Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok megnyitóján hallhattuk az amerikai világsztár, Mariah Carey-t ezúttal olaszul énekelni, de a Budapesti Filharmónia Társaság által magyar érdekeltsége is volt az előadásnak. Persze végül, de nem utolsósorban a tizenöt t
Donald Trump "bölcs, erős, hatalmas" vezetőnek nevezte Orbán Viktort, akinek támogatja az újraválasztását. A Truth Social közösségi oldalra írt bejegyzésében tudatta mindezt az Egyesült Államok elnöke, meleg szavakkal méltatva a magyar kormányfőt, s hozzátéve: "sosem hagyja cserben a nagyszerű magyar népet".
A német rendőrök Passauban elfogtak egy 21 éves, súlyos bűncselekmények miatt nemzetközi körözés alatt álló magyar férfit, aki egy eltűntként keresett magyar kamaszlánnyal utazott együtt.
Mély fájdalommal búcsúzik a Budapest Honvéd szurkolói közössége Bordás Zolitól, aki évtizedeken át volt a futballklub elkötelezett támogatója és az Ultras Kispest meghatározó alakja.
Az Európai Parlamentben egyre erősebb az igény arra, hogy az EU katonai mobilitást javító tervei során „európai preferencia” érvényesüljön – vagyis az uniós fejlesztések elsősorban európai gyártók eszközeire és technológiáira támaszkodjanak. A cél az, hogy elkerülhető legyen a külföldi beszállítóktól való függés, és az ezzel járó biztonsági kockáza
Hat év járás után hozzámegy az énekes-dalszerző kedveséhez Halle Berry. Az Oscar-díjas színésznő az örömhírt csütörtökön Jimmy Fallon műsorában jelentette be, ahová egy hatalmas jegygyűrűvel érkezett. Az X-Men filmek sztárja hosszú idő után adta be a derekát, ugyanis Van Hunt már korábban is megkérte a kezét, de akkor nem kapott igen választ.
Vérvörösben úszik a kriptopiac, de a JPMorgan szerint az aranygyilkos Bitcoin most jobb vétel, mint valaha. Miért jósolnak az elemzők elképesztő árfolyam drágulást a jelenlegi zuhanás ellenére? Miközben a kriptopiac éppen a sebeit nyalogatja, és a Bitcoin árfolyama soha nem látott értékű zuhanáson van túl, a világ egyik legnagyobb bankháza, a JPMor
Pénteken a lengyel legfőbb ügyészség elfogatóparancsot adott ki Zbigniew Ziobro, a Fidesszel szövetséges PiS párt kormányának korábbi igazságügyi minisztere ellen, írja a német Die Zeit. A politikust hazájában 26 bűncselekménnyel 26 bűncselekménnyel, többek között bűnszervezet létrehozásával és irányításával, hatalommal való visszaéléssel vádoljá
Milyen legyen egy olasz olimpia megnyitója, ha nem olaszos és három és fél óra hosszú? A lángot két alpesi síző, Deborah Compagnoni és Alberto Tomba gyújtotta meg Milánóban.
Egy népszerű indie videójáték alapján készült Kawamura Genki filmje, melyben egy férfi bizarr időhurokba kerül a japán metróban, amiből egy rakás fura szabály betartásával keveredhet csak ki – ha egyáltalán.
A Bridgerton világában a fiatalos megjelenés szinte alapkövetelmény, a kosztümök, frizurák és romantikus történetszálak pedig könnyen elhitetik velünk, hogy a szereplők annyi idősek, mint amennyinek látszanak. A valóság azonban jóval meglepőbb.
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le a vállalkozások válláról, miközben élénkíti a vendéglátást.Január 30-án jelent meg, és már most alkalmazható az a kormányrendelet, amely bizonyos korlátokkal mentesíti a személyi jövedelemadó és a szociál
A CATL Naxtra nátriumion-akkumulátora több mint 400 kilométeres hatótávval bír, nagyon jól bírja az extrém hideget a külső sérülések ellenére sem gyullad ki. Mi történt? A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját Mongóliában február 5-én – közölte a CATL a Forbes.hu-val. Mit jelent ez a
Ha egy szóval kéne jellemezni a kriptopiacot a héten talán a brutális a legjobb szó erre. 20% heti esés után 10% feletti napon belüli emelkedést produkált a Bitcoin árfolyam, ami jelenleg szinten áll a hét végére. Ez volt az egyik legnagyobb esés a BTC története során. De miért változik ennyire a Bitcoin árfolyam most, mi
Cukrosbácsi szólít le gyerekeket Budaörsön. A helyi rendőrkapitány már három olyan esetről tud, amikor iskolák környékén próbált valaki elcsalni diákokat. Egy ügyben nyomozás is indult. Az iskolákban a tanárok figyelmeztetik a gyerekeket a veszélyekre.
