Az orvosok és az asszisztensek kabátban dolgoznak, volt köztük, aki vesegyulladást kapott – erről az egyik dolgozó beszélt az RTL Híradónak. Amikor ott jártunk, a rendelők már melegebbek voltak a behozott hősugárzók miatt, a váróban viszont 15 fokban ültek a betegek ma is. A rendelő egyik igazgatója azt ígérte, szerdán már működni fog a fűtés. A po
A Független Biztosítási Alkuszok Szövetségének statisztikájáról a Blikk írt először. A Budapest Közút szerint ezek az ügyek 1-2 hónap alatt lezárulnak. Az RTL Híradónak nyilatkozó közlekedési szakjogász azt mondta: minden kátyúbalesetnél érdemes rendőrt hívni, és fényképekkel, majd számlákkal is bizonyítani a javítás költségeit, mielőtt benyújtjuk
Az egyetemista veszélyeztetett terhes volt, így nem tudott hazautazni Nigériába, és Miskolcon kellett megszülnie gyermekét. A miskolci Supersum Alapítvány gyűjtést szervezett neki, és napok alatt összegyűlt egymillió forint. Most azt remélik, az adományokból a kismama és a baba hazaútjára is futja majd.
Soha nem kapott pénzt Jeffrey Epstein-től - ezt válaszolta az RTL Híradó kérdésére az a norvég filmproducer, aki egy budapesti lakással kapcsolatban szerepel az úgynevezett Epstein-aktákban. Haakon Gundersen azt közölte: befektetőket keresett, így került kapcsolatba az elítélt amerikai szexuális bűnözővel, aki soha nem járt abban a Király utcai lak
Másfél hete tart a Fidesz kármentése Lázár János cigányokkal kapcsolatos kijelentése miatt, és még mindig előkerülnek új gondolatok. Itt a Telex hetente megjelenő választási hírlevele.
Az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján 2025-ben Magyarországon 249 kockázatos termék miatt kellett intézkedni, az esetek főként zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak, 82 százalékban külföldi előállítású termék volt érintett - k
Bár már azt hihették, végre eltemethetik a gyermeküket, a 2009-ben rejtélyes körülmények között kámforrá vált Gergely István szülei még mindig nem vehetnek végső búcsút a fiuktól. Pedig sokáig bíztak benne, hogy egy szép napon akár viszontláthatják, de az álmaik mára szertefoszlottak. A hatóságok ugyan 11 évvel később, 2020 májusában információt sz
A Szőlő utcai ügy nyomozásában tanúként vallomást tett egy lány arról, hogyan molesztálta őt szexuálisan, és hogyan tartotta érzelmi függésben Juhász Péter Pál hosszú évekig. Az általános iskolájában, egy drogprevenciós előadás után kereste őt meg a férfi, és építette fel a bántalmazó kapcsolatot. Juhász mindezt úgy tehette meg, hogy akkor már túl
Érdemes figyelni a bankszámlákat és várni a postást a következő napokban. Most lesz ugyanis valósággá abból, amiről eddig a kormány beszélt. Az elmúlt hónapokban meghozott és januárban életbe lépő intézkedések ugyanis ebben a hónapban válnak kézzelfoghatóvá. Ez a családosoknak több tíz-, akár több százezer forintot is jelenthet havi szinten. A csal
Itt a síszezon, így a magyarok ezrei kelnek útra, hogy meghódítsák az osztrák lankákat. Legyen szó egy hosszabb sportkalandról, netán csupán egy hétvégi kiruccanásról, sokakat csábít a nyugati szomszédunk. De vajon mennyire ismerjük azt az országot, ahol a reggeli mellé friss hegyi levegő is jár? Tesztelje a tudását!
"Azt gondolom mondanom sem kell, hogy ezek a lakások nem azért vannak, hogy jól kereső embereknek vagy Pokornihoz közel álló sofőröknek adja az önkormányzat, hanem a kerületi rászorulóknak, akik közül egyébként rengetegen várnak most is lakásra, csak nem tudunk nekik adni, mert nincsen használható üres."
