A reneszánsz egyik legnagyobb művészének, polihisztorának sírja a francia forradalomban megsemmisült, így lehetetlennek tűnt megtalálni a DNS-ét – talán egészen mostanáig, ugyanis a kutatók új helyen, a fennmaradt művein és rajzain kezdtek keresgélni.
Az intézkedések a biztonsági és környezetvédelmi szabályokat is érintik, de lehetővé teszik azt is, hogy gyorsabban és olcsóbban tudjanak erőműveket építeni.
Egy súlyosan lebénult brit férfi Elon Musk cége, a Neuralink által fejlesztett agychip segítségével képes újra irányítani a kézmozgásait – pusztán gondolataival.
Kanadai kutatók 50 százalékos hatékonyságot értek el a fehérjék beágyazásában, de a 90 százalék elérése a céljuk hosszabb távon. Az áttétek kialakulását akadályoznák meg, valamint növelnék a rákos betegek túlélési esélyeit.
Műholdak és fizikai modellek segítségével a tudósok elkészítették az Antarktisz domborzati térképét, amelyen több ezer, korábban ismeretlen domb, hegygerinc, valamint egy négyszáz kilométer hosszú folyómeder látható. A felfedezés nemcsak azt mutatja meg, hogy valójában hogyan néz ki a kontinens, hanem azt is megváltoztathatja, amit a klímaváltozás
Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje miatt újra a figyelem középpontjába került a növények kommunikációja. A téma egyik hazai kutatóját kértük meg, hogy segítsen leválasztani a fikciót a tudományos tényekről, hogy megtudjuk, érzékelik-e a növények a körülöttük lévő világot, reagálnak-e az onnan jövő ingerekre, és nevezhetjük-e őket intelligens l
Aztán kiderült, hogy a legfurcsább beszélgetések mögött valószínűleg emberi beavatkozás állt, és a forradalmi MI-közösségi háló valójában nagyrészt emberek által működtetett botflottákból áll.
A jegesmedvéket gyakran az éghajlatváltozás áldozataiként emlegetjük, mégis egyes populációkban meglepő testsúlynövekedést figyeltek meg. A cikk bemutatja, hogyan alkalmazkodnak egyes jegesmedvék a melegedő Északi-sarkvidékhez.
A legújabb kutatások szerint számos szunnyadó vulkán mélyén még mindig aktív magmakamrák találhatók. Ez a felfedezés átírja a vulkáni kockázatokról alkotott képünket, és rávilágít arra, hogy a felszíni nyugalom nem jelent valódi biztonságot.
Februárról márciusra halasztotta az Artemis-2 holdmisszió indítását az Egyesült Államok Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatala (NASA), miután a héten végrehajtott tesztelés során hidrogénszivárgást észleltek a rakétarendszer egyik kritikus eleménél.
A lovak nemcsak a testbeszédünkre figyelnek: kutatások szerint a szaglásuk segítségével képesek felismerni az emberi félelmet. A stressz hatására megváltozó illatok befolyásolják a lovak viselkedését, ami új megvilágításba helyezi a ló és ember közötti kapcsolatot.
Brazília történelmi lépést tett az állatvédelemben: akár 5 év börtön járhat a kutyák és macskák bántalmazásáért. Példaértékű törvény az állatkínzás ellen.
A barcelonai Vall d’Hebron Kórház orvosai hajtottak végre részleges arcátültetést egy középkorú nőn. A beavatkozás után a nő újra tud enni, beszélni és lélegezni.
Az amerikai űrügynökség most először adta át a Perseverance nevű robot irányítását a mesterséges intelligenciának, ami összesen 456 méteren keresztül navigálta az egységet a vörös bolygó felszínén.