyorsabb a szabadedzésen (Blikk)
A világbajnoki pontversenyben éllovas brit Lando Norris volt a leggyorsabb a Forma–1-es Brazil Nagydíj McLaren-fölényt hozó pénteki szabadedzésén. A 25 éves versenyző a gyakorlás utolsó pillanatában került a csapattársa, az egypontos hátránnyal vb-második ausztrál Oscar Piastri elé.
nov. 7
20:24
Szoboszlai Dominik szerint ez lesz a Liverpool következő rangadóján (Infostart)
Augusztus után októberben is Szoboszlai Dominik lett a hónap dolgozója a Liverpool labdarúgócsapatánál.
nov. 7
20:42
Nascar: Könnyekig meghatódott Svg, amikor megtudta 2026-os rajtszámát (USAracing)
Videóüzenetben fedte fel a Trackhouse Racing, hogy milyen rajtszámokkal vágnak neki a Nascar Cup soron...
nov. 7
20:42
Nascar: Könnyekig meghatódott Svg, amikor megtudta 2026-os rajtszámát (Racing)
Videóüzenetben fedte fel a Trackhouse Racing, hogy milyen rajtszámokkal vágnak neki a Nascar Cup soron...
nov. 7
20:54
Norris hatalmas lendületben Brazíliában, Verstappen csak a fejét csóválta (Telex)
Szombaton óriási ciklon éri el a Brazil Nagydíj helyszínét, az eső pedig átrendezheti az erőviszonyokat.
nov. 7
21:06
A bécsi főnökei istenítik Bolla Bendegúzt (Blikk)
Az MLSZ TV Egyenesen című sorozatában ezúttal Bolla Bendegúz volt a fókuszban. A 25 éves, 32-szeres válogatott labdarúgó a zürichi és genfi időszak után tavaly szerződött a Rapid Wienhez, ahol mára kulcsszereplővé nőtte ki magát.
nov. 7
21:06
Piastri hibázott, Norris sprintpole-t szerzett Brazíliában, míg Verstappen csak 6. lett (Racing)
Lando Norris indulhat az élről a Brazil Nagydíj sprintjén, ráadásul az egyik Mercedes is beférkőzött Piastri elé.
nov. 7
21:12
Ribakina és a világelső Szabalenka játszik a világbajnoki címért (Blikk)
A kazah Jelena Ribakina jutott elsőként döntőbe egyesben a női teniszezők Rijádban zajló WTA-világbajnokságán. A hatodik helyen kiemelt wimbledoni bajnok az első elődöntőben szetthátrányból fordított az ötödikként rangsorolt amerikai Jessica Pegula ellen, ezzel a negyedik meccsét is megnyerte a vb-n.
nov. 7
21:18
Florian Wirtz apja megvédte fiát (USAracing)
Hans Wirtz elmondta, hogy Florian és Arne Slot beszélgetése döntő volt a "vörösökhöz" való átigazolásban, a Bayern helyett.
nov. 7
21:20
Antonelli: Igazából holnap teljesen más lesz... (USAracing)
Elégedett az első sorral, de tudja, hogy a sprintfutamon már egészen más körülmények között kell majd versenyezni.
nov. 7
21:22
Teljesen megőrült Zelenszkij: őt már sem Orbán, sem Trump döntése nem érdekli (USAracing)
"Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem fogja tudni megállítani Ukrajna uniós csatlakozását" – szögezte le az ukrán elnök.
nov. 7
21:24
Szijjártó Péter: Folytatjuk az űrprogramot, megnyílt a lehetőség egy űrállomás megépítésére (USAracing)
A kormány átfogó beruházási, oktatási, képzési és technológiai megállapodást készít elő az amerikai Voyager Technologies-zel, így megnyílik a lehetőség arra, hogy Magyarország aktív szereplője lehessen a vállalat űrállomásépítési projektjének” – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Washingtonban, idézi a külügyi tá

Keresés