Dua Lipa egy új fotósorozattal jelentkezett az Instagramon, amelyen a nyaralásából osztott meg pillanatokat. A felvételen apró bikinifelsőben látható a tengerparton, mellette pedig vőlegénye, Callum Turner is feltűnik.
A színésznő hófehérben, csillogó karikagyűrűvel tűnt fel a Louis Vuitton divatbemutatóján, amely konkrét üzenet volt: a színésznő boldog, ifjú feleség!
A jogszabályi előírásoknak megfelelően a diszkontláncok és a szupermarketek is zárva lesznek a nemzeti ünnepen. A vásárlást csak benzinkutakon vagy nonstop kisboltokban lehet majd elintézni.
A kétszeres világbajnok sportoló nem tagadja, volt idő, amikor elvesztette az önmagába, a családjába és Istenbe vetett hitét is. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és Kucsera Gábor lelkében a helyükre kerültek a dolgok.
A Disney újabb élőszereplős feldolgozással rukkol elő hamarosan: a stúdió ezúttal az Aranyhaj és a nagy gubanc című 2010-es animációs filmet viszi vászonra. A produkció több szereplőjét is bejelentették már, most pedig az is kiderült, ki alakítja majd a történet egyik legfontosabb figuráját, a manipulatív gonosz nevelőanyát.
Mickey Rourke, a 73 éves színész és egykori bokszoló, kilakoltatási ügybe keveredett Los Angelesben, miután közel 60 ezer dollárnyi (20 millió forint) bérleti díjhátralékot halmozott fel. A kaliforniai bíróság március 9-én hozott ítéletet az ügyben, amelyben a bérbeadó, Eric T. Goldie javára döntöttek. Az ítélet szerint Rourke elvesztette a Drexel
Ki gondolta volna, hogy a szárítógép szöszszűrőjében összegyűlt apró szálak egyszer még hasznosak lehetnek? Pedig az internet népe most erre esküszik! Egy egyszerű, de annál kreatívabb ötlet járja be a közösségi médiát, amelynek középpontjában nem más áll, mint a szárítógép szöszhalmai és egy üres WC-papír tekercs. Igen, jól olvasta – ez a két hétk
A magnézium az egyik legfontosabb ásványi anyag a szervezetünk számára: szerepet játszik az idegrendszer működésében, az izmok munkájában, a vérnyomás szabályozásában és az alvás minőségében is. Nem véletlen, hogy sokan étrend-kiegészítő formájában pótolják, különösen stresszes időszakokban vagy fokozott fizikai terhelés mellett.
Az ’50-es évek amerikai fiataljai nem úgy éltek, mintha kolostorba készülnének. Ezt jól érzékelteti egy különös randitrend: a lányok kutyanyakörvet kötöttek a bokájukra. És ez nem egy hoax.
Dave Richards néhány éve olyan súlyos sérüléseket szenvedett egy balesetben, hogy elvesztette a bal szemét, és az arcának egy része is menthetetlenül megégett.
Kylie Jenner került a Vanity Fair tavaszi számának címlapjára. A 28 éves üzletasszony és médiaszemélyiség a vele készülő interjúhoz több különleges szettben is pózolt: az egyik képen csak egy hatalmas Chanel-masni takarja idomait.
Egy lengyel portálon terjedő kertészeti tipp szerint a papír tojástartó tökéletes távtartó a hagymások ültetésénél. A lebomló karton a rend mellett a talaj szerkezetét is javítja.
Hihetetlen állítással állt elő a sztárséf. Véleményét és tapasztalatát ráadásul több szakmabeli is osztja. Szerinte ugyanis ne forraljuk fel a vizet tésztakészítéskor. Egy sokkal jobb módszerre hívja fel a figyelmet, amelyet akár már ma kipróbálhatunk.
Évtizedeken át tartotta magát a legenda, hogy a néhai brit királynő egyetlen, halvány rózsaszín körömlakkhoz ragaszkodott. Utánajártunk, mi igaz ebből.
Eladósorba került a budai vendéglátás egyik ikonikus helyszíne, a Remiz Étterem és Kávézó: a több mint három évtizede működő éttermet 395 millió forintos irányáron hirdették meg. A tulajdonosok nyugdíjba vonulásuk miatt válnának meg az ingatlantól, amely nemcsak étteremként, hanem többfunkciós ingatlankomplexumként is működhet. A 720 négyzetméteres
Torockó nemcsak a Székelykőről, a híres torockói bútorfestésről vagy a jellegzetes népi tárgyakról ismert, hanem egy különleges, több száz éves hagyományról is: a farsangtemetésről.
Az Elrabolva filmek főszereplőjének fia, a 29 éves Daniel Neeson nemrég komoly szívműtéten esett át egy ritka, veleszületett rendellenesség miatt. Liam Neeson a fiáért aggódik.
Az asztrológiában vannak olyan pillanatok, amikor egy bolygó látszólag megáll az égen. Ezt nevezzük stacionárius állapotnak. Ilyenkor a bolygó energiája különösen felerősödik, mert mielőtt irányt váltana, egy rövid időre mintha összegyűjtené az erejét. És miért aktuális mindez? Mert pont március 11-én történik egy ilyen eset.
Március 5-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban nyílt meg Szepesvári Petra /Ahogy vagy! – A létezés nyomai/ című fotókiállítása, amely több mint tíz, 50 év feletti magyar nők portréján keresztül mutatja be, hogyan jelenik meg az érett női lét a mai vizuális művészetekben és a médiában. A kiállítás egyik modellje Für Anikó színésznő volt, aki a proj