2025. november 9. vasárnap

nov. 9
0:36
Zsúfolt bárba hajtott egy rendőrség elől menekülő autó (Magyar Hírlap)
Többen meghaltak.
nov. 9
0:36
A King of the Hill a józanság menedéke – igazi kikapcsolódás megőrülő globális és lokális nyilvánosságaink korában (Mandiner)
A nyár végén kijött, a Netflixen látható új évaddal másfél évtizedes szünet után tér vissza a sorozat. Rajcsányi Gellért írása.
nov. 9
0:36
Izgalom a tetőfokon: 36 millió forint és egy álom a tét az X-Faktorban (rtl.hu)
Az X-Faktor válogatói véget értek, a tét pedig most nagyobb, mint valaha. Hónapok gyakorlása után most jön a legnehezebb próba: az élő show. Tizenhárman állnak majd színpadra, köztük tini rapperek, újrakezdők és régi ismerősök is. Az X-Faktor most fordul át a valóságba - ahol már nem a mentorok, hanem a nézők döntenek. 36 millió forint, egy álom és
nov. 9
0:36
Tonix Honix: Nézd meg (Saját dal) (rtl.hu)
A Tonix Honix a 2025-ös X-Faktor 1. Élő show-jában Nézd meg című saját dalát adta elő.
nov. 9
0:36
Devizás Igazság Napja néven fáklyás felvonulást tartottak a banki károsultak (Telex)
Amit eddig meg lehetett csinálni ezekkel az emberekkel, azt holnaptól nem lehet – üzente a jobbikos Z. Kárpát Dániel.
nov. 9
0:36
Belano: Starboy (Saját dal) (rtl.hu)
Belano a 2025-ös X-Faktor 1. Élő show-jában Starboy című saját dalát adta elő.
nov. 9
0:36
Mitől függ, hogy milyen a vérnyomásunk? Így néz ki a szív és az erek párbeszéde (EgészségKalauz)
A vérnyomás az egyik leggyakrabban mért egészségügyi értékünk, mégis kevesen tudják, valójában mi minden áll mögötte.
nov. 9
0:36
Zsenik kvíze: 100-ból csak 4 ember lesz hibátlan, vajon Te köztük vagy? (Kvízguru)
A zsenik kvíze most tényleg a legjobbaknak való kihívás. Száz játékosból mindössze négy tud hibátlan eredményt elérni, így ez nem kis teljesítmény. A kérdések között lesz pár igazán alattomos is. Te köztük leszel a legjobbak között?
nov. 9
0:40
Napjainkban csekély egy globális háború veszélye (Hírklikk)
A történész szerint napjainkban nem fenyeget újabb világháború és a helyzet legfeljebb nyomaiban emlékeztethet az I. világháború előttire. Bárány Balázzsal, a Történelemtanárok Egyletének alelnökével annak kapcsán beszélgettünk, hogy a miniszterelnök legutóbbi pénteki rádiós szózatában történelmi példát említett. Orbán Viktor azt fejtegette, a mai
nov. 9
0:40
Trumppal kötött megállapodás kompenzálja az európai uniós pénzek késését (Magyar Hírlap)
Újabb bejelentések.
nov. 9
0:40
Hatalmas a rettegés Bécsben – a legszentebb ünnepen csaphatnak le merénylők! (Mandiner)
Van, aki inkább Pozsonyba megy karácsonyi vásárba, mert ott nagyobb biztonságban van.
nov. 9
0:40
Patai Anna: Oscar Winning Tears (Raye) (rtl.hu)
Patai Anna a 2025-ös X-Faktor 1. Élő show-jában Raye Oscar Winning Tears című dalát adta elő.
nov. 9
0:40
500 milliót ad a kormány vallásos könnyűzenei pályázatokra (Telex)
Fellépésekre, hangszerekre vagy orgonafelújításra is költhető az elnyert összeg.
nov. 9
0:40
Orvosmeteorológia: érkezik a hidegörvény vasárnap! Kifejezetten erős panaszokra számíthatunk (EgészségKalauz)
A frontérzékenyek nagyon megérzik a kettősfronti jellegűvé váló folyamatokat.
