Az asztrológia szerint nem mindenki indul születésekor ugyanarról a rajtvonalról: egyes csillagjegyek kezdetektől fogva magukkal hordoznak egy láthatatlan védőhálót.
Ez a kihívás kifejezetten azoknak szól, akik már nem először tesztelik a tudásukat kvízekben. A kérdések változatosak, de sokszor apró részleteken múlik, sikerül-e jól választani. Öt helyes válasz már azt jelzi, hogy a műveltségi alapok biztos lábakon állnak. Előkerül például, kik voltak a labancok a magyar történelemben, melyik költő írta a Boldog
Endrefalván drogos sírrablók értéket keresve összetörték Sándor kriptáját, semmit nem találtak, ezért a koporsóból a csontjait szétdobálták. Drogos sírrablók pénzt, ékszert remélve összetörték Sándor kriptáját, koporsóját, a csontjait pedig szétszórták. Négy napja letartóztatta őket a bíróság. Még mindig sokkos állapotban vannak a nógrádi falucska,
Ez a napi kvíz már a címével jelzi, hogy nem mindennapi teljesítmény a magas pontszám, hiszen csak kevés játékos képes elérni legalább 80%-os eredményt. Szerepel benne például egy ismert mértékegység jelentése, Kanada hivatalos nyelveinek párosa, valamint a Naprendszer ötödik bolygója. Ezek tipikusan olyan kérdések, amelyeket sokan tudni vélnek, mé
Ez a retró zene kvíz arra vállalkozik, hogy kiderítse, vajon egyetlen dalsor elég-e ahhoz, hogy felismerd a legendás magyar slágereket. A feladat egyszerűnek tűnik, mégis sokakat megtréfál: nyolc ikonikus idézet hangzik el, és csak az igazán rutinos fülűek jutnak el a magabiztos eredményig. Ha szeretted a régi nagy dalokat, itt biztosan lesznek ism
Vajon mennyire éles ma az eszed? A mai zsenik kvíze sokakat megakaszt, a többség még a kérdések felét sem tudja helyesen megválaszolni. Most rajtad a sor, hogy megmutasd, kivétel vagy-e! Merülj bele, tedd próbára a tudásod és derítsük ki, túlszárnyalod-e a többieket. A feladatok között szerepel például, melyik országban készült a világ első gőzmozd
Egy friss kvíz mindig jó alkalom arra, hogy kipróbáld magad egy újabb tudáspróbán. Ez a kihívás változatos témákat vonultat fel, a történelemtől a földrajzon át egészen a természettudományokig. A kérdések nem becsapósak, inkább azt mérik, mennyire biztosak az alapjaid. Rákérdez például Ljubljana fővárosi státuszára, a Truman-doktrína valódi céljára
A magyar püspök, aki nem félt szembeszállni a kommunistákkal, de ezt kegyetlenül megbosszulták rajta. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Romzsa Tódor az év első magyar mozifilmjeként nyitja meg 2026-ot. Remekelő Dér Zsolt, feszült párbeszédek, de a tévéfilmes hangulat visszavesz a lendületből.
Lenny Kravitz elárulta, mi inspirálta a 007: First Light című játékban megformált karakterét, valamint betekintést adott a felvételi folyamatba is. 2025 decemberében
A sok kardió és súlyzós edzés mellett megfeledkezünk az egyik legfontosabb mozgásról, a nyújtásról. Amíg nincs fájdalom, nem sérülünk le, addig persze könnyedén hanyagoljuk, de aztán gyorsan rájövünk, hogy mekkora jelentőséggel bír. Nemcsak az edzés lesz hatékonyabb, de képes lassítani az öregedési folyamatokat.
A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteke
A végletek embere. Az egykori szépségkirálynő a hétköznapokban kevés időt foglalkozik azzal, mit vegyen fel. A kényelemre esküszik, de ha alkalom adódik rá, szívesen húz akár miniszoknyát is
Egy új vizsgálat szerint autológ őssejtek és növekedési faktorok kombinációja kedvezően befolyásolhatja az Alzheimer-kór kognitív zavarait és patológiáját.
A német Szövetségi Igazságügyi Bíróság friss dokumentuma arra utal, hogy az Észak Áramlat gázvezeték felrobbantása mögött egy külföldi állam állhatott.
