Az elmúlt időszak geopolitikai feszültségei, különösen az iráni konfliktus, jelentősen felkavarták az energiahordozók piacát, ami már most is érezhető a töltőállomásokon.
Goldie Hawn és Kurt Russell tulajdonképpen ellopták a show-t a COSF 4. éves Aspen Snow Ball gáláján. A sztárpár már több mint 40 éve együtt van és úgy tűnik, jobban szeretik egymást, mint valaha.
A legendás akciósztár 86 éves korában hunyt el Hawaiin. Chuck Norris ikrei, Dakota és Danilee megható képekkel és szívszorító sorokkal búcsúztak édesapjuktól.
A héten derült ki, hogy 35 év után végre pont kerülhet a világ egyik legismertebb rejtélyének végére. A 21 hónapos korában eltűnt Ben Needham sztorija azonban váratlan fordulatot vett.
A műsorvezető őszintén beszélt múltjáról és válásairól: a tévés elárulta, mi vezetett második házasságának végéhez, és mit tanult a nehéz időszakokból.
A TikTokker végül hazavitte a kidobott vörös szőnyeg egy darabját, amelyen korábban csak a sztárok lépdeltek. Az eset jól rávilágított az Akadémia fenntarthatósági kommunikációja és a valóság közötti ellentmondásokra.
Reggel hat előtt kezdődik a munka, napközben pedig átlagosan 275-ször szakítják meg a dolgozókat – nem csoda, hogy egyre többen érzik úgy, hogy elfogytak.
Február 26-án sok helyen megírták, hogy Chelsy Davy, Harry herceg leghíresebb exe a harmadik gyermekét várja. Chelsy már rég nincs együtt a herceggel, de úgy tűnik, Harry volt barátnői a szakítás után is számot tartanak a nyilvánosság érdeklődésére.
Te is megtapasztaltad már, hogy valamit biztosan tudsz vagy érzel, még azelőtt, hogy az megtörtént volna? Az extraszensz képességek mindannyiunkban ott vannak, és gyakorlással fejleszthetőek.
A Reacher című sorozat főszereplője, Alan Ritchson egy nashville-i lakónegyedben keveredett konfliktusba egyik szomszédjával. Az esetről videófelvétel is készült, a rendőrség pedig vizsgálatot indított.
Sokunkban él egy halvány, soha el nem múló kimaradás érzés bizonyos dolgokkal szemben, amit gyerekként nem kaptunk meg. Mert éppen nem tanultunk hangszeren játszani, nem kaptunk lehetőséget sportolásra, nem jártunk táborba, nem választhattunk szabadon képességeinket fejlesztő tevékenységet. Így aztán nem ritkán felnőttként, amikor már más szemmel l
A pszichológus szerint nem a kapcsolati státusz, hanem az érzelmi önszabályozás képessége számít. Ez a nézőpont megkérdőjelezi a szingliséghez tapadó társadalmi sztereotípiákat.
A Megasztár-győztes a korábbi tapasztalatai miatt attól félt, hogy úgy jár most is, mint régebben Marics Petivel. De az is kiderült, ki segíti még Norbit a felkészülésben.
A várandós influenszer egy januári interjúban már beszélt a szűk körű esküvői terveiről. A most közzétett fotó arra utal, hogy a ceremónia időpontja közelebb van, mint sokan gondolták.
Charlène monacói hercegné ragyogó Elie Saab-ruhájában és elbűvölő frizurájával vett le a lábáról mindenkit a monacói Rózsabálon. A hercegné férje, Albert herceg oldalán csak úgy sugárzott.
Trokán Nóra egy műsorban őszintén beszélt arról, hogy megtanulta a leckét. Másoknak pedig azt tanácsolta, hogy legyenek óvatosak, mert már egyetlen ártatlannak tűnő találkozó is lavinát indíthat el.
Farkasházy élete legszebb négy esztendejének nevezte az időszakot, amíg feleségét ápolhatta. A Hócipő főszerkesztőjeként ismert asszony súlyos betegséggel küzdött.
Kiara Lord A Nagy Ő szereplőjeként korábban a kamerák előtt azt hangoztatta, hogy szerinte a méret egyáltalán nem számít, egy friss podcastben azonban nevetve reagált az európai férfiak átlagos péniszméretére. Az egykori felnőttfilmes nem rejtette véka alá a véleményét, kendőzetlen őszinteséggel beszélt a témáról. Szerint még a kontinens éllovasána
A fürdőszobaszőnyegek és törölközők helytelen, közös mosása mindennapos gyakorlat a háztartásokban. Ez a hiba a textíliák élettartamát csökkenti, és egészségügyi kockázatot is jelent.
Az 1970-es évek szülöttei közül rengetegen a vállalkozói világban találták meg önmagukat és napjainkra sikeres cégeket építettek fel. De mitől olyan különleges az X generáció? Megmutatjuk.