nov. 9
0:40
Agytornáztató kvíz: Vered az átlagot, ha sikerül legalább az 5/8 (Kvízguru)
Ez az agytornáztató kvíz garantáltan felpörgeti az elméd. Már öt helyes válasz is azt jelenti, hogy vered az átlagot, így minden pont számít. A kérdések sokfélék, de mindegyik próbára tesz valamiben. Készülj fel, mert most tényleg megdolgoztatjuk az agyad!
nov. 9
0:44
ELTE Legendák: újabb kötet mutatja be a magyar irodalmi és tudományos élet kiemelkedő alakjainak írásait (Hírklikk)
Az Eötvös Kiadó bemutatta második szépirodalmi kötetét: az antológiában pályájukat az ELTE-ről indító szerzők írásai olvashatók.
nov. 9
0:44
A szlovák kormányfő az új cseh kormánytól várja a visegrádi együttműködés felélesztését (Magyar Hírlap)
A V4 országai megosztottak az Ukrajnának nyújtott katonai segítség kérdésében.
nov. 9
0:44
Orbán Viktor nem pihen: Washingtonból a hazaúton cáfolta meg a balos álhíreket (Mandiner)
Újabb bejelentéseket tett a miniszterelnök.
nov. 9
0:44
Farkas Ancsi: Fel a mélyből (Saját dal) (rtl.hu)
Farkas Ancsi a 2025-ös X-Faktor 1. Élő show-jában Fel a mélyből című saját dalát adta elő.
nov. 9
0:44
Erdő Péter bíboros fogadta Pető Attilát, a papi pedofília egyik legismertebb hazai áldozatát (Telex)
Pető volt az első, aki arccal és névvel felvállalta, hogy egy magyar pap zaklatásának áldozata.
nov. 9
0:44
Ez így nem lesz jó szívem! Horkol, fáradtan ébred minden reggel? Lehet, hogy éjszaka százszor is megáll a légzése (EgészségKalauz)
Az éjszakai horkolás nem csak a párkapcsolatát, a szívét is tönkreteheti.
nov. 9
0:48
A Kodolányi Egyetemen az idegenforgalom története került a középpontba (Hírklikk)
A hazai idegenforgalmi és kommunikációs szakemberképzés egyik fellegvárában különleges programot szerveztek a fiataloknak. A Kodolányi János Egyetemen egy színes tárlat keretében a hazai turisztikai szektor több évtizedes fejlődését mutatják be a szervezők. A múltidézés egyben inspirációt is jelenthet a jövő szakembereinek - írja a hegyvidektv.hu.
nov. 9
0:48
Magyarország biztosította magának Európa legalacsonyabb energiaárait (Magyar Hírlap)
Fontos lépés.
nov. 9
0:48
Bognár György 17 éves felfedezettje gólt ollózott, a Paks 8 gólos, őrült meccs után állt az NB I élére (Mandiner)
Egy perc alatt két gól, hat perc alatt három – volt itt minden a Kisvárda ellen.
nov. 9
0:48
Lil Davis: Jeep (Saját dal) (rtl.hu)
Lil Davis a 2025-ös X-Faktor 1. Élő show-jában Jeep című saját dalát adta elő.
nov. 9
0:52
Hol vannak a Nagy Feró ellen tiltakozó fideszesek? (Hírklikk)
A KlikkTV műsorában szó lesz Nagy Feró felháborító kijelentéséről, a Szőlő utcai botrányról, a NER képmutatásáról, és arról, hogyan lett a “kereszténydemokrácia” csak egy üres szólam Orbán rendszerében. Pusztai Erzsébet és a műsor állandó szereplői kendőzetlenül beszélnek arról, miért morális katasztrófa, ami ma Magyarországon zajlik – és miért fo
nov. 9
0:52
Szalay-Bobrovniczky: Washingtonban Himars rakéta beszerzéséről is tárgyaltunk (Magyar Hírlap)
A tüzérségi eszközök, a rakéták beszerzése hosszú folyamat.
nov. 9
0:52
Ezt nem teszi ki Kerkez az ablakba: bekerült az angol bajnokság 9 legrosszabb játékosa közé (Mandiner)
Ő az egyetlen a Liverpoolból.