A megszokottól eltérően készül a Venezianico a kínai holdújévre, egyszerre két közönség megszólításával. Egészen elképesztő, hogy szinte havonta kiad egy új limitált kiadást a Venezianico és még mindig tudnak újat
Ez a szellemi agytorna nyolc olyan műveltségi kérdést hoz, amelyek tényleg megmozgatják az agytekervényeket. A feladatok eltérő területekről érkeznek, így nem elég egyetlen témában erősnek lenni. Aki szereti az összefüggések felismerését és az apró részleteket, ebben a kvízben bőven talál kihívást. Felmerül például, mit jelent pontosan az asszociác
Itt a legújabb nehéz agykarbantartó kvíz, amiben nem véletlen, hogy már öt helyes válasz is kifejezetten jó teljesítménynek számít. A kérdések pontos fogalmakra és biztos tudásra építenek, így egy-egy apró bizonytalanság is könnyen hibához vezethet. Itt valóban számít, mennyire stabilak az alapok. Szó esik benne az ízérzékelés teljes hiányának orvo
Szereted a földrajzot, és úgy érzed, jól ismered Magyarországot? Most itt a lehetőség, hogy gyorsan leteszteld tudásodat! Észak-Magyarország városai várnak rád ebben a villám kvízben. Vajon mindegyik települést felismered, vagy lesznek meglepetések? Ne habozz, próbáld ki most! A térképen túl A földrajzi tudás nemcsak hasznos, hanem szórakoztató is
Ez a vegyes kvíz nyolc különböző irányból közelíti meg az általános műveltséget, ezért már öt helyes válasz is csodás eredménynek számít. A kérdések nem egy témára épülnek, hanem folyamatosan váltják egymást, így végig éber figyelemre van szükség. Találkozol benne egy klasszikus orosz kisregény szerzőjével, az Adriai-tenger földrajzi határaival, va
Megnyílt a „Pszichiátria – a halálipar” – című kiállítás, rendezője az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány civil szervezet. Nem véletlenül választotta a megnyitó időpontját éppen január közepére a „Pszichiátria – a halálipar” című kiállítás rendezője. Ami történetesen a mentális egészségügy területén tapasztalható emberi jogi vissz
Életének 91. évében elhunyt Koltai János Jászai Mari-díjas színész, képzőművész. Tagja volt a Balázs Béla Stúdiónak, számos film- és sorozat szerepe között a Szomszédokban ő alakította Gábor Gábor karakterét.
Pénteken átadták a Magyar Filmakadémia Aranyérmeit, valamint a VIII. alkalommal megrendezett Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjakat a budapesti Dover Házban. Az eseményen a magyar filmművészet kiemelkedő alkotóit, életműveit és az elmúlt év operatőri teljesítményeit díjazták. Az Év Operatőre Dobos Tamás lett a Sárkányok kabul felett
Milyen ételt ismerhetünk fel egy képről? Most egy igazán különleges és megosztó fogásra esett a választásunk! Ez az étel vagy imádni való, vagy épp elég megosztó – de hogy neked mi a véleményed, azt most te is letesztelheted! Készen állsz arra, hogy kitaláld, mi rejlik a képen? A megosztó finomság Ez az étel nem mindenkinek […]
Képzeld el, hogy egy régi fényképen egy sármos férfi mosolyog vissza rád, és mindenkinek a szíve megdobban. De vajon felismered, ki ő? Az ő idejében rengetegen rajongtak érte, és most rajtad a sor, hogy kitaláld! Készen állsz a retró kvíz kihívásra? A nosztalgia ereje Ez a fénykép igazi időutazást kínál: egy híres férfi, aki valamikor […]
Ez a feladvány akár egy klasszikus IQ-teszt része is lehetne, mert nincs szükség lexikális tudásra vagy matekra. Elég hozzá egy kis logikus gondolkodás és némi türelem. Ebben az IQ-tesztbe illő játékban összesen öten szerepelnek: két nő és három férfi. Mindannyian különböző szakmát űznek, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntenek, hogy szór
Egyre nehezebb megmondani, mi igazi és mi nem a közösségi médiában. Mutatjuk a trükköket, amikkel mégis rájöhetsz melyik készült mesterséges intelligenciával. Nem árt felkészülni, mert a digitális átverések korszakában élünk!
Hiába menedzselik a nők a gyerekek teljes időbeosztását és érzelmi életét, a férfiak ezt közös munkának látják. Sokszor a folyamatos készenlét és a meg nem értettség miatt szakad el a cérna.
A kínai nő csak az idős édesapjának akart segíteni az újévi készülődésben. A felhívására akkora tömeg érkezett, hogy a helyi hatóságoknak is be kellett avatkozniuk.
Az Etrich-féle monoplánon tett repülése után majd nyakukat törték az emberek, hogy egymáson átgázolva gratuláljanak Lillynek. Mindenki kezet akart fogni az első magyar női pilótával, aki a felhők felé emelkedett.
Pogány Induló 16 éves szegedi underground rapperből egy-két év alatt a hazai könnyűzene egyik legfontosabb alakja lett. Szédítően gyors felemelkedését szinte az első pillanattól végigkövette Tóth Olivér Márk dokumentumfilmrendező és stábja, akik nem pusztán egy berobbanó zenei karrier jeles eseményeit rögzítették, hanem egy fiatal és törékeny művés
A fizikai intimitás gyakran az a „hajtóerő”, ami először összehoz két embert. De az érzelmi intimitás a titka a hosszú távú kapcsolatoknak és az elképesztő szexnek.