A mai fejtörő akár egy nem hivatalos IQ tesztként is megállná a helyét. A feladat típusa sokaknak ismerős: ismét gyufaszálakkal kell „matekozni”. Általában ilyenkor egy vagy két gyufát kell áthelyezni ahhoz, hogy az egyenlet helyessé váljon, most azonban csavartunk egyet a szabályokon. Ezúttal egyetlen meglévő szálat sem szabad elmozdítani – kizáró
A napi vegyes kvíz célja nem az, hogy egyetlen területre építsen, hanem hogy széles spektrumon mozgassa meg a gondolkodást. Az ilyen feladatsoroknál hamar kiderül, mennyire rugalmas a tudásod különböző témákban. A kérdések között szerepel például Benito Mussolini sorsa, egy klasszikus magyar novella szerzője, valamint földrajzi alapműveltség Lima v
Balázs Klári sírva fakadt, amikor Radics Gigi elénekelte Cserháti Zsuzsa a Boldogság és én című slágerét. Balázs Klári sírva fakadt, nem bírta megállni könnyek nélkül Radics Gigi múltidézését a Csináljuk a fesztivált ötödik évadának elődöntőjén. Fodor Imre műsorvezető segítette ki az énekesnőt egy zsebkendővel. De így is kellett pár perc, amíg Klá
Ismerős az a helyzet, amikor ránézel egy feladatra, és már mondanád is a választ, aztán az utolsó pillanatban beugrik: „várj, nem hagytam ki valamit?” Na, pontosan ezért szeretjük a villám-matek kihívásokat. Itt nem az a kérdés, hogy tudsz-e számolni, hanem hogy mennyire vagy higgadt és gyors egyszerre. Most 11 másodpercet kapsz – és ennyi. A […]
Ez az új, izgalmas kvíz kifejezetten a magabiztos tudásra épít: a hatpontos határt már csak a profik tudják elérni. A kérdések változatossága miatt végig figyelni kell, mert minden feladvány más területről érkezik. Találkozol benne történelmi emlékezetpróbával Kossuth Lajos bankjegyes szerepléséről, filmes kérdéssel a Saul fia rendezőjéről, valamin
Egyetlen fűszer is elég ahhoz, hogy egy étel teljesen új ízt kapjon, mégis sokszor nem is tudjuk pontosan, mit használunk. Most egy olyan alapanyag kerül a középpontba, amit sokan ismernek látásból, de név szerint már bizonytalanabbak. Ránézésre egyszerűnek tűnik, mégis könnyű összekeverni más fűszerekkel. Vajon neked elsőre beugrik? Az ízek mögött
Megérkezett a legújabb vegyes kvíz 8 izgalmas kérdéssel. Remek agymozgató kihívás, egy kis szellemi frissítés sosem árt! Ideális választás, ha szereted, amikor egy kvíz nem ragad le egyetlen témánál. A kérdések között szerepel földrajzi alapműveltség a Szuezi-csatornával kapcsolatban, tudományos klasszikus Charles Darwin legismertebb művéről, valam
Végre megérkezett a legújabb agykarbantartó kvíz! Ismét 8 vegyes témakörű kérdés érkezik, amelyekkel alaposan felfrissítheted az elmédet. Egy kis szellemi torna sosem árt, jó edzés az agynak. A feladványok között van irodalmi kérdés az Édes Anna szerzőjéről, történelmi-kulturális utalás a vikingek eredetére, valamint biológiai ismeret a kiválasztó
