Pár nappal azután, hogy elkészült a budakalászi Manófalva, szinte teljesen szétverték. A hír óriási port kavart, sokan szerették volna, hogy az alkotó, Kánya Tamás újjáépítse az installációt, akár egy másik helyszínen. Az alkotó azonban most segítséget kér a követőktől.
Bartha Attila, a Bükki Nemzeti Park Nyugat-Bükki Tájegységének vezetője az InfoRádióban arról beszélt, hogy miért száradhatott ki a hazánk egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságának számító Szalajka-patak és a hozzá tartozó Fátyol-vízesés, illetve mit lehet tenni a víz megtartása érdekében, ami még nem a természetbe való durva beavatkozás, és
Sokkolta a hazai kézilabdatársadalmat Dobozi Iván tragédiája. A szombat délutáni Szeged-Veszprém (31-32) rangadó során a Pick Arénában hirtelen rosszullét következtében elhunyt a hazai férficsapat technikai vezetője. A klub honlapja szerint a 68 éves korában életét vesztő Dobozi 37 esztendeje dolgozott az egyesületnél.
Bosszant, hogy a rút becsapásra csak menet közben jöttem rá. Voltaképpen minden előre ki volt találva, pontos koreográfia szerint működött a dolog. Meg volt írva, mi hogyan fog történni, és a végeredmény is az előre megbeszéltek szerint alakult. Washingtonban már nem volt valódi tárgyalás, pusztán egy operett előadása. Félreértés ne essék: nem azt
Zohran Mamdani a "kapitalizmus fővárosának" az élére került, miközben az ország többi részén egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Trump-kormány jobboldali politikája.
Molnár Guszti élete új fejezethez érkezett. A Sztárbox döntőjének nehézsúlyú bajnoka nemcsak fizikai, hanem lelki győzelmet is aratott: a mélypontból állt talpra, és most az első kislánya érkezésére készül. Az egykori "rosszfiú" ma már önismerettel, szeretettel és humorral várja az apaságot.
Történelmet írt Barcelona: a Sagrada Família bazilika hivatalosan is a világ legmagasabb temploma lett, miután beemelték központi tornyának új szakaszát. Antoni Gaudí mesterműve mostantól 162,91 méter magasra emelkedik a katalán főváros fölé – éppen egy méterrel meghaladva a németországi Ulmi dóm magasságát.
Mindegyik a főváros 13. kerületéből – ezt közölte Híradónkkal a tisztifőorvosi hivatal. Hányás és hasmenés miatt jelenleg 50 gyereket kezelnek a Heim Pál Gyermekkórházban. Csütörtök délután, az ebédet követően érkeztek az első jelzések a kerületi óvodákból és iskolákból. Mindegyikbe ugyanaz a cég viszi az ételt. Az ügyvezető a HVG-nek azt mondta: ő
A szekszárdi kórház főorvosát a gerince miatt műtötték ott. Már lábadozott, de nagy fájdalmai voltak. A kórház egyik biztonsági kamerája rögzítette, ahogy a nő hajnali 5-kor kisétál az épületből, utána sehol nem találták. Ma délután találtak rá önkéntesek, de az életét már nem lehetett megmenteni.
A Little Miss Panasoffkee néven emlegetett fiatal nő holttestét a tóból emelték ki még 1971-ben. Nyakán egy férfi öve volt, nehezéknek egy autóalkatrészt kötöztek rá. Gyilkosság áldozata lett, a személyazonossága hiányában azonban egy helyben toporgott a nyomozás. Nemrég mégis sikerült az ügy végére járni – kivételesen nem DNS-minták, hanem egy sok
A Spotify tulajdonosa drónharcászatot pénzel, a vinylek árai egyre jobban szállnak el, de közben még mindig többmilliónyi CD-t adnak el a világon. Nosztalgia vagy csak praktikus és lelkiismeretes dolog így venni zenét?
Olyan hírességek, mint Jennifer Aniston és Kim Kardashian is beépítették már a lazacspermával végzett arcápolási kezeléseket a bőrápolási rutinjukba. Vajon tényleg működik?
Donald Trump sajtótitkára, Karoline Leavitt élesen bírálta a brit közszolgálati műsorszolgáltatót, miután a BBC Panorama című dokumentumfilmje állítólag félrevezető módon szerkesztette meg az amerikai elnök egyik korábbi beszédét.
