A máj egészsége kulcsfontosságú, és nem csak a máriatövis képes támogatni a működését. Megmutatjuk azt a természetes növényt, amelyről kevesen tudnak, pedig elképesztően hatékony a méregtelenítésben.
Az asztrológia szerint vannak olyan csillagjegyek amelyek sokkal okosabbak, intelligensebbek és magabiztosak mint mások, és ezt ki is használják egy-egy szituációban. Az adott helyzetekben míg mások gondolkodnak, ők már cselekednek is, hiszen vág az eszük! Nézzük ,melyek ezek a kivételes csillagjegyek? Íme:
Már a megjelenése előtt is többször magára vonta a figyelmet a Permafrost című túlélőjáték – a rajongóknak azonban sajnos még egy kis türelemre lesz szükségük, mert a premier késik.
Európa számos légikikötőjében szerveznek reptérlátogatásokat, de a ferihegyi egyedülállónak számít a kontinensen. Másutt ugyanis a látogatók csak az autóbuszból nézhetik a repülőgépeket, Ferihegyen viszont minden alkalommal három–négy kiszállást is beiktatnak a túravezetők olyan pontokon, ahová utasként nem jutnánk el, és ahol különleges látványban
A feldolgozott élelmiszerekben az a legrosszabb dolog, és a legnagyobb átverés velük kapcsolatban, hogy amennyire finomak és étvágygerjesztően néznek ki, annyira károsak az egészségre nézve. Ízükkel nem tudunk betelni, és már ha csak rájuk gondolunk, elég pár emlék vagy bűnös gondolat, és összefut a nyál a szánkban tőlük. Sajnos azonban rettentő ne
Feladta addigi életét, hogy 2015 és 2018 között 1161 nap alatt körbebiciklizze a földet. A mintegy 50 ezer kilométeres út nagy részét társsal, egyes szakaszokat egyedül tett meg. Hazatérve öt éven át vágta az útközben rögzített videófelvételeit, hogy azokból Nincs visszaút címmel 18 részes sorozatot készítsen. Az epizódokat hat estén át vetíti egy-
Egyes kutatások állítása szerint a terhesség alatti paracetamolszedés növelheti az autizmus kialakulásának kockázatát a születendő gyermeknél, ugyanakkor további vizsgálatok megállapították: a paracetamol biztonságos és hatékony szer a láz, a fájdalom csillapítására a várandóság alatt is.
Stanley Tucci azon kevés hollywoodi színészek egyike, akik mellékszereplőként is mindig ellopják a show-t. Karakterei általában visszafogottak, intelligensek, mégis mélyen emberiek – a színész jelenléte minden filmben megköveteli a figyelmünket, még ekkor is, ha csak néhány jelenetben tűnik fel. 65. születésnapja alkalmából négy kiváló filmjén kere
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
Rekordmeleg az északi Csendes-óceán: a „meleg folt” mögött a klímaváltozás és a tisztább levegő miatti kevesebb aeroszol is állhat; Európában akár hidegebb kezdet jöhet.
Az emberi bélrendszerben élő milliárdnyi mikroba nemcsak az emésztésünkre, hanem a hangulatunkra és viselkedésünkre is hatással lehet. Egy új, ír-finn kutatás most különösen látványos bizonyítékot talált erre.
Barátságos, földközeli energia kíséri a napot. Könnyebb tisztázni félreértéseket, és észrevenni, mi segít, mi fáraszt. Pár egyszerű lépéssel közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy gördülékenyebb legyen a hétköznap.
Öt ország közös kutatása mutatja, hogy Közép-Európában a nők nyitottak a változásra, de még mindig tabuk és félelmek határozzák meg a menstruációhoz való viszonyt.
A venezuelai Carolina Izsak az 1992-es verseny egyik favoritja volt, de végül lepontozták, és negyedik lett. Az első top 10-es Miss Universe Hungaryre 2012-ig kellett várni.
Fedezze fel a vörösfény-terápia tudományos alapjait és előnyeit, amelyek segítenek a sportteljesítmény, az izom- és ízületi regeneráció fokozásában, valamint az aktív, hosszú élet megőrzésében. Ismerje meg, hogyan támogathatja ez a modern, nem invazív módszer a testmozgás hatékonyságát és a gyorsabb felépülést, különösen az idősebb korosztály számá
Nic Pizzolatto, a True Detective korábbi showrunnere szívesen látná újra együtt az első évad sikeres nyomozópárosát, McConaughey-t és Harrelson-t, de Harrelson jelenleg nem érdeklődik a visszatérés iránt.
