A francia romantikus irodalom egyik legnagyobb alakja a hűséget inkább csak önmagával szemben ismerte. Ennek egyik ékes bizonyitéka, hogy naponta három nővel hált...
Elsőfokú riasztást adtak ki heves zivatarok miatt, keleten jégeső és viharos széllökések is előfordulhatnak. Szerda hajnalra megszűnik a csapadék, csökken a felhőzet, ugyanakkor többfelé párás, ködös és hideg idő várható.
Ismét későbbre, ezúttal csütörtökre halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját. Ezt a szlovák gazdasági minisztérium közölte kedd este a szlovák állami tranzittársaságnak, a Transpetrolnak küldött ukrán információra hivatkozva. Az okokról nem adtak tájékoztatást.
Az orosz–ukrán háború 2022. február 24-én kezdődött, amikor Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen. A konfliktus a 2014-ben a Krím-félsziget orosz annexiójával kezdődő feszültség folytatása, de 2022-től ért el teljes hadműveleti szintet, amikor orosz csapatok több fronton átlépték a határt, majd jelentős ukrán területeket foglaltak
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletben kötelezte Sára Botond főispánt, hogy Tüttő Katát (MSZP) nevezze ki főpolgármester-helyettesnek, miután a fővárosi közgyűlés másfél éve nem tudott helyettest választani Karácsony Gergely mellé. A bíróság szerint a főpolgármester által tett javaslatot kell figyelembe venni, és a közgyűlési határozatot ennek me
Franciaország megvonta a közvetlen kormányzati hozzáférést Charles Kushner amerikai nagykövettől, miután nem jelent meg a külügyminisztériumi meghallgatáson. A háttérben egy szélsőjobboldali aktivista halála és az arra adott washingtoni reakció áll.
Nem csak az Atalanta–Napoli olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen volt nagy csata a hétvégén. A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint egy dühös feleség a meccs alatt egy késsel leszúrta a férjét. A házhoz érkező rendőrök egy ollót a falba állva találtak.
A Határtalan szerelem című párkereső reality második évadában hat egyedülálló, külföldön élő magyar szingli párkeresését követhetjük nyomon, akik között van egy várandós kismama és olyan is, akinek PUA Coach segít az ismerkedésben.
A nemzetgazdasági miniszter nem engedi el a napirendről a bankok számának limitjét, ezúttal Facebook-posztban érvelt emellett. Mi történt? "Egy kis közgazdaságtan: ha kevesebb nagy bank van, akkor a bankrendszer hatékonyabb (mérethatékonyabb), azaz olcsóbban működik. Ez lejjebb hozza a pénzügyi termékek árát, és így nagyobb versenyt generál" – írta
Több tízezer elektromos autót hív vissza a Volvo tűzveszély miatt: a gyártó arra figyelmezteti az érintett tulajdonosokat, hogy az átvizsgálásig ne parkoljanak épületek közelében, és az akkumulátorokat se töltsék teljesen fel.
Utolsó frissítés: 2026-02-23 Fedezd fel a nagymamám különleges húslevesének titkát! Egy fűszer, ami nemcsak ínycsiklandó ízt ad, hanem valóságos gyógyszer is! Mi lehet az a titkos összetevő, ami mindenek felett áll? Emlékszel még a nagyi húslevesének illatára, ami az egész házat bejárta vasárnap délben? Mindig azt mondta, a jó leveshez idő kell, de
Mindannyiunk otthonának dísze egy szép szobanövény, sokan mégsem mernek tartani, mert árnyékosabb a lakásuk és azt gondolják, hogy a növény nem szeretné azt a környezetet. Ők bizony tévednek, mert bár valóban napfényre és rendszeres öntözésre van a virágoknak szükségük, de sok olyan dísznövény van, amelyik az árnyékosabb helyeket szereti és a vízig
A túltermelés réme fenyegeti a 2025/2026-os burgonyaszezont az Európai Unióban. Az Eu-s burgonyapiac jelentős kínálati nyomás alatt áll, ami rányomja bélyegét a következő idény tervezésére is.
Ki teszi tönkre valójában Gödöt? Vagy éppen az országot, a társadalmat, az egészségünket, az életkedvünket vagy a reményünket? - teszi fel a kérdést véleménycikkében vendégszerzőnk, Vajda Viktória, Göd volt önkormányzati képviselője, aki a Samsung-gyár botránya kapcsán felveti a Fidesz mellett a DK felelősségét is.