nov. 9
0:52
"A Caramelnek küldtem, tesó" – Majka így poénkodott Pápai Jocival Farkas Ancsi produkciója után (rtl.hu)
Az X-Faktor első Élő Show-jában Farkas Ancsi káprázatosan adta elő azt a dalt, amelynek zenei alapját Majka eredetileg Pápai Jocinak szánta. Az X-Faktor műsorvezetője csak ámult a szám hallatán, meg is jegyezte, hogy szerinte Majka neki nem küldte el ezt a számot, míg a mentor nevetve hozzá tette : "Ja, nem is neked küldtem, tesó, ez eredetileg Car
nov. 9
0:54
Herceg Erika kemény véleményt fogalmazott meg Marics Peti versenyzőjéről, Pyfu-ról (Blikk)
Különösen nehéz dolga volt a héten a Megasztár versenyzőinek, ugyanis a szombati adásban párbajon kellett összemérni az erejüket. Marics Peti versenyzője, PYFU azonban nem fogadta jól a kihívást. Káromkodva borult ki, amikor megtudta, milyen dalt kell előadniuk. Herceg Erika elárulta, mit gondolt arról, hogy nem akarta teljesíteni a fiatal rapper a
nov. 9
0:54
Megvan az X-Faktor négy kiesője, drámai végkifejlettel zárult az első élő show (Glamour)
Az X-Faktorban idén rendhagyó módon 12 versenyző helyett 13 mérettethette meg magát az élő show-ban. Tóth Andi csapatában négy énekes küzdött a továbbjutásért, míg a többi ítész mindegyike három fős csapatot mentorált. Már meg is van az első négy kieső, mutatjuk, kiknek kellett búcsút venniük a műsortól!
nov. 9
0:54
Gáspár Laci élő adásban lepte meg mentoráltját (rtl.hu)
Gáspár Laci nem csak szavakkal motiválja tehetséges tanítványát: az élő adásban különleges ajándékkal lepte meg Lil Davist, aki kemény felkészülésen van túl. A fiatal rapper nem úszta meg izzadás nélkül – ha hibázott, fekvőtámasz volt a büntetés.
nov. 9
0:54
Szijjártó: Korlátlan időre kaptuk a mentességet a szankciók alól (Telex)
Sokkal egyszerűbb minket kérdezni, akik ott voltunk – mondta délutáni videójában a miniszter, a Telex még hajnalban kereste a kormányt az ügyben.
nov. 9
0:56
Orbán veszélyes játékot űz Magyarország kárára (Hírklikk)
Orbán Viktor ma már nem országokkal épít kapcsolatot, hanem szélsőjobboldali pártokkal. Miközben itthon a „béke” szavát mantrázza, külföldön azokat öleli keblére, akik Putyin érdekeit szolgálják, támadják az Európai Uniót, és lebontanák a demokratikus fékeket. Ez a „béke” valójában a Kreml békéje: adjunk mindent Oroszországnak, amit kér, aztán majd
nov. 9
0:56
Zelenszkij részleteket tárt fel egy "nagyon arcátlan" támadásról (Magyar Hírlap)
Oroszország 25 ballisztikus rakétát és több mint 450 drónt lőtt ki Ukrajna ellen.
nov. 9
0:56
"Szoboszlai Dominik az új Steven Gerrard? Na tűnj a szemem elől" – nehezen viselte az angol riporter a Szoboszlai-imádatot (Mandiner)
A kérdésére mindenki csak a magyar játékos nevével felelt.
nov. 9
0:56
Lilyz: Hang a sötétből (Saját dal) (rtl.hu)
Lilyz a 2025-ös X-Faktor 1. Élő show-jában Hang a sötétből című saját dalát adta elő.
nov. 9
1:00
Valkusz Milán Patai Annának: "Zseniális énekesnő vagy, de nem értetted a dalt" (Blikk)
Vegyes fogadtatásban részesült Patai Anna nagy várakozásokkal övezett előadása az X-Faktor zsűrijében. Gáspár Laci és Tóth Andi felállva tapsolt, Majka zseniális énekesnőnek nevezte a 26 éves előadót, Valkusz Milán viszont úgy érezte, ez nem az ő dala volt, ezért nem is érthette, mit kell benne csinálnia.
