Újabb részletek láttak napvilágot a nemrégiben elhunyt Chuck Norris korábbi egészségi állapotáról. Bár a színész halálhíre már korábban bejárta a világsajtót, a most nyilvánosságra került információk szerint a "Walker, a texasi kopó" sztárja évekkel ezelőtt egyetlen éjszaka alatt két súlyos szívrohamot is túlélt, amelyeket akkor titokban tartottak.
Egyszerre jött minden, és volt időszak, amikor úgy tűnt, nem lesz könnyű talpra állni. Harsányi Levente most elárulta, mi történt vele, és ki volt az, aki végig mellette maradt.
Mint egy modern Hamupipőke, úgy ragyogott Balogh Edina a Glamour Women of the Year gálán: Demeter Richárd ruhájában lépett a vörös szőnyegre, és azonnal magára vonta a tekinteteket. De nemcsak a megjelenéséről mesélt – az rtl.hu-nak arról is beszélt, mi ad neki energiát a mindennapokban, miért hisz a szabadban végzett mozgásban, és hogyan lett a fu
Zendaya és Tom Holland szerelmének története Hollywood egyik kedvenc love story-ja. A két színész a Pókember: Hazatérés című film forgatásán ismerkedett meg egymással 2016 környékén, ahol Peter Parkert és MJ-t alakították. Kezdetben - állítólag - csak barátok voltak, később azonban már nem tudták tagadni, hogy gyengéd érzelmek fűzik őket egymáshoz.
Vegyes korosztály, békés hangulat és hatalmas tömeg – így élte meg Proksa Szandra a március 15-i Békemenetet. Proksa Szandra örömmel konstatálta azt, hogy ennyien kiálltak a béke mellett, főleg olyan időkben, amikor az ukrán elnök hazánk miniszterelnökét fenyegeti...
Salgó Adrienn, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének, Győrfi Pálnak a felesége, ismét bebizonyította, hogy nemcsak a háttérben áll helyt, hanem a társasági eseményeken is ragyogóan megjelenik. Kapcsolatuk immár több mint 19 éve tart, három gyermekük, Ádám, Aliz és Lilla született. Bár Adrienn általában kerüli a reflektorfényt, időnként férje olda
A Séfek Séfe legutóbbi évada befejeződött, a fináléban ugyanis Mikula Patrik kerekedett felül Marczinek Norberten és Molnár Dávidon, így ő vihette haza a fődíjat. Ördög Nóra is figyelemmel követte a döntő történéseit, és bevallotta, egyvalamit elrontottak a fináléban.
Baló György és volt felesége, Morvai Krisztina kapcsolatából ikerlányok születtek, Vera és Sára. A szülők elváltak ugyan, de a lányaik miatt továbbra is szoros és jó kapcsolatot ápoltak egymással. A lányok a tévés betegsége alatt is végig édesapjuk mellett voltak. Mára már 27 évesek.
A testvérek közötti nézeteltérés nem újkeletű, korábban a Megasztár tehetségkutató kapcsán is volt köztük feszültség, amikor Vera kritikával illette a műsort, amit a zsűriben ülő Gabi zokon vett.
A kenyér egyszerű, és sokak számára kulcsfontosságú része a mindennapi étkezéseknek. Pirítós reggelire, szendvics ebédre vagy vacsorához kísérőként – szinte minden otthonban jelen van. Mégis sokunknak okoz fejfájást, hogy egy-egy vekni hamar megpenészedik vagy kiszárad.
Timothy Dalton neve sokak számára elsősorban James Bond figurájával kapcsolódik össze, pedig a walesi születésű színész pályája jóval gazdagabb ennél. Több mint fél évszázados karrierje során a klasszikus színháztól a történelmi filmeken át a modern televíziós sorozatokig számos műfajban bizonyította tehetségét.
A világsztár az utolsó videójában is olyan volt, mint egész életében: egy igazi harcos. Chuck Norris pár nappal a halála előtt még arról posztolt, hogyan bokszolgat a szabadidejében.
Nyári Dia színésznő volt az Anna Grand Lounge esték powered by GLAMOUR beszélgetéssorozat legutóbbi vendége, amely a tavaly kétszáz éves Anna-bál tiszteletére életre hívott Annák éve powered by GLAMOUR estek folytatása az Anna Grand Hotelben. A nyolcadik hónapban járó édesanya végtelen türelemmel és mosolygósan fogadta, hogy a beszélgetés után még
Eric Dane amerikai színész, akit leginkább A Grace klinika sármos dr. Mark Sloanjaként ismert a közönség, február 19-én, 53 éves korában elhunyt. Halálának oka az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) betegséggel összefüggő légzési elégtelenség volt. A feleségével korábban már szakított, de a betegsége újra összehozta őket, a halála előtt ismét egymá
Vannak dalok, és vannak beszédek, melyeket mindenkinek hallania kell. És vannak lehetőségek, amikor erre a kettőre egyszerre nyílik lehetőség. Ez történt most szombat délután, amikor Orbán Viktor országjárása megérkezett Miskolcra. Magyarország miniszterelnökének beszéde előtt újra felcsendült a Szabadság vándorai című örökbecsű dal átdolgozása.
A sármos filmsztár és szerelme, Eva Mendes 15 éve alkotnak egy párt és a kapcsolatukból két gyermekük született. Ryan Gosling most őszintén megosztotta a magánéletük egyik pikáns részletét.
Erdélyi Mónika Spanyolországból jelentkezett be az Instagramra, és megmutatta a követőinek, hogy épp Benidorm napsütötte utcáin sétál. A környezet igencsak ismerős lehet azoknak, akik figyelemmel követik a Határtalan szerelem epizódjait.
Egy különleges zenei és irodalmi élmény érkezik Budapestre, amely a költészet napjához kapcsolódva mutatja meg a kortárs művészet új arcát. Pátkai Rozina legújabb estje Nemes Nagy Ágnes verseit helyezi a középpontba, modern zenei környezetben. Az esemény nemcsak koncert, hanem összművészeti performansz, amely a közönséget is bevonja.