Munkavégzés miatt hatalmas a dugó a Budapestet elkerülő körgyűrűn, és az M7 is beállt Letenye és Martonvásár között. Megkezdődtek az útfelújítási munkák az M0-ás körgyűrűn, emiatt óriási a dugó, ahogy az M7-es autópálya is tragikus. Az M0-s autóút déli szektorán, a 14-es és 16-os km között mozgó terelés mellett burkolatjavítási munkálatokat végezne
Itt egy remek agykarbantartó vegyes kvíz, amellyel azonnal felfrissítheted a tudásodat a mai nyolc kérdéssel. A feladatsor az irodalomtól a kémiáig rengeteg területet lefed. Szedd össze a gondolataidat, és koncentrálj a helyes megoldásokra. Lássuk, mennyire vág az eszed! A csillagászat rejtelmeibe elmélyedve a naprendszerünk bolygóinak mozgását viz
Ismét egy elgondolkodtató feladatsor várja a tudásukat tesztelőket ebben a napi kvízben. Bizony magas lehet az Iq-ja annak, aki elér legalább 6 pontot ebben a kvízben. A kérdések a tudománytörténettől a földrajzon át az irodalomig számos izgalmas témát ölelnek fel, garantálva a kellemes és hasznos agytornát. A fizika és a hőmérsékletmérés történeté
Egy összeáramlási zóna mentén, nagyjából a Miskolc–Békéscsaba tengely térségében pattantak ki záporok és zivatarok. A viharokat, illetve az azokat kísérő jégesőt több településen is videóra vették.
A feszült választási küzdelemben, ahol főleg súlyos nemzeti sorskérdésekről esik szó, igazi oázist jelent egy-két vicces megszólalás. Takács Árpád, aki vármegyei főispánként a Fidesz színeiben indul Békés 1. választókerületében, egyáltalán nem szívta mellre, hogy a vele nem szimpatizálók alaposan "kidekorálták" arcképét a választási plakátján.
Rekordmennyiségű hó bénította meg az Egyesült Államok keleti partját, New Yorkban pedig tömeges hógolyócsata alakult ki a Washington Square Parkban. A felvételek szerint rendőröket is megdobáltak, így az ügyben vizsgálat indult.
Lapunk olvasója az egyik vonatos utazásán átélt kellemetlenségekről számolt be. Füst volt a kocsiban, ahol utazott, s halálféleleme volt. A MÁV a megkeresésünkre tagadta, hogy az utasnak ilyen szörnyű élményekben lett volna része, ám – váratlan fordulatként – az utas által tett panaszra válaszul a vállalat elismerte a történteket, amikért elnézést
Ausztrália után Új-Zéland is jelezte: támogatná, ha a brit kormány törvényben venné el Andrew Mountbatten-Windsor trónöröklési jogát. A döntés egy példátlan rendőrségi eljárást követ, amely megrázta a brit monarchiát.
Az idegenbeli 3-3-as döntetlen után az Atlético Madrid kedden hazai pályán 4-1-re legyőzte a Brugge-t a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett párharc visszavágóján, így továbbjutott. A mérkőzésen potyagólt és egy mesterhármast is láthattak a nézők. Diego Simeone csapatának következő ellenfele a Szoboszlai Dominiket és Kerkez
Háromévnyi várakozás után végre zöld utat kapott a kultikus X-akták nagyszabású új változata, amely a Marvel-filmek mestere, Ryan Coogler keze alatt születik újjá. A Hulu streamingszolgáltató által megrendelt produkcióban egy vadonatúj ügynökpáros ered a paranormális jelenségek nyomába, és már az is megvan, ki játssza majd az egyik főszerepet. Az a
Rövid időn belül már a második olyan filmet üdvözölhetjük a mozikban, mely egy kényelmetlenül klausztrofób, a dimenziókkal zsonglőrködő koncepcióból készült. Az első a magyar mozikba a jövő héten megérkező Exit 8 című japán alkotás, mely egy videójáték adaptációja, amit hamarosan követ a Backrooms című horror amerikai bemutatója.
Intellektuális gondolatok, alkalmazkodókészség, remek kommunikáció a csillagegek jussa. A napi horoszkóp segít, hogy minél többet hozzunk ki lehetőségeinkből, amíg az Ikrek Hold ragyog az égbolton.