A modern labdarúgásban a táplálkozás már rég nem csak az "üzemanyag-pótlásról" szól. A mai sztárok számára a főzés egyszerre biohacking, meditációs gyakorlat és üzleti befektetés. Körképünkben bemutatjuk a gyep és a gasztronómia legnagyobbjait.
Szexuális bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség a szekszárdi gyermek befogadó otthonban. Ugyanott, ahol tavaly egy másfél éves kisfiút is megverhettek. Noel történetét a Házon kívül című műsorunk mutatta be. A rendőrség egyesítette ezt az ügyet a súlyosabb, molesztálási üggyel. Gyanúsított még nincs.
Van egy jellegzetes pillanat, ami szinte minden vállalkozás és szervezet életében eljön egyszer: amikor valaki kimondja, hogy „jó lenne erre egy app”. Jó lenne, ha az ajánlatadás nem csúszna el a napi tűzoltásban, ha az ügyfélszolgálat gyorsabban reagálna, ha a belső tudásanyag kereshető lenne, a riportok pedig nem manuális másolgatásból állnának.
Valentin-napon nemcsak a hangulat számít, hanem az is, mi kerül az asztalra. A romantikus vacsora, az érzéki ízpárosítások és az apró figyelmességek együtt teszik igazán emlékezetessé az estét. Összegyűjtöttük Budapest
A romantikus vacsora alapanyagai sosem véletlenszerűek. A szarvasgomba, a tengeri fogások, a csokoládé vagy a citrusok évszázadok óta az érzékiség, a luxus és a megosztott élmények szimbólumai. Valentin-napon Budapest éttermei is ezekre az ízekre építenek modern, kreatív formában.
Van, amikor egy képet nézve teljesen biztosak vagyunk abban, hogy mindent látunk rajta, végül pedig kiderül, hogy valami egészen nyilvánvaló felett siklottunk el.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Kontra György, az M1 híradósa, akit sokan ismerhettek bemondóként és az MTVA munkatársaként. A köztévénél 2015 óta dolgozó híradós haláláról egyelőre nem érkeztek részletek.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet a jövőben még szorosabban együttműködik az agrárgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás fenntartható működtetése érdekében.
Tavaly novemberben szűnt meg a Szabad Európa magyar szerkesztősége. A Kontroll információi szerint a bolgár és a román szerkesztőséget is bezárják. Ezzel az összes uniós országban megszűnik az amerikai Kongresszus által működtetett hírszolgáltatás.
Itt a friss napi kvíz, amelyben elképesztően jó eredménynek számít, ha sikerül legalább az 5/8-as arányt elérned. A kérdések garantáltan megmozgatják az agytekervényeidet. Ne csüggedj, ha nem megy minden elsőre, a lényeg a játék öröme és az új ismeretek megszerzése. Afrika természeti csodái közül az egyik legismertebb a Viktória-vízesés, de vajon m
Tudásfrissítő kvízünk 8 kérdéssel érkezett, ami újra beindítja az agytekervényeid! Ez a kihívás garantáltan megdolgoztatja az agyadat. Próbáld meg, hogy milyen eredményt érsz el, és tudd meg, mennyit tudsz a különféle témákból!