nov. 9
1:00
Orbánék félelme, hogy kiderülhet az igazság a Szőlő utcai botrányról (Hírklikk)
„Bocsánatot kérjenek azok, akik teljes kivizsgálást követelnek?” – A Fidesz odáig jutott, hogy nem a gyermekek védelme, hanem a saját politikai érdekei fontosak. A Szőllő utcai botrányban – ahol fiatal lányok kerültek kiszolgáltatott helyzetbe állami gondozás alatt – a KDNP és a kormány még mindig nem az áldozatokról beszél, hanem arról, hogy „Semj
nov. 9
1:00
Hogyan ápoljuk a bőrünket és hajunkat a fűtési szezonban? (Magyar Hírlap)
A külső ápolás mellett az alvás és a stressz csökkentésére is figyeljünk oda.
nov. 9
1:00
P. Diddy mindenkit átvert (Magyar Hírlap)
Úgy tudni, felöntött a garatra a börtönben.
nov. 9
1:00
Sokkoló képsorok: Allah akbarral fogadta a tömeg New York új, kommunista-dzsihadista polgármesterét (Mandiner)
Nem okozott meglepetést, hogy megválasztása után elsőként egy iszlám központba látogatott el Zohran Mamdami.
nov. 9
1:00
"Ha te nem Magyarországra születsz, világsztár vagy" – döbbenetes produkció az X-Faktorban (rtl.hu)
Majka őszintén bevallotta, hogy a válogatón nem vette komolyan Belanót, de most teljesen ledöbbent a produkciójától. Tóth Andi szerint Belano a legszorgalmasabb és legalázatosabb versenyző, aki minden pillanatban bizonyítja, hogy helye van a színpadon. Nézd vissza Belano produkcióját az rtl.hu-n.
nov. 9
1:00
Mohácsi Anett: It’s Raining Men (The Weather Girls) (rtl.hu)
Mohácsi Anett a 2025-ös X-Faktor 1. Élő show-jában a The Weather Girls It’s Raining Men című dalát adta elő.
nov. 9
1:24
Egészséges öregkort szeretne? Egy magyar klinika módszere segíthet ebben! (ProfitLine)
A kronológiai életkorunk mindössze azt jelzi, hány születésnapot ünnepeltünk meg eddig, ám nem feltétlenül tükrözi, mennyire fiatal vagy öreg a szervezetünk valójában. Ezzel szemben a biológiai életkor valós képet mutat testünk állapotáról – arról, milyen egészségesek és működőképesek a sejtjeink, szöveteink és szerveink. Ön hány éves biológiailag?
nov. 9
1:24
Ők estek ki az X-Faktor első Élő Show-jából (rtl.hu)
Mohácsi Anett, Lilyz és Kollár Dea kapta a nézőktől a legkevesebb szavazatot az első Élő Show-ban, így számukra véget ért a verseny. A mentoroknak Lil Davis és a CFL sorsáról kellett dönteni, de mivel 2-2 szavazatot kaptak, ezért végül a nézői szavazatok alapján Lil Davis esett ki a versenyből. Nézd vissza az első Élő Show legmeghatóbb pillanatait
nov. 9
1:30
Együnk libát és kóstoljunk újbort! - programok szerte az országban (Blikk)
"Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik" - szól a mondás a november 11-i Márton nap kapcsán. De vajon honnan ered és milyen hagyományok kötődnek ehhez a naphoz?
nov. 9
1:30
Egyre kevesebb magyar eszi így a libamájat: nagyanyáink szerint nincs ennél jobb recept Márton-napra (Pénzcentrum)
Nálatok sem maradhat el a Márton-napi libalakoma? Ne csak a mellét, combját vásárold, a pecsenye libamájnál nincs finomabb hideg vendégváró, reggeli. Mutatjuk, hogyan készítsd.
nov. 9
1:30
Öt sármőr, aki még nem nyerte meg a legszexibb férfi díjat (Magyar Hírlap)
Bezzeg George Clooney már kétszer is befutó lett.
nov. 9
1:36
Rémálom az Égei-tengeren: perceken múlt a magyar apa és lánya élete (rtl.hu)
Egy nyaralásnak indult, de életveszélyes küzdelemmé vált az Égei-tengeren egy magyar apuka és kislánya számára. Messzire sodródtak a parttól, amikor két szörfös a segítségükre sietett. A görög és spanyol fiatalok hőstette bejárta a világsajtót, most újra találkoztak Budapesten.

Keresés