en ismét gondot okoz a havazás a közlekedésben. Órák óta hullik a hó, ennek kétes előnye, hogy a megszámlálhatatlan kátyút eltakarja, igaz, ettől könnyebben is talál bele a gödrökbe a kocsi kereke. És bár a síkosságmentesítés folyamatban van, sok helyen korcsolyapályává változtak az utak. A Nagykörúton például – személyes tapasztalat – több szakasz
Hatalmas örömhírről számolt be a közösségi oldalán Tenki Dalma: több mint egy hónap után végre hazavihették a kórházból az újszülött kisfiukat a férjével. A színésznő megható sorokkal mondott köszönetet mindazoknak, akik az elmúlt hetekben segítették őket, és megosztotta az első közös hazatérés örömét is.
Aki valaha járt Rómában, biztosan nem hagyta ki, hogy fotót készítsen magáról a híres Trevi-kútnál. Most is megteheti, azonban február 2-től fizetnie kell érte. Az édes élet című filmklasszikus révén híressé vált műemléket távolabbról továbbra is ingyen lehet megnézni, közelről fotót készíteni viszont már csak a jegy megváltása után lehet.
Pusztaszabolcson tartott lakossági fórumot Lázár János. A cigányokkal kapcsolatos kijelentése és az azokra érkező különböző reakciók miatt Lázár amúgy sem érdektelen tájékoztató eseményeire mostanában a szokottnál is nagyobb sajtófigyelem irányul. A miniszter most Pusztaszabolcson tartott Lázárinfót. Balhé nem volt, érdekes mondatok annál inkább.
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén. A magyar versenyző végig vezette a futamot. Egy régi rekordot adott át a múltnak.
Elon Muskot felháborította a gondolat, hogy Trójai Helénát egy fekete színésznő játszhatná, és azt mondta, hogy az Oscar-díjas Christopher Nolan rendező „elveszítette az integritását” a páratlan Lupita Nyong’o szereposztása miatt.
Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzik, hogy beperli Trevor Noah-t. A humorista a Grammy-díjátadón viccelődött Donald Truppal, Bill Clintonnal és Jeffrey Epsteinnel. Úgy tűnik, ez a húzás kiverte a biztosítékot az amerikai elnöknél.
A Trans-Sped megerősíti felsővezetői struktúráját. A jelenlegi önálló ügyvezető, Fülöp Szabolcs mellé társ-ügyvezetőként Bátki Sándort nevezik ki, aki eddig a cég logisztikai üzletágait operatív ügyvezető-helyettesként irányította. Ezen felül 2026 februárjától a jelenlegi gazdasági igazgató, Sziller Olivér gazdasági ügyvezető-helyettesként fogja tá
Az elmúlt napokban több tízezer magyar vállalkozás, köztük könyvelőirodák, ingatlanközvetítők és székhelyszolgáltatók kaptak kézhez egy rendkívül összetett, 101 kérdésből álló megfelelési kérdéssort a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Szakértő szerint brutális bírságokat kockáztatnak, akik ezt rosszul töltik ki.
A kormány 2024-ben hirdetett bányászati koncessziókat az energiahordozók kitermelésére. A rekord eredményt látva még idén újabb pályázatokat írhatnak ki. Mi történt? Tavaly mintegy 1,17 millió tonna kőolajat hoztak felszínre a magyarországi mezőkből – írta meg az MTI. A kétezres években ez a legmagasabb mutató. Földgázból 2 milliárd köbmétert közel
Elakadt buszok, kamionok, csúszkáló autók a havas utakon. Az ország középső részén sok hó hullott, ami komoly fennakadásokat okozott. Nyárlőrincnél is a csúszós út miatt történhetett halálos karambol, egy furgon vezetője halt meg. A gyorsforgalmi utakon több helyen keresztbe fordult kamionok akadályozták a forgalmat, csak az M0-son hét baleset volt
Vannak receptek, amelyek nem csak alapanyagokból állnak, hanem történetből is. A TV2 ikonikus műsora, a Hal a tortán pontosan ilyeneket adott a nézőknek: konyhai feszültséget, nevetést, csipkelődést – és néha egészen meglepően profi desszerteket.
A legjobb videoklipet is díjazzák majd a Magyar Filmszemlén, ahol tíz kategóriában dönt a szakemberekből álló zsűri. A televíziós sorozatok kategóriájában például A renitens, a Bróker Marcsi és a Gólkirályság egy-egy epizódja is versenyben van. A hétfőn kezdődött filmszemlén vasárnapig várják a nézőket közönségtalálkozókon és filmes előadásokon is
Továbbra is jelentős előnnyel vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt a 21 Kutatóközpont friss felmérése szerint, az erőviszonyok pedig hónapok óta alig változnak. Török Gábor úgy látja, aki áprilisig nagy fordulatokra számít, annak érdemes ezt is figyelembe vennie.
Sokan talán nem is tudják, de A Bridgerton család sok karaktere mögött valódi történelmi személyek állnak. A királynőtől a bokszolóig, a sorozat több figurájának életét történelmi események és valós sorsok inspirálták, amelyek gyakran még nagyobb drámát rejtettek, mint a képernyőn látottak.
Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
Kivonul Romániából az ország legnagyobb kendertermesztője, a holland HempFlax. A vállalat a Cushman & Wakefield Echinox ingatlantanácsadót bízta meg ingatlanjai értékesítésével. A portfólióba 800 hektár mezőgazdasági terület tartozik, valamint egy Szászsebes (Sebes) területén található üzem.
