Hat ismert magyar művésznő, indult el a családalapítás ezen útján. Történeteik a nyílt örökbefogadás folyamatát és a felkészítő tanfolyamok fontosságát mutatják be.
Környezetemben mostanában megsokasodott azon emberek száma, akik gyereket vállalnak, és akik nagyon nehezen kapnak levegőt a teljes állású munka mellett, amit a szülőség – és elsősorban az anyaság jelent. Többen közülük arra a döntésre jutottak, hogy ha csak pár órára is egy héten, de fizetett segítséget hívnak, bébiszitterre bízzák gyereküket. Ez
A Beregszászi Járási Rendőrkapitányság nyomozói előzetes vizsgálatot indítottak egy 24 éves helyi nő sérelmére elkövetett szándékos súlyos testi sértés ügyében. A rendőrök rövid időn belül feltárták a bűncselekmény körülményeit, és elfogták az elk...
Szlovákiai körútja során a napokban Kisgéresben tartott előadást a közismert szerző, publicista, előadó, influenszer, a Férfiak Klubjának alapító elnöke. Hogy neve nem cseng ismeretlenül felvidéki berkekben sem, azt a szépszámú közönség is bizonyította – nem mintha egy százezres követőtáborral rendelkező, évi mintegy százötven előadást tartó – közé
A betegforgalom számára megnyitott kórházi vizesblokkokban 2026. január 1-től kézmosószert és toalettpapírt kell biztosítani, központi beszerzés és ellátás keretében egy kormányrendelet szerint, a gyakorlatban azonban ez nem valósult meg – írta pénteken Facebook-oldalán Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter.
Nem sokkal a magyarországi országgyűlési választásokat követően a Szabad Magyar Szó hírportál, majd más hazai és magyarországi médiumok is beszámoltak arról, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) közvetlenül a
Négylábúaktól hangos a Városliget: május elsején minden eddiginél több négylábú gyűlt össze, hogy gazdijaikkal együtt ünnepeljék a felelős kutyatartást a DOGZ Fesztiválon. A rendezvényen a látványos bemutatók és szakmai előadások mellett a felhőtlen játéké volt a főszerep. Mutatjuk a legcukibb fotókat!
Németh Kristóf az RTL Reggeliben beszélt a Fideszhez fűződő viszonyáról a választási vereség után. A színész szerint nem értett egyet a párt minden döntésével, és a választás eredményét történelminek nevezte.
Nemrég még az ikreiről mutatott ritka és megható pillanatokat, most pedig a saját gyerekkorába engedett bepillantást Borbély Alexandra. Ezt a képet neked is látnod kell!
A hetvenes években az olcsóbb rántott sajt a drágább hús alternatívájaként lett a családi ebédek sztárja. Az egykori menzai alapfogás népszerűsége ma is töretlen.
Eckü, a Hősök rappere az RTL Reggeliben szólalt meg először kamerák előtt a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. A zenész a választás előtti feszült hangulattal és a benne felgyülemlett elfojtásokkal magyarázta a performansz okát.
Pénteken este 19:23-kor éri el csúcspontját a Virágholdnak nevezett májusi telihold Budapesten. A hónap végén egy második, "kék hold" jelenséget hozó telihold is érkezik május 31-én.
A Hősök rappere, Eckü a közösségi oldalán már bocsánatot kért azért, hogy botrányosan viselkedett a Rendszerbontó Nagykoncerten. Most kamerák előtt is megszólalt az esetről. Szerinte az üzenettel nem volt gond, azt azonban elismerte, hogy a köré kerekített performansz a kelleténél erősebbre sikerült. Fél órával később már tudta, hogy baj van, mivel
Bruce Lee feleségeként ismerte meg a világ, de Linda Lee Cadwell élete messze túlmutat azon, hogy egy legenda társa volt: veszteségek, újrakezdések és egy rendkívüli belső erő története rajzolódik ki mögötte.
"A kampány véget ért, de a szomszédunk ugyanaz maradt" – Németh Kristóf szerint a választási kampány rányomta a bélyegét az egész ország hangulatára, ezért megkönnyebbülés, hogy végre lekerültek az utcai plakátok. A Fórum Színház igazgatója az rtl.hu-nak beszélt arról, hogy idén legidősebb fia Lóci már első választó volt, de az óvodában is téma vol
Máris megvan, ki csatlakozik a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjához a visszalépő Szécsi Zoltán helyett. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó családi okok miatt mégsem ül be az országgyűlésbe, így Gulyás Gergely frakcióvezető már meg is nevezte az utódját.
Hatalmas port kavart a Hősök fellépése a Puzsér Róbert által fémjelzett Rendszerbontó Nagykoncerten, ám nem az elhangzott dalok, hanem a záróakkord miatt. Baranyai Dániel, művésznevén Eckü, a színpadon félreérthetetlen gesztussal és mutogatással üzent Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek. A rapper most az rtl.hu-nak mesélt arról,
Nemrég egy barátnőmmel beszélgettem egy kávézóban. Hosszan hallgattam, ahogy arról a férfiról mesél, akivel néhány hete találkozgat. Az elmondottakban nem volt semmi dráma, semmi különös csavar – és talán pont ezért volt meglepő az, ahogyan reagált rá. Azt mondta, hogy a férfi figyel rá, érdeklődő, kiszámítható, és valahogy minden egyszerű vele.