Nem sikerült a bravúr, Magyarország ötméteresekkel kikapott Hollandiától 13-15-re a női vízilabda EB-döntőben. Hollandia-Magyarország: 15-13, ötméteresekkel kikapott a női vízilabda csapatunk az EB-döntőben. Cseh Sándor szövetségi kapitány kritikus hangnemet ütött meg, hogy csapata ötméteres-párbajban, összesítésben 15-13-ra alulmaradt a címvédő Ho
Múlt héten szombaton veszítettük el a hazai rock and roll koronázatlan királyát. Fenyő Miklós 78 éves korában hajtotta örök álomra a fejét, miután hetekig tüdőgyulladással küzdött a kórházban. Fenyő Miklós emlékére most a Hősök terén gyújtanak gyertyát, a legendás Hungária együttes tagjai nélkül.
Kétszer is megtelt a nézőtér január végén a "Minden szónál többet ér egy dal" című S. Nagy István-emlékkoncerten, amely méltó és megható főhajtás volt a magyar könnyűzene egyik legnagyobb slágerszerzője előtt. A dupla telt házas esemény nemcsak zenei élményt adott, hanem valódi időutazássá vált: generációk énekelték együtt azokat a dalokat, amelyek
Akár iskolás korú gyerekeket is kivégezhetnek Észak-Koreában, ha külföldi sorozatokat néznek. Az Amnesty International emberi jogi szervezet 25, Észak-Koreából megszökött személyt interjúvolt meg, akik egyöntetűen egy félelemmel és brutális megtorlásokkal teli rendszerről számoltak. Főbenjáró bűnnek számít többek között dél-koreai sorozatok megnézé
Tajti Mátyás is a román labdarúgó-élvonalban szereplő FK Csíkszeredánál folytatja a pályafutását. Az Újpesttől egy hete távozó, 27 éves középpályás Kleinheisler László után már a második új érkező a héten a székelyföldi együttesnél.
Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel iránti érdeklődés: a bankok mindössze 8,4 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek, ami eddig a legalacsonyabb havi adat a konstrukció egyéves történetében. A BiztosDöntés.hu szerint az idén sem várható fordulat.
Megkezdődtek a bértárgyalások az Audi Hungaria győri üzemében, ahol a munkáltató már az első fordulóban jelezte, hogy nem lát lehetőséget alapbéremelésre.
Katalin hercegné éppen egy hivatalos látogatáson vett részt, amikor az összegyűlt tömeg egyik tagja az egészsége iránt érdeklődött. Bár ritkán szokott megszólalni azzal kapcsolatban, hogy érzi magát most, a rákbetegsége után, végül kivételt tett, és nagyon kedvesen válaszolt a rajongójának.
A terek nem csupán lenyűgöznek, hanem mesélnek – a gondos tervezésről, a részletek iránti alázatról és az időtálló minőségről. Február 7-én ismét képernyőre kerül a valódi elegancia esszenciája: a Spektrum Home saját gyártású sorozata, a Luxusra tervezve 6. évada exkluzív betekintést nyújt Magyarország legkülönlegesebb és legstílusosabb tereibe. Ol
A mesterséges intelligencia fejlődése tovább pörgeti a globális chippiacot. Ha kitart a tavaly tapasztalt keresletbővülés, akkor 2026-ban bőven átlépheti az egybilló dollárt a forgalom. Az Intel ringbe száll az Nvidia ellen. Mi történt? Az amerikai Félvezetőipari Szövetség – Semiconductor Industry Association – előrejelzése szerint az idei évben eg
Sebestyén Balázs 2003 óta dolgozik az RTL csapatában, és pontosan látja, mennyit változott a szakma. A műsorvezető a Big Picture Awards 2026-on arról is beszámolt, mennyire élvezte a Most Wanted forgatását.
Továbbra sem árulta el Lázár János a Híradónak, honnan voltak információi a kormánynak a gyöngyösi Lázárinfón tüntető romák állítólagos bűnügyi adatairól. A kormányinfón Gulyás Gergely Lázár nemzetbiztonsági védettségére utalt, de azt sem a Belügyminisztérium, sem a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem árulta el ma, hogy a titkosszolgálatok azonosított
Olaszország tele van szebbnél szebb úti célokkal, ha viszont letérnénk a tömegturizmus által kitapostott ösvényekről, már nehezebb lehet választanunk. Míg a Comói- és a Garda-tó utazók tízezreit mozgatja meg, addig rejtett szomszédjukra, az Iseo-tóra már kevesebb reflektorfény jut. Pedig itt található Olaszország egyik legnyugodtabb szigete: Monte