Már vártad a mai zsenik kvízét? Végre megérkezett és ismét 8 kvízkérdéssel teszteli a tudásodat. Ezek a feladványok garantáltan megmozgatják az agyadat, így érdemes jól átgondolni a válaszlehetőségeket. A feladványok között szerepel földrajzi kérdés a Balaton északi partjáról és Európa legrégebbi városáról, műveltségi próba az icce jelentésével kap
Ebben az idegen szavas kvízben tíz, B betűvel kezdődő kifejezés jelentését kell felismerned, amelyekkel a hétköznapokban, a sajtóban vagy könyvekben is gyakran találkozhatsz. A kérdések között akadnak enyhébb, közismert fogalmak, de olyan szavak is, amelyeknél már könnyű bizonytalanul elgondolkodni. A bazíroz, a bigott vagy épp a bestseller mind má
Ez az agymozgató kvíz remek lehetőség arra, hogy egy kicsit felfrissítsd a tudásodat és megdolgoztasd a szürkeállományodat. A feladatsor fő célja, hogy játékos formában tartsd edzésben az agyadat ma is ezzel az új kvízzel. A kérdések széles skálán mozognak a földrajztól a történelmen át a biológiáig, így mindenki találhat benne kihívást. A tesztben
Végre itt a vegyes kvíz, ahol már az 5/8-as eredmény is komoly teljesítménynek számít. Ez a fajta kihívás alaposan megmozgatja az agytekervényeidet, de közben mégis szórakoztató marad. Ha szeretsz több témakör között ugrálni és néha meglepődni azon, mi maradt meg a fejedben, ezt érdemes kipróbálni. A kérdések között szerepel például magyar történel
Elromlott a távfűtés Kazincbarcikán, kilyukadt egy vízcső, emiatt 16 ezer lakó lakásban nem volt se fűtés, se meleg víz. Mínusz 11 fokban fűtés és meleg víz nélkül didereg ezekben a percekben is 16 ezer ember Kazincbarcikán. Rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el az általános iskolákban, de a gyermekek felügyeletét szükség esetén biztosítják. Óv
Február 13-án ünnepli születésnapját Földes László Hobo, a magyar blues-, és rockzene egyik legmeghatározóbb alakja. Az évfordulóra időzítve érkezik a Duna tévére Szederkényi Olga a HOBO 80 - Úton lenni boldogság című, az NFI támogatásával készült filmje. Már látható az előzetes is.
A lakásmaffia tagjai közül volt, akit a 70 milliós luxusautójából, mást az ágyából rángatott ki és vert bilincsbe az állig felfegyverkezett kommandó. Elfogta a kommandó a lakásmaffia két tagját, akik a tulajdonos tiltakozása ellenére több ingatlanát át akarta íratni mások nevére. A történet 2025 végén kezdődött. Egy csömöri férfit egy külföldi inga
Begorombult a tél, kedden hajnalban a hőmérséklet mínusz 22 és mínusz 7 fok között alakul, az északkeleten és délnyugaton lesz hidegebb. Ma a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8 és plusz 1 fok között valószínű. Visszatér a havazás is, szóval bitang napok elébe nézünk. A borult tájakon hószállingózás előfordulhat, mérsékelt légmozgás mellett. A
Januárban a Sundance Fesztiválon lesz a premierje, februárban már a Netflixre is felkerül Rory Kennedy A sakk királynője (Queen of Chess) című, Polgár Juditról szóló dokumentumfilmje. A Garri Kaszparovval megküzdő magyar sakk-legenda történetének már látható az előzetese.
