A tavaly debütált Devotion illat férfi párja most végre megérkezett, ami ugyanakkora intenzitással ejti rabul az érzékeket, mint női megfelelője. Ismerd meg a Devotion For Men férfi parfüm történetét, garantáltan nem fogsz tudni ellenállni a csábításnak!
A tévés Huszár Viktorral együtt elemezte a Csurran, cseppen sikerét. Havas azzal kapcsolatban is szkeptikus, hogy egyáltalán a rapper saját ötlete volt-e a szám.
És nem elég, hogy hatalmas a forgalom - mindenhonnan mindenhova, és azon túlra is gondolatok cikáznak, az "autók" semmiféle közlekedési szabályt nem tartanak be. A sofőrök dudálnak egymásra, mint az őrült, káromkodnak, csapkodják a műszerfalat, ráncigálják a sebváltót, és mindeközben még a telefonjukon is lógnak - hangüzeneteket küldenek, hogy "kés
Emlékszel még Samantha Jones egyik legnagyobb szerelmére, Jerry Smith Jerrodra? A sármos, szőke pincér azon kevesek közé tartozott, akiknek sikerült elrabolnia Samantha szívét. Bár a sorozat forgatása alatt az őt alakító színész nagyjából a 30-as évei elején járhatott, ma már az ötödik X-et is átlépte. Mutatjuk, hogy néz ki most!
Veronica Lake, az 1940-es évek egyik legismertebb filmsztárja, rövid élete során rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül. Négy házasságot kötött, három gyermeket szült, és több mint huszonöt filmben szerepelt, mielőtt végleg hátat fordított Hollywoodnak és a gödör aljára került– ráadásul mindössze 51 éves volt, amikor méltatlan körülmények között
Éjszakánként nehezen jön álom a szemedre? Hajnalig csak forgolódsz az ágyban? Nos, a megoldást lehet, hogy a konyhaszekrényedben találod. Bizonyos italok ugyanis az elme és a test megnyugtatásával képesek elősegíteni a zavartalan, pihentető alvást. Mutatjuk, mivel érdemes este megtöltened a bögrédet!
Károly király több nővel is randevúzott, mielőtt megkérte Diana hercegné kezét. Az egyikük Susan George színésznő volt, akit a sajtó "bombázónak" titulált. Bár többször is meghitt hangulatban vacsoráztak együtt, Susan ragaszkodott ahhoz, hogy egy igencsak formális néven szólítsa az uralkodót.
A LIB Women’s Store szexshop hiánypótló üzlet Magyarországon, hiszen olyan piaci területen érvényesül a nőiséget fókuszba helyező koncepciójával, ami hagyományosan a férfiakra épít. Jani-Téglásy Lili és Dobó-Nagy Fanni az ELTE Művészettörténet szakján ismerkedtek meg. Lili a Képzőművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, művészeti kurátor mesterk
A 90 éves, többszörösen kitüntetett Giorgio Armani a világ egyik legikonikusabb luxus divatházának atyja. Egy élő legenda, aki máig elnöke, vezérigazgatója és egyetlen részvényese 50 évvel ezelőtt alapított márkájának, amely mindvégig egyike maradt a kevés független, magántulajdonban lévő vállalatoknak a divatszektorban.