A 33 éves táncművész egy próbája közben, egy ultrahangképpel lepte meg a tanítványait. Stana Alexandra és párja május közepén jelentették be a gólyahírt, de a táncosnő most először posztolt fotót a gömbölyödő hasáról.
Az örök és kortalan olasz díva, Monica Bellucci idén sem hiányozhatott a cannes-i filmfesztiválról, ahol egy lenyűgöző kreációban pózolt a kamerák előtt.
Bár az Eufória sztárjai a képernyőn többnyire viharos, mérgező és drámákkal teli kapcsolatokban vergődnek, a valóságban szerencsére sokkal harmonikusabb a szerelmi életük. A rajongók imádják találgatni, hogy kik rabolták el a kedvenceik szívét a magánéletben, a válaszok pedig sokszor igencsak meglepőek. Mutatjuk, kikkel alkotnak egy párt a való éle
A két zenész vitája a közösségi médiában folytatódott, miután ByeAlex a közpénz visszafizetésére szólította fel a rappert. Curtis mémekkel és emojikkal, majd egy rövid nyilatkozattal reagált a kritikára.
A lakásunk falai és a kiegészítők színei sokkal nagyobb hatással vannak az életünkre, mint azt elsőre gondolnánk. A feng shui ősi kínai művészete szerint a környezetünkben lévő árnyalatok közvetlenül befolyásolják az energiaáramlást, így tudatos választással akár a bőséget és a szerencsét is beprogramozhatjuk a mindennapjainkba.
Bizonyára te is gyakran töröd a fejed azon, vajon mit miért csinál a macskád. Komoly tekintettel bámul rád? Magasba emeli a farkát? Este pedig összegömbölyödve alszik az ágy sarkában? Szerencsére a cicák egy idő után kiismerhetőek, kiderült, hogy utóbbit például nemcsak azért teszik, mert fáznak.
Károly király és Kamilla királyné Észak-Írországban tettek hivatalos látogatást, amikor a jelenlévők közül valaki egy kis poénnal fűszerezve kritizálta az uralkodó tortavágási képességeit. Károly azonban egyáltalán nem jött zavarba, sőt, azonnal visszavágott.
Sok nő él együtt olyan menstruációs fájdalmakkal, amelyeket egyszerűen bele kell kalkulálni a mindennapokba – legalábbis ezt tanultuk meg. De mi történik akkor, ha ez a fájdalom nem természetes velejáró, hanem egy sokáig rejtve maradó betegség jele? Az adenomiózis pontosan ilyen. Alattomos, nehezen felismerhető, gyakran évekig kimondatlan marad, mi
A Twin Peaks ikonikus színésznője, Sherilyn Fenn a 90-es években a világ egyik legszebb nőjének számított, mára azonban igencsak megváltozott az egykori díva külseje.
"Ugye, jössz a virrasztásra?" – így értesült kiváló pályatársa, kollégája haláláról Nagy Ervin színművész. A frissen kinevezett kulturális államtitkár a Blikknek a Parlamentben mesélt arról is, hogyan élte meg Scherer Péter elvesztését, akivel a magyar filmes és színházi szakma egyik óriási egyénisége távozott, és akivel együtt játszott a Válótársa
Egyre több szakember használna új megnevezést a közismert PCOS, vagyis a policisztás ovárium szindróma helyett. Az újabb javaslat alapján a betegséget PMOS-nek, azaz polimetabolikus ovárium szindrómának neveznék el. Az átnevezés szükségességét azzal indokolja a szakma, hogy a jelenlegi kifejezés félrevezető lehet, hiszen nem minden érintett nőnél a
Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány a polgármesterek fizetésének csökkentését tervezi. Bár a települések vezetőit váratlanul érte a bejelentés, többen számítottak erre, amikor nyilvánosságot kapott, hogy a miniszterek és az államtitkárok javadalmazása is csökken majd. A törvény kihirdetése után nem lenne meglepő, ha például töb
Szőnyi Ferenc ultratriatlon-világbajnok június 7-én áll rajthoz a Trans Am Bike Nonstop eseményen, amelyet a világ egyik legkeményebb önellátó ultrakerékpáros versenyeként tartanak számon. A résztvevőknek egy 6800 kilométeres távot kell teljesíteniük, miközben a szintemelkedés meghaladja a 30 000 métert. A kihívást növeli, hogy a bringásoknak egyet
Miley Cyrus elérzékenyülve fogadta, hogy a munkássága elismeréseként csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán. Az örömteli pillanatban a vőlegénye, az édesanyja és a nővére támogatta, az édesapja és a húga azonban nem volt jelen. Mi lehetett az oka a távolmaradásuknak?
Bernáth Odett testépítő és influenszer hosszú hónapok kemény munkája után Lengyelországban állt színpadra a profi ligában, ahol saját bevallása szerint komoly különbséget tapasztalt maga és a mezőny között. Odett egy pillanatig sem csügged, levonta a következtetéseket, és még keményebben készül tovább.