Kovács Lázár, az egykori Receptklub sztárséfje nem gondolta volna, hogy középső fia, Bence egyszer több ezer kilométerre költözik az otthoni fészektől. A 19 éves fiatalember a vízilabdának köszönhetően nyert sportösztöndíjat egy Chicagóhoz közeli egyetemen, így most az Egyesült Államokban tanul pszichológiát és építi a sportkarrierjét.
A következő telihold május 2-án, szombaton lesz. Hivatalosan hajnali 3:23-kor lesz telihold, de már péntek este is annak fogjuk látni, annak ellenére, hogy technikailag csak éjfél után és szombat kora reggel éri el a csúcspontot.
Az X-Faktor 2026-os szériájában nemcsak a mentorok, hanem a műsorvezetők névsora is alaposan megváltozott: Gáspár Laci és Majka párosát idén Solére és a visszatérő ByeAlex egészíti majd ki, míg Köllő Babett és Ember Márk műsorvezetőként csatlakoznak a produkcióhoz. A tehetségkutató indulását már mindannyian tűkön ülve várják, most pedig azt is elár
A várandósság időszaka tele van változásokkal – testi és lelki szinten egyaránt. Miközben sok tünet természetes velejárója ennek az időszaknak, vannak olyan jelek is, amelyek elsőre ártalmatlannak tűnhetnek, mégis fontos üzenetet hordoznak a szervezet részéről. Ezek felismerése kulcsfontosságú lehet a kismama és a baba egészsége szempontjából.
Május 1-jén ismét megtelt élettel a Városligeti Nagyrét: az elmúlt években Magyarország egyik legmeghatározóbb kutyás közössége szervezett bulit, DOGZ Fesztivál néven. A rendezvény célja, hogy a munka ünnepét valódi közös élménnyé formálja, egy nappá, amelyet az állatbarátok és a gazdik nemcsak egymással, hanem négylábú társaikkal együtt töltenek.
Különleges asztaltársaság gyűlt össze Friderikusz Sándor talkshow-jának legújabb adásában, ahol Törőcsik Franciska gyerekkori álmát váltotta valóra. Az adásban Tóth Vera a magázódás intim bájáról beszélt, míg egy másik vendég elárulta, hogyan levelezik a világ legveszélyesebb bűnözőivel.
A politika színpadán Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke határozott és magabiztos arcát mutatja, ám a választási győzelem és az embert próbáló kampány után most egy pillanatra fellebbentette a fátylat a magánéletéről is. Egyetlen mondatban foglalta össze mindazt a hálát, amit a háttérben nyújtott támogatásért érez.
Óriási mérföldkőhöz ért Emily Blunt karrierje: a 43 esztendős színésznő csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán. A nagy eseményre elkísérte őt férje, John Krasinski színész is. A páros a kamerák előtt flörtölt egymással.
Különleges összművészeti fesztivál költözött a Kőbányai Sörgyár alatti hatalmas alagútrendszerbe, ahol fényinstallációk, koncertek és óriási villámok várták a látogatókat. A 32 kilométer hosszú labirintusban nemcsak a múlt emlékei, hanem a jövő technológiái és kortárs performanszok is megelevenedtek.
Izgalmasnak ígérkezik a Friderikusz Talkshow szombati adása. A műsorvezető vendégei között lesz többek között Törőcsik Franciska és Tóth Vera is. A műsor forgatásán a színésznő azt is elártulta, hogy a családjának milyen közös múltja van Friderikusz Sándorral és milyen álma valósul most valóra.
Tavasszal Magyarországon szinte menetrendszerűen indul a közös tüsszögés, és ezzel együtt egyre több a folyó orr, viszkető szem, a zsebkendőhegyek, és az "idén valahogy rosszabb" érzése. Az allergia annyira hétköznapivá vált, hogy sokan már természetes velejárójának tekintik az évszakváltásnak. De tényleg elkerülhetetlen? Vagy inkább arról van szó,
Meryl Streep világsztárként is tudatosan óvta magánéletét, és gyermekeit mindig távol tartotta a reflektorfénytől – ez a szemlélet pedig egész családjára hatással volt.
Felmászott a MOL-torony tetejére, majd ejtőernyővel leugrott onnan egy külföldi férfi, kedd délután. A biztonságiak nem tudták megakadályozni az illegális bázisugrást, olyan gyorsan mászott fel a fiatal a torony homlokzatára. Az ejtőernyős azt írta Híradónknak, hogy egyébként szabályosan, belépőjeggyel jutott be az épületbe, amit előre kinézett mag
Nem cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyar Pétertől, hogy sógorát, Melléthei-Barna Mártont nevezte ki leendő igazságügyi miniszterének – véli Pankotai Lili. Az aktivista legfrissebb bejegyzésében arra figyelmeztet, hogy a rokoni szál komoly támadási felületet ad, és azt az üzenetet közvetítheti, hogy a "családi biznisznek" nevezett rendszer
Teszteld le, hogy igazi mozirajongó vagy-e, vagy csak a pattogatott kukoricáért jársz a moziba: a Szomszédoktól a Star Warsig, a Titanictól a Ponyvaregényig most minden kiderül!