Egy magyar kutatás a gödi Samsung és a komáromi SK akkugyár, egy papírgyár és egy olajfinomító közelében nézte meg a Duna vízminőségét. Kiderült, hogy jelentős benne az örökvegyületeknek is nevezett, felhalmozódni képes PFAS-ek mennyisége. Egyes gyárak meg sem mondják, milyen vegyületeket használnak, ami azért is problémás, mert nem biztos, hogy ez
A kormánypártot fontos fegyverétől fosztották meg októberben, azóta különféle módszerekkel próbálja hozni a korábbi elérési mutatókat. Vannak trükkök, amik többé-kevésbé működnek, de organikusan leginkább csak a saját buborékát éri el a Fidesz. Molnár Csaba kutató-elemzővel kiskapukról, gumicsontokról, MI-videókról és kamuprofilokról beszélgettünk.
Egy új tanulmány szerint a gyorsuló sarkvidéki jégolvadás megváltoztatja a légköri mintázatokat, ami India monszunját nyugatabbra tolhatja. A változás jelentős következményekkel járhat a vízgazdálkodás és az élelmiszerbiztonság szempontjából.
A HUNOR (Hungarian to Orbit) nemzeti kutatóűrhajós-program egy későbbi és jóval nagyobb dolognak volt az első lépése – jelentette ki Kapu Tibor kutatóűrhajós a M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Sokan csak egy darab bőrnek tartják, pedig a fülcimpád formája a génjeidről, az érzékenysége pedig a legintimebb titkaidról mesél. De vajon mit jelez, ha egy furcsa vonal jelenik meg rajta?
Egy friss kutatás azt találta, hogy a megfigyelt csimpánzok jó része annyi erjedt gyümölcsöt fogyaszthat, ami egy embernél napi két ital elfogyasztásával lenne egyenlő.
Rendkívüli szeizmikus aktivitást mértek Tenerife szigete alatt, ahol egyetlen éjszaka során mintegy 1400 mikroföldrengést rögzítettek. A rengések többsége a felszín alatt zajló magmás folyamatokra utalhat, különösen a Teide vulkáni rendszer térségében.
A kontinensek mozgása hosszú távon új szuperkontinens kialakulásához vezethet. A modellek szerint az egybefüggő szárazföld belsejében extrém hőség és szárazság uralkodna, ami alapjaiban formálná át az éghajlatot és az élővilágot.