Fehér László mindössze 18 éves, de már megjárta a poklot. A tiszaburai fiú kevés szeretetet kapott szüleitől, így hamar egy párkapcsolatba menekült, majd szerhasználóvá vált. "Mikor beleestem, nem érdekelt már semmi, csak a cucc" – kezdi történetét. Minden pénzét drogra költötte, napról napra mélyebbre csúszva, és már semmi sem érdekelte. "Amikor m
A színésznő színes csempékkel díszítette bárasztalát, és egyedi megjelenésű konyhát varázsolt az otthonába. Az alkotáshoz heteken keresztül kereste a tökéletes alapanyagokat.
Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.
Jövő tavasszal érkezik a mozikba Antoine Fuqua rendezésében az első életrajzi film a pop királyáról, Michael Jacksonról, melyben a 2009-ben elhunyt világsztár unokaöccse alakítja a korszakos énekest.
A fehérje gyermekkorunktól egészen időskorunkig kulcsfontosságú szerepet tölt be szervezetünk működésében, hiszen a szénhidrátok és a zsírok mellett ez az egyik legfontosabb makrotápanyag. Dietetikusok, személyi edzők, egészségügyi szakemberek és kutatók évek óta hangsúlyozzák, mennyire lényeges a megfelelő fehérjebevitel, hiszen ez az alapja az iz
Egyetlen pofonegyszerű trükkel varázsolhatsz a szokásosnál is finomabb rizses köretet az asztalra, a végeredmény pedig garantáltan sikert fog aratni a családban.
A perui Andok egyik legkülönösebb régészeti rejtélye évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat: kik és miért vájtak több mint 5000 lyukat egy hegyoldalba, szabályos sorokba rendezve? Most drónfelvételek és friss elemzések alapján úgy tűnik, a titok nem vallási, hanem egészen praktikus eredetű.
Az amerikai iskolás gyerekek egyre gyakrabban ábrázolnak nőket, amikor arra kérik őket, hogy rajzoljanak le egy tudóst – ezt egy kutatás állapította meg, amely 20 860, 5 és 18 év közötti gyerekek által készített rajzot elemzett az elmúlt ötven évre visszamenőleg.
Ma, 2025. november 11-én a névnaptár szerint elsősorban a Mártonokat ünnepeljük – nem véletlenül hívjuk ezt a napot itthon Márton-napnak. Több bővített kalendárium ma a Martint és a Martinát is köszönti, így ha ilyen nevű ismerősöd is van, bátran írj nekik kedves üzenetet. Nézzük, mit jelentenek ezek a nevek, honnan erednek, kik a híres viselőik, é
Új kutatások szerint az ősemberek étrendje sokkal változatosabb volt, mint azt eddig hittük – és messze nem a hús állt a középpontban. A közösségi médiában a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek az ősember étrendjére alapozott diéták, amelyek azt hirdetik, hogy az ember eredendően ragadozó, és a modern, növényekben gazdag táplálkozás ellentétes
A jakuzzik egészségügyi előnyeit nem lehet letagadni, mégis sokan óvakodnak a használatuktól. A közösségi medencék fertőzésveszélye, a túlmelegedés félelme, az érzékeny bőr és a nőgyógyászati problémák jelenléte miatt inkább lemondanak a wellness ezen formájáról, pedig nem biztos, hogy kellene. Hogyan tudod csillapítani az aggodalmat és biztonságos
Az online szállásfoglalások korában egyre több utazó választ magánszállást hotelek helyett – ám egy magánnyomozó szerint ezzel együtt nőhet a rejtett biztonsági kockázatok száma is. John Eastham, a Private Investigations UK szakembere most elárulta, hogyan ellenőrizhetjük néhány másodperc alatt, figyelnek-e minket a szálláshelyünkön.
Budapesten és vidéken is elérhető, de akár otthon is elkészíthető a világ legjobb kenyere. A Taste Atlas nevű weboldal mára sokat hivatkozott forrássá vált a különböző gasztronómiai fórumok körében. A világ étkezési
Az alábbi vallomás egy olyan férfitől származik, aki több mint tíz éve titokban másik kapcsolatot tart fenn. Ő maga foglalta össze, mik azok a jelek, amikből a legkönnyebben kiderül, hogy valaki nem hűséges.