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ma, február 3-án ünnepli a katolikus Egyház Szent Balázst, püspököt és vértanút, akinek emlékezete évszázadok óta hozzátartozik a magyar népi vallásosság legszebb hagyományaihoz. Sokan éppen ma reggel vagy délután állnak majd sorba a templomokban a híres balázsolásért, hogy két keresztbe tett gyertyával áldást kapjanak a torokfájás és a légúti bete
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este a Facebookon közzétett videójában arról beszélt, hogy a Tisza "tartótisztjei" a hétvégén Zágrábban találkoztak, ahol két stratégiai célt fogadtak el: az európai vétójog megszüntetését, valamint az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását.
Megkezdődött a Déli Körvasút új hídjának betolása a Bartók Béla út felett. A forgalmat május végén terelik rá, ami a Kelenföld–Ferencváros szakasz kapacitásbővítésének kulcslépése.
Többnyire borult idő várható kedden, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik, írja a HungaroMet.
Kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre, az euró 381 forint környékén stabilizálódott. Miközben a svájci frank kismértékben drágult, az amerikai tőzsdék történelmi csúcsokat döntögettek: a Dow Jones átlépte a 49 400 pontos szintet. Mutatjuk a legfrissebb devizajegyzéseket.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a lakosságot, valamint a gazdálkodókat és az önkormányzatokat, hogy február végéig készítsék el és helyezzék ki a beporzó rovarok védelmét segítő méhecskehoteleket.
"Prés alatt a Tisza. A Néppárt zágrábi csúcstalálkozóján fontos döntések születtek. Meg akarják szüntetni a tagállamok vétójogát, és ami ennél is fontosabb, az unióból katonai szövetséget akarnak faragni" – írta kedd reggel a közösségi oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök úgy fogalmazott: abból sem csináltak titkot, hogy a terv útjában áll a nemz
Egy 2018-as SMS szerint Steve Bannon a 2019-es EP-választás utáni befolyást ígérte Epsteinnek. A cél az volt, hogy 200 képviselővel blokkolják az Európai Unió szigorú kriptoszabályozását.
Tovább építi a "választási csalás" hamis mítoszát a baloldalra, most épp Magyar Péter új tanácsadójának Szdsz-esjegyzése, Szelényi Zsuzsa, aki szerint a baj, hogy "túl sok az ukránellenes üzenet" a kormánypárt kampányában – írja az Alapjogokért Központ főigazgatója. Szánthó Miklós a posztban azt írja, hogy a baloldal a korábbiakhoz hasonlóan, újra
A győri ellenzéki polgármester szerint 9 hónap alatt eltűnt a Győr-Szol Zrt. kezelésében álló önkormányzati lakáskassza csaknem egésze, legalább 1,7 milliárd forint. A győri Fidesz egyelőre nem reagált.
Február 3-ától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) azok a pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok, amelyek jelölőszervezetként kívánnak indulni az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson.
A friss mérés szerint a Tisza Párt a teljes népességben 35%-on áll, ami eddigi rekordja. A Fidesz feletti előnyük 7 százalékpont, miután a pártnélküliek aránya 4%-kal csökkent.
Orsós János iskolaigazgató maga is ott volt a gyöngyösi tiltakozók között. A Lázárinfó után a kormány rekordsebességgel hozta nyilvánosságra a résztvevők bűnlajstromát. Szerinte ez egyértelmű üzenet mindenkinek, aki kritizálni meri a rendszert.
Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
Kaba polgármestere még most is a történtek hatása alatt van. Szegi Emma otthonába egy őrjöngő férfi próbált bejutni. A nő szerint ráadásul nem is akárhogyan.
Dr. Juhász Áron szerint a "maffia kormányzat" rögtönzött akcióval vágott vissza a párt sikerére. A politikus a hétköznapi, hazaszerető emberek vegzálásának azonnali befejezését követeli.