Pénteken 15 óra 46 perckor beköszönt a csillagászati tavasz, pontosan ekkor következik be a nap-éj egyenlőség – közölte a HungaroMet Zrt. A tankönyvek hagyományosan március 21-ére helyezik ezt az eseményt, ám a valóságban ez a dátum március 20-ára vagy 21-ére is eshet. Ennek oka, hogy a földi év hossza nem pontosan egész számú többszöröse a földi n
Nem csak a derekad és a közérzeted bánhatja a sok ülést. A hosszan tartó ülés és a mozgásszegény életmód a zsírmáj kialakulásának is kedvezhet, miközben a probléma akár évekig tünetmentes maradhat.
Persze, hogy hősöket kerestünk. Modernet, ütőset, utánozni valót. Már kiröhögtük a labancokat fenékbe rúgó Tenkes kapitányát, és már senki sem emlékezett Stirlitzre, a nácikkal kibabráló szovjet kémre. Ideológia helyett Jolán feszes farmerja volt a téma a KISZ-építőtáborokban, és csókcsaták dúltak a közeli rekettyésben. A budapesti és balatoni eleg
Elhunyt Filaret (világi nevén Mihajlo Deniszenko), az ukrán ortodox egyház tiszteletbeli pátriárkája életének 98. évében – tudatta Jepifanyij, Kijev és egész Ukrajna metropolitája pénteken a Facebookon.
A tüskés bőr sem slankít, hiába is próbálná elrejteni a felszaladt grammokat a közel 1,5 kilósra hízott Brünhilda: a vadon talált sünivel néhány héttel ezelőtt jelent meg egy pár a Fővárosi Állat- és Növénykerten belül működő természetvédelmi mentőközpontban. Bár Brünhilda megtalálóit a jó szándék vezérelte, és csak segíteni szerettek volna az jósz
Egy csehországi ipari komplexumban történt tűzeset miatt indították a nyomozást, amely mögött akár szándékos támadás is állhat. A hatóságok nem zárják ki a terrorcselekmény lehetőségét sem, miután egy csoport magára vállalta az akciót.
Továbbra is sérüléssel bajlódik, így nem került be a portugál labdarúgó-válogatott keretébe Cristiano Ronaldo. A luzitánok a március végi felkészülési időszakban a tengerentúlon csapnak majd össze Mexikóval és az Egyesült Államokkal. A 41 éves világsztár február végén szenvedett combizomsérülést.
Egy francia tengerész felelőtlenül használta az egyik népszerű egészség-applikációt, így kiderült, pontosan merre jár a repülőgép-hordozó a Földközi-tengeren.
Már elérhető a Mandiner YouTube-csatornáján a Mesterterv következő adása, amelyben Kereki Gergő, a Mandiner.hu főszerkesztője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, és G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója, a Magyar Nemzet főmunkatársa elemzik a hét legfontosabb politikai eseményeit.
Húsvéti vásárral, kézműves foglalkozásokkal és családi előadásokkal várják a látogatókat a Néprajzi Múzeumban március 28-án, a Hímes nap elnevezésű rendezvényen.
Tavaly október óta nem volt telitalálat az Ötöslottón, így a főnyeremény összege az elmúlt hónapokban folyamatosan növekedett, és ezen a héten elérte az 5,9 milliárd forintot. Ez az összeg a magyar lottótörténelem egyik legnagyobb nyereménye, amely hatalmas érdeklődést váltott ki a játékosok körében. Megkérdeztünk öt magyar hírességet, hogy mik az
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) „Állampapírpiaci LEG" díját immár negyedik alkalommal a Magyar Államkincstár kapta meg. Közleményben is büszkén tudatták, hogy ehhez nagymértékben hozzájárultak a digitális fejlesztések és az „ügyfélközpontú megújulás”.
A kriptovaluta-piacon egyre nagyobb figyelem irányul a valós eszközök tokenizálására, vagyis arra, amikor hagyományos befektetési eszközök digitális formában jelennek meg a blokkláncon. Az új megoldások célja nem csupán az érték megőrzése, hanem az is, hogy ezek az eszközök rendszeres hozamot termeljenek. Ebbe a trendbe illeszkedik a Bybit frissen
Majka lett a legjobb zsűritag, a Most Wanted nyerte a legjobb reality díját, a The Floor a legjobb vetélkedőjét, és taroltak a Bróker Marcsi sorozat színésznői is a Televíziós Újságírók Díjának gáláján. A tévés produkciók és személyiségek szakmai díjátadóján az RTL összesen 18 jelölést kapott.
Marhaságnak nevezte Gulyás Gergely szavait Orbán Viktor. A miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcs után nyilatkozott a sajtónak. Az RTL Híradó kérdésére kijelentette, hogy a minisztere marhaságot beszélt a Kormányinfón a Hormuzi-szoros felszabadításával kapcsolatban. Gulyás Gergely azt mondta: ha Donald Trump kérné, Magyarország megfontolná a segíts
Idén sem áll talpra a magyar gazdaság az ING Bank friss elemzése szerint. A közel-keleti háborúra hivatkozva úgy számolnak, a negyedik egymást követő évben is egy helyben toporoghat Magyarország – miközben az infláció megugrásától tartanak az egész világon. Az építőanyagok már jövő hónapban drágulhatnak az elszabaduló gázárak miatt. Orbán Viktor mi
Németh Dorottya fitnesz világbajnok számára a konyha most ugyanakkora terep, mint az edzőterem: a tudatos táplálkozást szeretné közelebb hozni azokhoz is, akik unják a sablonokat. "Nem csak egy receptkönyv lesz" – mondja a készülő kötetéről, amelyben tápanyagdús, kreatív ételekkel mutatja meg, hogyan lehet változatosan enni a célok feladása nélkül.