Aki gazda, mind azt lesi, hogy teszi tönkre a zúzmara a gyümölcsfát és a szőlőhajtást vagy éppen a fóliát. Hiába fogja jajgatva a fejét minden gazda, semmit nem tehet a fóliát, gyümölcsfát, szőlőt veszélyeztető zúzmara ellen. Ami tényleg szép látvány a kertben, de a hatása pusztító. A vastag zúzmararéteg hatalmas súlyt képvisel, ami letörheti a […]
Egy régi focifotó sokszor többet mond ezer statisztikánál. Egy mozdulat, egy tekintet vagy egy ikonikus frizura elég lehet ahhoz, hogy beugorjon egy legenda neve. Most egy olyan világhírű focista néz vissza rád a múltból, akinek a nevét egykor az egész világ ismerte. Vajon ma is ilyen könnyen felismered? Amikor a részletek döntik el a meccset […]
Itt az új napi kvíz, amely alaposan megizzasztja a játékosokat, hiszen statisztikák szerint százból csupán pár ember képes hibátlanul megoldani. Ez a vegyes tudáspróba biológiai, irodalmi és nyelvi kérdéseket is tartogat a bátor próbálkozóknak. Ha úgy érzed, te vagy a kivétel, aki mindent tud, most itt a lehetőség a bizonyításra. A feladványok sorá
Megújult az 50 éves KRESZ, muszáj megtanulni a közlekedőknek, mert szeptembertől életbe lép és vele a büntetés is. Számos közlekedési szabály módosult az Építési- és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) által január 20-án publikált új KRESZ alapján, amit büntetés kísér. Például az előzési tilalom még több tehergépjárműre lesz érvényes. De már a kerékpá
Februárban a 45. Magyar Filmszemlén lesz először látható a Nem én vagyok, Zhang Ge kínai származású, fiatal magyar alkotó első nagyjátékfilmje. A májusban mozikba kerülő alkotás teljes egészében Budapesten játszódik, és ritkán látható nézőpontból mutatja meg a főváros egyik zárt, saját szabályok szerint működő közegét.
Míg korábban az számított igazán, hogy melyik kerületben, melyik utcában vagy milyen panorámával érhető el egy lakás, ma egyre többen teszik fel a kérdést: mennyibe fog kerülni hosszú távon élni benne, és mennyire lesz ellenálló a jövő változásaival szemben?
Nagy Borbála első nagyjátékfilmje, a Mambo Maternica a 45. Magyar Filmszemlén debütál, ahol a versenyprogramban lesz látható. A Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó film érzékenyen, mégis bátor hangon nyúl az anyaság, a gyerektelenség és a társadalmi elvárások közötti feszültséghez. A történet három nő egy napját követi végig, akik komoly dö
Ez a feladvány akár egy IQ-teszt része is lehetne – próbáljd ki, mennyire jó a becslőképességed! Be kell vallanunk, ez nem a klasszikus IQ-tesztek világába tartozó kérdés, hiszen itt nem számolni kell, hanem ránézésre megbecsülni az arányokat. Épp ettől izgalmas: kiderül, mennyire jól tud saccolni az ember. Ehhez készítettük el ezt a karácsonyi han
A Mario művésznéven tevékenykedő R&B-énekes ellen garázdaság miatt adtak ki elfogatóparancsot múlt héten. A Kimaradás című dalával jelzi a miniszterelnök, hogy kimaradna a háborúból.
Van az a pillanat, amikor érzed, hogy jól jönne egy kis szellemi frissítés. Nem túl komoly, nem is túl könnyű, pont annyira megdolgoztatja az agyat, hogy jólesően megmozgasson. Ez a kvíz most erről szól: pár perc figyelem, egy kis logika, és máris élesebbnek érzed magad. Vajon mennyire vagy formában ma? Az agy is szereti az […]
A Berlinale nagyjátékfilmes versenyén lesz a világpremierje Mundruczó Kornél At the Sea című filmjének. Az amerikai-magyar koprodukció főszerepét Amy Adams alakítja.
Sokan magabiztosan vágják rá a nagy klasszikusokat, de mi történik akkor, ha kicsit eltérünk a megszokottól? Ebben a földrajz kvízben most nem a tankönyvi példák jönnek, hanem olyan országok, amelyeknél könnyű elbizonytalanodni. Ismerősnek tűnik a név, de a főváros már nem ugrik be elsőre? Pont ettől lesz izgalmas ez a kihívás. Amikor a rutin már [
Danny Boyle új rendezőnek passzolta tovább a 28 évvel később folytatását, amiben kevesebb ugyan az örjöngő fertőzött, mégis nagyobb teret nyer az őrület és a brutalitás. A Csonttemplom a brit zombiszéria eddigi legsajátosabb darabja, a humanista doktort alakító Ralph Fiennes és a sátánista szektavezért játszó Jack O’Connell kiemelkedő alakításai ci