Itt az ideje egy gyors agytornának! A Napi matek feladvány nem igényel bonyolult képleteket, csak egy kis odafigyelést és logikát. Elsőre talán egyszerűnek tűnik, de a részletekben könnyű elcsúszni. Nincs más dolgod, mint kiszámolni a feladatot – vajon sikerül elsőre a helyes eredményt elérned? Unatkozni itt nem fogsz — rengeteg kvíz vár rád, hogy
Ez az általános műveltségi kvíz a legélesebb elméket célozza meg. Csak az igazi géniuszok tudnak legalább öt helyes választ adni a kérdésekre. A feladványok különböző területekről érkeznek, így mindenki találhat ismerős témát. Mutasd meg, te hova tartozol!
A Lipsi, a Jobber és a Komcsi ezúttal nemcsak véleménykülönbségekről szól — ez most tényleg ütközet. Már az első percekben érezni, hogy a hangulat a robbanáspont közelébe ér.
A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, Soltész Miklóssal, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával szövetkezve elindítanak egy vallásos könnyűzenei pályázatot 500 millió forintos keretösszeggel.
A Most Wanted – A hajsza november 10-én indul az RTL-en és az RTL+ Premiumon, de a szökevények már most búcsút mondtak legféltettebb tárgyaiknak. Puskás Peti a répáját, Molnár Áron a bokszkesztyűjét, Lakatos Laci pedig a Szent Családot adta le a Celebfegyházban – a múlt, az érzelem és a humor is bezárult velük.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, aki ezzel ellentéteset állít, az nem volt ott a tárgyaláson. A nemzetközi sajtó azonban a Fehér Házra hivatkozva arról ír, csak egy évig nem érinti a szankció Magyarországot. Az amerikai nagykövetség részletes listát tett közzé a megállapodásokról, de a mentességet nem is említik.
Az utasok szerint megnehezíti a közlekedést, hogy csomagjaikat a hosszú lépcsősoron kell cipelniük. A MÁV azt ígérte, a mozgólépcsők év végén már működnek majd, a hibás kijelzőt pedig egy tervezett beruházás részeként kicseréli.
A rendőrök egy belvárosi klubnál razziáztak. Az ott szórakozók szerint mindenkit igazoltattak, és akinek magas volt a pulzusa, azt előállították. A diszkórazziák jogsértőek egy általunk megkérdezett jogvédő szerint.
A lezárt e-bringa mellett álltam. Az összeg percenként ugrott egy százast. A lakat megmakacsolta magát, halántékomon hideg verejtékcsepp csurrant le. Az aznapi egyenlegem már 31500 forint volt. Budapest első e-közbringa szolgáltatását teszteltük.
Millió apró és pár súlyosabb ötlettel, nagy hatású fény-, mozgás- és hangjátékkal, de valódi párbeszédek nélkül adja elő ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a Katona József Színház a Hamletet.
Az extrém nehéz kvíz most tényleg a határaidat feszegeti. A kérdések sokrétűek, így nem elég egy-egy témában jártasnak lenni, átfogó tudás kell. Ideális kihívás azoknak, akik szeretnek komoly fejtörőkön gondolkodni. Készen állsz a próbára?
Az Adria-vezeték kapacitása kapcsán megjelent sajtóhírek következtetései nem tükrözik a Mol álláspontját. Továbbra is kitartunk amellett, hogy a régió biztonságos ellátásához legalább két teljesértékű, megbízható vezetékre van szükség. Az Adria-vezeték jelenleg csak kiegészítő szerepet tölt be, nem nőtt fel a feladathoz - közölte a Mol pénteken az
Lando Norris szombaton nemcsak megszerezte a pole pozíciót Brazíliában, de azt is szemléltette, mi az a változás nála az év első feléhez képest, ami mostanra a bajnokság favoritjává tette.
A retrográd Merkúr önvizsgálatra ösztönzi a csillagjegyeket. Nem szabad azonban parlagon hagyni terveinket, kapcsolatainkat sem, ahogy arról a napi horoszkóp is beszámol.
Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője beszél arról, mit találtak, amikor a Szőlő utcai javítóintézetbe látogattak. A „csendes szoba”, a végzettség nélküli alkalmazottak, a börtönviselt nevelők és a hallgató kormány képe kirajzol egy rendszerhibát, amit nem lehet tovább söpörni a szőnyeg alá.