Az amerikai elnök vámnarratívája annyira követhetetlenné vált, hogy már a Fehér Házat is összezavarhatta. Mi történt? A korábban belengetett, 15 százalékos arányhoz képest alacsonyabb, 10 százalékos amerikai vámok léptek életbe kedden, írja a BBC. A portál szerint a hivatalos dokumentumokban 10 százalék áll, és nem szerepel bennük olyan rész sem, a
Egyszeri, bruttó 152 400 forintos bérkiegészítést kapnak a pedagógusok, amelynek legkésőbb április 10-ig, vagyis két nappal a parlamenti választások előtt kell megérkeznie.
Utolsó frissítés: 2026-02-24 Sokszor halljuk, hogy a horoszkóp megmutatja, milyen energiák hatnak ránk. De arról kevesebbet beszélünk, mely csillagjegyek hordozzák a legintenzívebb, legnehezebben kezelhető tulajdonságokat. A szakértők szerint három jegy különösen erős hatással van a környezetére. Most kiderül, kik ők, és miért érdemes velük óvatosa
Mérleg csillagjegy Te vagy az a személy, aki most igazán szerencsés! Nagyon nagyot kaszálhatsz egy segítséged miatt, pedig nem volt kedved kimozdulni otthonról, motiválatlan voltál. De megérte átmenni egy ismerősödhöz, mert a pincéjük tele volt kinccsel és szerencsédre ő nem értett a régiségekhez, az antik tárgyakhoz. Az ismerősöd megengedte, hogy
Biztosan önökkel is megesett már az, hogy amikor egy friss, zamatos szőlőbe haraptak, hirtelen a kemény mag roppant a foguk alatt. Ebben a pillanatban az élménye már korántsem olyan felemelő. Napjainkban azonban egyre inkább hódít, talán nem véletlenül a mag nélküli változata a boltok zöldségespultján. Azonban pont ezekben az apró szőlőmagokban rej
Amiért néhány éve még felújításkor azonnal kalapácsért nyúltak, most újra a lakberendezési trendek élére került. Az 50-es évek ikonikus rózsaszín fürdőszobája visszatért – de nem úgy, ahogy emlékszel rá. A tervezők modern anyagokkal, arany kiegészítőkkel és letisztult formákkal adnak luxus csavart a retró hangulatnak. Vajon új kedvenc trend születi
A Honor korábban már megerősítette, hogy a Magic V6 hajlítható okostelefonnal és a különleges „Robot Phone”-nal érkezik a barcelonai MWC-re, most azonban kiderült: a gyártó egy valódi humanoid robotot is színpadra állít a kiállításon
A decemberi Agrárszektor Konferenciák sikere után a Portfolio csoport elindította az Agrárium konferenciasorozatot, amely minden év elején, jellemzően február-március között került megrendezésre. Visszatekintő cikkünkben látható, hogy az Agrárium 2024 Konferencián az ágazati szakértők az uniós Közös Agrárpolitika legfontosabb változásaival, a gazda
Nagy valószínűséggel az orosz katonai hírszerzés, azaz a GRU állhat a mögött a masszív lejáratókampány mögött, mely most Iványi Gábort találta meg egy a lelkészt pedofilvádakkal illető honlap képében. Beigazolódni látszik tehát az a korábbi sejtés, hogy a magyar választásokba az orosz titkosszolgálatok komoly erőket fognak felvonultatni a választás
Érkezett egy újabb agykarbantartó kvíz, amely remek szellemi frissítőt kínál a mai nyolc kérdésével. A feladványok a hazai földrajztól a biológiáig rengeteg területet lefednek. Koncentrálj erősen, és mutasd meg a felkészültségedet. Teszteld le a memóriádat könnyedén! Hazánk történelmi nevezetességeit kutatva a gyönyörű Sümeg településének elhelyezk
A szellemi frissesség megőrzése minden életkorban fontos, így épp jókor jött ez a feladatsor, vagyis a legújabb agykarbantartó kvíz. Tartsd edzésben az agyad ma is ezzel az új kvízzel. A feladványok az ókori történelemtől kezdve a nyelvészeten át a klasszikus irodalomig sokféle területet érintenek, megkövetelve a sokoldalú tájékozottságot. Az ókori