Egyre több a kátyú Budapesten, szinte alig van út, ahol ne tátongna kisebb-nagyobb lyuk, a Hungária körút egyes szakaszait le kellett zárni a forgalom elől. A tartós hideg, a havazás, valamint a fagyás és olvadás váltakozása miatt jelentősen megnövekedhet a burkolathibák, kátyúk száma a főváros útjain, ezért megemelt kapacitással végzik a burkolat
Lezárult a munkanap, becsuktuk a laptopot, mégis valahogy úgy érezzük, az agyunk és a testünk továbbra is dolgozik. De ez a belső, folyamatos zsongás, izomfeszültség és a munkahelyi dolgoktól elszakadni képtelen elme nem annak a jele, hogy valamit rosszul csinálunk, "fegyelmezetlenek“ vagyunk, hanem egy teljesen normális neurobiológiai válasz. A pr
A mai képes rejtvényünkben egy teljesen átlagos pillanatot megörökítő képen rejtettünk el egy aprócska hibát, amit csak azok találnak meg 10 mp alatt, akik rendkívül fejlett megfigyelőképességgel rendelkeznek.
Dolhai Attila életében új fejezet kezdődött tavaly nyáron. A népszerű művész sikerrel pályázott a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára, de a színészi karrierjét is folytatja. A Jászai Mari-díjas színész-musicalénekes lapunknak elmondta: az elmúlt hónapokban a város életébe is sikerült aktívan bekapcsolódnia.
Amikor beköszönt a tél, Európa városai új arcukat mutatják: hólepte utcák, csillogó fények és meghitt kávézók várják az utazókat. A téli kirándulás nem csupán a látványról szól, hanem az élményekről is: a karácsonyi vásárok illatáról, a forralt bor melengető aromájáról és a hóval borított történelmi épületek romantikájáról.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Hamarosan érkezik a Trónok harca-univerzum legújabb spin-off sorozata, A hét királyság lovagja. Teszteld a Trónok harca-tudásod a kvízünkben az új sorozat előtt!
Egy kis vintage sikkre vágysz? Mutatjuk, hogyan viseld a női kötött mellényeket, hogy divatos maradj a hidegben is. Ez a ruhadarab a téli divat abszolút kedvence!
Ismét egyre több figyelem irányul Nicole Kidmanre és a magánéletére. Újra felmerültek kérdések azzal kapcsolatban, hogyan osztozik gyermekeinek felügyeletén volt férjével, Keith Urbannel. A színésznő két kamasz lányt nevel, akik a karrierjük csúcsán lévő szülők sűrű időbeosztása miatt időnként két város – vagy akár két kontinens – között ingáznak.
Az együttalvás kérdése sok szülőből erős érzelmeket vált ki: van, aki ösztönösen gyakorolja, mások bizonytalanok vagy kifejezetten aggódnak a hosszú távú hatások miatt. Miközben gyakran leegyszerűsített tanácsok és ellentmondó vélemények keringenek a témában, egyre több pszichológiai megközelítés hangsúlyozza, hogy a kérdés nem fekete-fehér, és nem
Schobert Norbi és Rubint Réka saját márkára alapított bolthálózata húsz évig működött sikeresen, a vevők és beszállítók legnagyobb megelégedésére. A Covid viszont betett az üzletnek, amire Norbi egészsége is ráment. Jött azonban egy ígéretes üzletember, akiben a házaspár kezdetben nagyon bízott. Mint kiderült, hiába.
A Stark családi dinamika eddig is furcsa volt, de erre senki sem számított. És még csak az előzetesnél tartunk. Sophie Turner és Kit Harington új filmje már most trendinggel.
A zenész szerint a "bárki, csak ne Orbán" egy teljesen releváns választói akarat, amit az elemzőknek is tiszteletben kellene tartaniuk. Azt is elárulta, hogy nehezére fog esni Magyar Péterre szavazni.
A végtelen súrolás mögött nem a rend szeretete, hanem a csillapíthatatlan szorongás áll. Mutatjuk, mikor kell gyanakodni és szakemberhez fordulni, mielőtt késő lesz.
A változókor egy biológiai újrakalibrálást hoz az életünkbe: az immunrendszer, az anyagcsere és a hormonális szabályozás új ritmusra áll át. Bár sokan ilyenkor ösztönösen a biobolt felé vesszük az irányt, nem feltétlenül a táplálékkiegészítők adják a megoldást.
A brit királyi család egyik legdekadensebb gyémántja balszerencsét hoz. Tudj meg mindent Viktória királynő 106 karátos gyémántjáról, és hogy miért nem viselte Ii. Erzsébet királynő.
Erősebb és fényesebb hajra vágysz? Tudj meg mindent az ősi hajolajozási formuláról, a gyömbérolajról. Mutatjuk, hogyan használd az egészséges hosszú hajért!
A tinédzserkor minden szülő idegeit próbára teszi, a helyzet pedig csak fokozódik, ha a tini randizni kezd. Ha kellően érett fejjel vág bele, a kamaszkori randizás előnyökkel is járhat.
A tűzoltók szerint a lángok pont a hálószobájuk alatt csaptak fel, így perceken múlt az életük. A hatalmas hőhatástól az ablak is kirobbant a helyéről, erre a dörrenésre ébredt az édesapa.