Elképesztően nehéz időszak és sorscsapások állnak Szűcs Judith mögött, aki nyíltan mesélt az elmúlt évek drámáiról. Az énekesnő titokban, a koronavírus-járvány kitörésekor vívta meg a harcát a rák ellen, miután három rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála, majd nem sokkal később életveszélyes cukorértékkel került kórházba. A testi-lelki megp
Scherer Péterre emlékezünk: A színész a Jobb később, mint soha forgatásán Frohner Fecónak mutatta meg azokat a kis üzeneteket, amelyeket a lányai rejtettek el a bőröndjében indulás előtt. Életéről is beszélt, üzenete ma már egészen másként hat.
Bereczki Zoltán 50. születésnapi koncertje nemcsak zenei, hanem érzelmi szempontból is különleges pillanatokat hozott: 14 év után újra együtt állt színpadra egykori feleségével, Szinetár Dórával. A fellépés hatalmas sikert aratott a Papp László Budapest Sportarénában, a közös produkció után pedig Szinetár Dóra egy őszinte, személyes hangvételű beje
Bár sokan úgy hitték a januárban tragikus hirtelenséggel elhunyt Dudás Miki és két gyermekének édesanyja, Szigligeti Ivett házasok voltak, valójában sosem mondták ki hivatalosan a boldogító igent. A szerelmesek idénre tervezték az esküvőt, ám erre a kajakos távozása miatt már nem kerülhet sor.
Egy előadás után, fáradtan, de mégis tele tervekkel érkezett Scherer Péter a Friderikusz TalkShow felvételére. Utólag minden mondatának más lett a jelentése. Nyolc nappal a halála előtt még arról beszélt a Fókusz riporterének, hogy végre nyugodtabb időszak jöhet az életében. Nyitottan és jókedvűen válaszolt minden kérdésre, és még az ötleteiről is
Május 28-án indul a Birodalom, a többszörös díjnyertes A Király alkotóinak új fikciós sorozata, amely a kilencvenes évek felnőttfilmes világából merít inspirációt, de nem a kulisszák mögötti szenzációra, hanem az emberi sorsokra és döntésekre fókuszál. A sorozat rendezője, Kovács Dániel Richárd azt reméli, hogy a nézők a meztelen testek mögött a tö
Csupán néhány nap választ el minket attól, hogy Magyarország történetében először Budapest adjon otthont a klubfutball csúcseseményének, az Bajnokok Ligája döntőjének. A Puskás Arénában május 30-án a Paris Saint-Germain és az Arsenal csap össze. A főváros egy hatalmas fesztivál helyszínévé, az aréna pedig egy televíziós központtá alakul. Mutatjuk,
Az 1895-ös műkorcsolyaversenytől az Aranycsapat 7:1-es diadalán át az első Forma–1-es futam okozta lázig Budapest sportmúltja számtalan felejthetetlen pillanatot őriz. Ebbe a sorba illeszkedik most a szombati Paris Saint-Germain–Arsenal Bajnokok Ligája-döntő, amely ismét a nemzetközi figyelem középpontjába emeli a magyar fővárost. A közelgő finálé
Trokán Anna teljesítette a Salomon Ultra-Trail Hungary kihívását. A Szentendrén és környékén megrendezett futóversenyen jelentős szintemelkedés mellett tett meg 55 kilométert, és végül 8 órán belül ért célba.
Nem finomkodott a jelzőkkel a Fidesz korábbi igazságügyi minisztere, akit többek között arról kérdeztünk, hányasra értékelné a Tisza Párt eddigi kormányzását. Tuzson Bence szerint, ami eddig történt, az értékelhetetlen, egyszerűen nincs jobb szó rá, és vannak olyan folyamatok, amilyenekre az 1940-es évek óta nem volt példa. A fideszes politikusnál
Különleges élményben volt része Visváder Tamásnak, aki egy majomsimogatóban tett látogatást, és annyira elbűvölték a barátságos emberszabásúak, hogy még az is megfordult a fejében: szívesen hazavinne egyet közülük házi kedvencnek.
Schrick Bogi számára már elindult a nyár, nemrég ugyanis a Maldív-szigetekre utazott. A Miss Intercontinental Hungary 2025-ös nyertese az Instagramon mutatott magáról egy hangulatos fotót.
Sok embert meglepett, amikor Magyar Péter miniszterelnök május 24-én a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren egy csokor virággal várta a barátnőjét, Szabó Ilonát, ugyanis a hölgyet jó ideje nem lehetett látni Magyar Péter mellett. Ezért olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a pár szakított.
Bár egy hosszú lábú póktól (házi kaszáspók) sokan megijednek, valójában nincs ok az aggodalomra. A jelenlétének biológiai magyarázata van, ráadásul gyakran a lakás kedvező körülményeire utal.