A Klasszik Rádió 92.1 idén is összeállította a legjátszottabb kortárs magyar zeneszerzők rangsorát. A 2025-ös lista élén ismét Wolf Péter, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző végzett, aki már a tavalyi évben is a Rádió legtöbbet játszott kortárs magyar komponistája volt.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium steril legyeket telepít a mexikói határvidékre a húsevő New World screwworm parazita terjedésének megakadályozására - írta meg a Reuters.
Nyugdíjasként különösen fontos az alacsony bankszámlaköltség. Erre jó megoldás az ingyenes alapszámla. De mi ez, és hogyan érhető el nyugdíjasok számára?
Ebben a változatos feladatsorban te lehetsz a napi kvíz bajnoka, ha sikerül megszerezned a maximális pontot a nyolc kérdés megválaszolásával. A kérdések a komolyzenétől a földrajzon át a biológiáig számos területet ölelnek fel, így széleskörű tájékozottságra lesz szükséged. Tedd próbára a memóriádat és bizonyítsd be, hogy otthonosan mozogsz az álta
Olyan kozmikus csatornák nyílnak meg, amik megteremtik a logika és megérzések közötti ritka összhangot. A napi horoszkóp segít abban, hogy az érzelmi tudatosságot erővé és stabilitássá alakítsuk.
Sodró Eliza múlt héten osztotta meg, hogy babát vár, és elmesélte az odavezető hosszú utat. Egy előadásnak köszönhetően találkozott Sevcsik M. Annával, aki a megfelelő professzorhoz irányította őket, és így kiderült mi a probléma. Elizának krónikus méhgyulladása volt, amely gyakran okozza a meddőséget, ebben az esetben a lombik sem lett volna megol
Párhuzamosan kétféle betegség dönti le a lábáról jellemzően az iskolás és óvodás korosztályt. Az egyik az influenza és a különböző felső légúti vírusok, a másik a hányással, hasmenéssel és magas lázzal járó kórokozók. Van olyan óvoda, ahol a gyerekek kétharmada hiányzik. Az országos helyettes tiszti főorvos az RTL Híradónak azt mondta, a kézmosás é
A vegyes kvíz tele van izgalmas és gondolkodtató kérdésekkel. Ha 6 kérdésre jól válaszolsz, már szuper formában vagy, és kiemelkedően teljesítesz. Ez a kihívás garantáltan megdolgoztatja az agyadat. Próbáld meg, hogy milyen eredményt érsz el, és tudd meg, mennyit tudsz a különféle témákból!
Fennakadásokat okozott a téli időjárás országszerte, Baranyát megbénította az ónos eső, számos helyen járhatatlan utak, balesetek nehezítik az életet. Odavert utoljára még egyet a tél, Baranyát megbénította az ónos eső, számos helyen járhatatlan utak, balesetek nehezítik az életet. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogy inkább e
Egyszerűen vannak olyan napok, hetek, sőt, hónapok, amikor semmi sem jön össze úgy, ahogyan mi azt elterveztük. Viszont, létezik az ellentetje is, amikor viszont minden sikerül, s olyan gördülékenyen mennek a dolgok, hogy már-már szinte csoda számba mennek. Ilyenkor általában kicsit hajlamosak vagyunk elengedni magunkat, pedig ilyenkor kéne kihaszn
"A harcos" – így emlegetik a kórház falain belül Bangó Margitot. A Kossuth-díjas énekesnő hónapok óta súlyos egészségi problémákkal küzd, miközben a családja és a rajongói imái kísérik minden napját. Az állapotáról most kamerák előtt beszélt az unokája, Tina, illetve annak férje, Emilio, hogy véget vessenek a találgatásoknak.
A McDonald's idén különleges Valentin-napi meglepetéssel készül az Egyesült Államokban: a népszerű csirkefalatkák kaviárral felturbózott luxusváltozatát rendelhetik meg a rajongók. A McCaviar azonban csak online és limitált mennyiségben lesz elérhető.
Gáspár Bea és a férje után egy újabb roma tévés celeb,Varga Márk, vagyis G.w.M is kiállt a közösségi médiában Orbán Viktor cigányokat érintő kijelentései mellett. Szerintük az elmúlt években egyre több tanult cigány ember tudott elhelyezkedni magas pozíciókban. Mindannyian példaként hozták fel Gáspár Evelint, aki Szijjártó Péter külügyminiszter saj
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot. Cseh Sándor csapata vette el a görögök veretlenségét. A mérkőzés hőse Golopencza Szonja volt.
Közel másfél hónap szünet után visszatért Pottyondy Edina, kedd reggel már új videóval jelentkezett a Youtube-csatornáján: Lázár János cigányozására, a magyar kormánynak a Beneš-dekrétumok vitája kapcsán mutatott gyávaságára, valamint Jakab Péter DK-s csatlakozására is tartogatott vidám perceket.
Halle Berry őszintén beszélt az öregedésről és annak hatásairól a filmiparban. Az 59 éves színésznő, aki karrierje során számos ikonikus szerepet játszott, új korszakát "menopauza-küldetésének" nevezte egy interjúban. Mint mondta, elhatározta, hogy hangosabban szólal meg, mint valaha.