Pusztaszabolcson tartott lakossági fórumot Lázár János. A cigányokkal kapcsolatos kijelentése és az azokra érkező különböző reakciók miatt Lázár amúgy sem érdektelen tájékoztató eseményeire mostanában a szokottnál is nagyobb sajtófigyelem irányul. A miniszter most Pusztaszabolcson tartott Lázárinfót. Balhé nem volt, érdekes mondatok annál inkább.
Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
Párhuzamosan kétféle betegség dönti le a lábáról jellemzően az iskolás és óvodás korosztályt. Az egyik az influenza és a különböző felső légúti vírusok, a másik a hányással, hasmenéssel és magas lázzal járó kórokozók. Van olyan óvoda, ahol a gyerekek kétharmada hiányzik. Az országos helyettes tiszti főorvos az RTL Híradónak azt mondta, a kézmosás é
Gáspár Bea és a férje után egy újabb roma tévés celeb,Varga Márk, vagyis G.w.M is kiállt a közösségi médiában Orbán Viktor cigányokat érintő kijelentései mellett. Szerintük az elmúlt években egyre több tanult cigány ember tudott elhelyezkedni magas pozíciókban. Mindannyian példaként hozták fel Gáspár Evelint, aki Szijjártó Péter külügyminiszter saj
Cáfolja a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, hogy azért került kórházba egy gyerek a fóti gyermekotthonból, mert bántotta annak vezetője. Azt állítják, hogy "egyéb szakvizsgálat céljából szállították kórházba". Az RTL Híradó több forrása ennek éppen az ellenkezőjét állította. Sőt, úgy tudjuk, hogy a most kórházba kerülő fiatal megegyezik az
Megmutatta Klein Dávid és Nagy Márton, milyen felszereléssel vág neki manapság egy hegymászó a világ legmagasabb csúcsai meghódításának. Ehhez ezúttal elég volt elmenni a Normafára, amit ugye, bárki meg tud mászni. A hagyományos eszközök és ultramodern anyagokból készült ruhák mellett ma már a kommunikációs terminál is alapfelszerelés a Himalájában
A város polgármesterével azt közölték, hogy az árrésstop és a különadó lehetetlenné teszi a szupermarket működését. A térség országgyűlési képviselője, a fideszes Czunyiné Bertalan Judit azt közölte, nem megy többet a bolthálózat üzleteibe, és szerinte a kormányzati beavatkozások nélkül csak a vevőiken nyerészkednének az üzletláncok. A kereskedők m
Mély kútba zuhant egy kilenc hónapos német juhász kölyökkutya Terényben. Szerencsére a tűzoltók és a mentőegyesület gyors, összehangolt beavatkozása révén sikerült épségben kimenteni.
A választási vereség után juthatott önkormányzati albérlethez a 12. kerületben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vezetőjének felesége és Pokorni Zoltán sofőrje is. Kovács Gergely polgármester szerint a piaci ár kevesebb mint feléért kaptak bérleti jogot. A KEHI-elnök az RTL Híradóval azt közölte, felesége nyilvános pályázaton szerezte meg a szerint
Több cigány is elfogadta Lázár János bocsánatkérését Pusztaszabolcson, de volt, aki szerint már tényleg nem kéne erről az egészről beszélni, mert az árt a Fidesznek.
Szorongtak és felzaklatta a diákokat az a kézigránátok használatáról szóló oktatófilm, amelyet a honvédelmi alapismeretek órán vetítettek le nekik az egyik érdi gimnáziumban. A filmről az egyik szülő hangfelvételt küldött az RTL Híradónak. Korábban ráadásul lövészgyakorlaton is voltak egy tanórán. A honvédelmi alapismerteket szeptember óta közel 40
Eltűnt egy 18 éves fiú Budapesten. Ez önmagában is tragikus, mégis Egressy Mátyás esete más volt. Napokon át mécsesek és virágok gyűltek a Lánchídon, mintha kollektív fájdalmat élt volna át az ország. De miért pont ez az eset váltott ki ekkora hatást az emberekben?
Ifluenzajárvány miatt látogatási tilalmat vezettek be a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) szervezeti egységeiben keddtől - tájékoztatta a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-t.
Több kormányzati forrás szerint valóban hátrányban lehet a Fidesz-KDNP. Közben az elemző úgy látja, ha a Tisza csak szorosan nyerné meg a választást, akkor is maradhat a Fidesz-kormány.
A GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a megkérdezettek 6%-a biztosan, 18%-a valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára a következő egy évben. Az elmúlt három esztendőben a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési szándékai csak enyhe hullámzást mutattak, határozott tendenciát nem. Az Otthonfelújítási Program lezárása óta
Súlyosításért fellebbezett a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség annak a nőnek az ügyében, aki még 2024 szeptemberében 5 liter benzint locsolt szét saját testvérének a lakrészében, majd meggyújtotta azt.
A faluban a Máltai Szeretetszolgálat épített szociális bérlakásokat, direkt rászorulóknak. Az önkormányzat az önazonosság védelmére hivatkozva próbálta megakadályozni a beköltözésüket. Hadházy Ákos "cigányság elleni hergelésről" írt, a polgármester szerint viszont helyben is van elég rászoruló.