Hosszú a lista, kiket küldene börtönbe Nagy Alekosz abban az esetben, ha április 12-én a Tisza Párt kerülne hatalomra. A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor felvételén nyíltan elismerte, hogy a bosszúvágy hajtja, s ha kormányváltásra kerülne sor, bezáratná a TV2-t, a csatorna hírigazgatóját pedig Hajdúval együtt rácsok mögé dugná.
Nem számított arra, hogy ennyit kell várnia - ezt mondta Híradónknak egy anyuka, aki felnőtt fiának szeretett volna időpontot kérni a Semmelweis Egyetem ADHD szakambulanciájára. Múlt héten a Telex arról írt, hogy a pszichiátriai betegekkel foglalkozó Nyírő Gyula Intézet 40 orvosa petíciót küldött a kormánynak, miután két év alatt 15-en mondtak fel
"Nincs olyan mondat, amely méltó lehetne” – ezekkel a szavakkal búcsúzik a Magyar Atlétikai Szövetség Soltész Grétától, a válogatott utánpótlásbajnok gátfutótól és távolugrótól. A fiatal sportoló mindössze 27 éves volt, amikor szervezete feladta a harcot a gyilkos kórral szemben, amellyel már egyetemi tanulmányai óta, hosszú éveken át méltósággal k
Madárinfluenza-járvány miatt 13 500 pecsenyekacsát kell leölni egy lakitelki telepen. A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy a madárinfluenza H5N1 altípusa áll a háttérben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Fővárosi Törvényszék szerint a kedden este megjelent jogszabály sérti a jogbiztonság és jogállamiság elvét, valamint a bírói függetlenséget. A rendelet ugyanis megtiltja, hogy az önkormányzatok pereket indítsanak a szolidaritási adó miatt, és a már megindított eljárásokat is le kellene zárni. Gulyás Gergely szerint nincs helye vitának, mert az Al
Budapesten, a II. kerületben nem csak az élelmiszerpazarlás mértéke csökkent az egyik iskolában, 60%-kal nőtt a menzára járó gyerekek száma. Ez az egyik olyan iskola, ahol majdnem felére csökkent az élelmiszerhulladék mennyisége, mióta bevezették az úgynevezett szabadszedéses menzát. A rendszer lényege, hogy a diákok maguk választhatják ki, hogy a
Egy nyílt állkapocstörést szenvedett kutya párti "passzivistát" műtéti ellátás nélkül bocsáthatták haza a veszprémi kórházból, ám néhány órával később Ausztriában azonnal felvették, majd sürgősségi beavatkozást hajtottak végre rajta.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az RTL Híradó kérdésére nem árulta el, hogy melyik hatóság azonosította Lázár János gyöngyösi fórumának tiltakozóit. Korábban az építési és közlekedési miniszter azt mondta: a rendőrségtől tudták meg, hogy kik vettek részt a fórumon. Ezt a rendőrség és a tiltakozók is cáfolták.