Napra pontosan két éve jelentették be a Thibaut Courtois előző súlyos sérülését. Akkor is a Bayern elleni BL-elődöntőre készültek, végül Andrij Lunyinnal a kapuban megnyerték a sorozatot.
Netanjahu szövetségeseivel így meg tudta győzni az elnököt, hogy az akció gyorsan és könnyen lezajlik – állítja Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt vezetője.
Három feloldhatatlannak tűnő front is van Magyarország és Horvátország között: a Janaf vezeték megítélése, a Mol-vezér státusza és az a 80 milliárd forint feletti összeg, amit Horvátország nem fizetett még ki a Molnak.
Utolsó frissítés: 2026-03-20 Íme egy gyors, mennyei és tényleg percek alatt elkészíthető fahéjas bundás alma recept. Puha, illatos, kívül ropogós, belül krémesen lágy. Pont az a fajta édesség, amitől az egész ház megtelik otthon illattal. A fahéjas bundás alma az egyik leggyorsabban elkészíthető házi desszert. Amihez szinte biztosan minden alapanya
2027. januárban a franciaországi Lyonban rendezik a Vb-t, a magyar csapatért is szurkolhatunk. 2026 márciusában a franciaországi Marseille-ben rendezték meg a Bocuse d’Or európai válogatóját. A világ leghíresebb és legrangosabb
A Hervis webáruháza 2026. március 31-én, 23:59-én áll le. A fizikai üzletekben továbbra is várják a vásárlókat. Nem ez az egyetlen változás, a boltlánc ugyanis új tulajdonoshoz került, egy kissé furcsa indokkal.
Mesterséges intelligencia segítségével tér vissza a filmvászonra Val Kilmer, alig egy évvel a halála után. A család támogatja a döntést, de a technológia használata komoly vitákat váltott ki.
Kínában egyre terjednek a belföldi nemesítésű almafajták. Az előző ötéves időszakban 158 jelent meg a termelésben, amely szellemi tulajdonjogi védelemmel rendelkezik. Kína a következő években tovább kívánja finomítani a fajtaszerkezetet, bővíteni az exportpiacokat, valamint még szorosabban összehangolni a termelést, a feldolgozást és az értékesítés
Ez az agytornáztató kvíz nyolc érdekes kérdéssel vár, amivel alaposan megmozgatjuk a fogaskerekeket a földrajz, a mitológia és a természettudományok területén. Ez a vegyes összeállítás próbára teszi a logikádat és a tudásodat is, miközben a görög istenek és a nemesfémek világába kalauzol. Vajon tudod-e, melyik hatalmas ország határolja Mongóliát dé
Ijesztő tud lenni, amikor egyik pillanatról a másikra forogni kezd a világ. A fülkristályok elmozdulása önmagában nem veszélyes és nem károsítja a hallást, mégis komoly kellemetlenségeket okozhat.
Oroszország egy vitatott ajánlattal próbált alkut kötni az Egyesült Államokkal a hírszerzési együttműködés terén. A javaslat nemcsak Washingtonban talált elutasításra, hanem európai diplomaták körében is komoly aggodalmat váltott ki.
Fondorlatos szökési tervet eszelhetett ki az a láma, amelyik a Havanna lakótelepen bukkant fel pénteken reggel. Az állat a BKK segítségére is számíthatott a menekülésben, ám végül inkább úgy döntött, majszol egy kis füvet, amíg le nem kapcsolták.
Szlovákia és Csehország is ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint Magyarország: nem támogatják azt a 90 milliárd eurós (35,5 ezer milliárd forintos) hitelt, amit az Európai Unió folyósítana Ukrajnának. Az EU-csúcs első napján komoly vita bontakozott ki a témával kapcsolatban, egy fotó tanúsága szerint pedig Orbán Viktor magyar kormányfő a több
Nem sikerült a döntőbe jutás Illovszky Dominiknak férfi 60 méteres síkfutásban a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokság első versenynapján. A szám magyar csúcstartója az elődöntőben 6.59 másodpercet futott, s összesítésben a 13. helyen végzett.
Ukrajna katonai egységeket telepített öt közel-keleti országba az elsődleges fontosságú és polgári infrastruktúra drónok elleni védelmére - közölte Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára pénteken, a térségben tett látogatása után.
Orbán Viktor lett az EU-csúcson ismét a fekete bárány, miután megvétózta az Ukrajnának nyújtandó 90 milliárd eurós hitelt. Uniós vezetők egységesen elítélték a magyar miniszterelnököt, köztük Orbán szövetségese, Giorgia Meloni. Orbán a beszámolók szerint idegesen fel-alá járkált, míg Zelenszkij videós beszédét mutatták.
A választásig hátralévő időre sorozatot indított az InfoRádió, hogy a kutatások szerint parlamenti bejutásra esélyes pártok politikusait, szakpolitikusait a kötelező belpolitikai kérdések mellett gazdasági terveikről és külpolitikai megfontolásaikról is kérdezzük. A Fidesz–KDNP, a Mi Hazánk és a DK elfogadta a meghívást, a Tisza Párt nem kívánt éln