Keddre a hidegfront elhagyja hazánkat. Mögötte néhány napig szárazabb levegő érkezik hozzánk, majd csütörtökön újabb hidegfront érkezésére számíthatunk.
A sok napsütés mellett főként a Dunántúlon, illetve az északi megyékben gomolyfelhők képződnek. Számottevő csapadék nem valószínű, de néhol futó zápor előfordulhat. A nyugati, délnyugati szelet elsősorban az északi tájakon olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható. Késő estére 17 és 22 fok közé h
Hétfő este 65 ezer fogyasztó maradt villanyáram nélkül Debrecenben – közölte a Hajdú-Bihar megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére. Papp-Punkli Nóra elmondta, hogy a hétfő esti viharban Debrecen-Létavértes térségében fa dőlt egy nagyfeszültségű vezetékre, emiatt 22 órától 65 ezer fogyasztónál nem volt áram. A katasztró
Tápiószőlős határában a ceglédi Agrostart Kft. gépei az őszi árpa betakarítását végzik. Országszerte idén is a hagyományos időben, „Péterpálkor” megkezdődött a kalászosok aratása.
Hétfőn a hidegfront heves zivatarokkal érkezett, melyeket helyenként kiadós felhőszakadás, viharos szél és jégeső kísért. Az észlelők számos felvételen örökítették meg a legszebb vagy épp a legrosszabb pillanatokat: jégeső, zivatar, szupercella, dupla szivárvány, záporfény.
Június 29-e, Péter-Pál napja hagyományosan az aratás kezdőnapja. A betakarítás általában az árpával indul, amely már többfelé meg is kezdődött az országban. Az előttünk álló hét viszont nem hoz egyértelmű meleg, száraz időt, amikor ideális az aratás, mert több napon is várhatóak záporok, zivatarok az országban. A medárdi negyven napos csapadékos id
Az utóbbi években tapasztaltakhoz hasonlóan június közepén a viharos időjárás állt a híradások középpontjában. Az Allianz Hungária eddig csaknem négyezer kárbejelentést regisztrált, és kárszakértői több mint 320 millió forintra becsülik a júniusi viharos időjárás okozta káresemények összesített értékét. Az előrejelzések szerint további viharokra le
A betakarításban a sort az árpa nyitja, melynek aratása már többfelé megkezdődött az országban. Az előttünk álló hét viszont nem hoz egyértelmű meleg, száraz időt, amikor ideális az aratás, mert több napon is várhatók záporok, zivatarok az országban, a medárdi negyven napos csapadékos időszak még mindig kitart.
Július 15-ig meghosszabbították a nevezési határidőt a Virágos balkonok, virágos kertek versenyre, és az idén Bálint gazda emlékdíjat is odaítélnek Magyarország kertésze tiszteletére - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség kedden az MTI-vel.
Hétfőn a hidegfront heves zivatarokkal érkezett, melyeket helyenként kiadós felhőszakadás, viharos szél és jégeső kísért. Az észlelők számos felvételen örökítették meg a legszebb vagy épp a legrosszabb pillanatokat: jégeső, zivatar, szupercella, dupla szivárvány, záporfény.
Szerdán nyit a Széchenyi Fürdő és a Rudas is - ismertette a Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. május 30-án nyitotta meg a strandjait, azonban, köszönhetően az időjárásnak
Szerdán nyit a Széchenyi Fürdő és a Rudas Fürdő – ismertette az InfoRádiónak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója. Szűts Ildikó azt is elárulta, a létesítményeikben a hétvégén volt a nagy áttörés, amikor közel 21 500 vendégük volt.
Kánikula és felhőszakadások. Szerdán ismét kánikula várható, extrém lesz az UV-sugárzás, és több megyében zivatarra, felhőszakadás is lehet számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: a középhőmérséklet, főként az ország déli felén, elérheti a 25-26 Celsius-fokot. A hőség veszélye miatt
Szerdán ismét kánikula várható, extrém lesz az UV-sugárzás, és több megyében zivatarra, felhőszakadás is lehet számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: a középhőmérséklet, főként az ország déli felén, elérheti a 25-26 Celsius-fokot. A hőség veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád
Éjszaka derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csapadék nem várható. Szerdán gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, csak délután, este a Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott helyenként zápor, zivatar kialakulhat.
A hétfői 36-37 fokot délután egy nyugatról érkező ciklon hidegfrontja zivatarokkal hűti le. A front érkezésekor viszont hirtelen 15 fokkal is visszaeshet a hőmérséklet. Budapest több pontján már leszakadt az ég. Besötétült az ég és nagy mennyiségű eső esett.
Hétfő este 65 ezer fogyasztó maradt villanyáram nélkül Debrecenben – közölte a Hajdú-Bihar megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére.
Sokkot kapott egy Ravazdon élő család, amikor június 14-én gömbvillám csapott a kéményükbe, majd izzani kezdett a tető. A tulajdonos a tűzoltók érkezéséig kerti slagból locsolt vízzel hűtötte a gerendákat, így is sokmilliós a káruk. Aznap Magyarországon 139 ezer villámot mértek az Országos Meteorológiai Szolgálat műszerei. A Győr-Moson-Sopron megye
A szerdai kánikulát két zivataros nap követi egy érkező hidegfrontnak köszönhetően. A hétvége már naposabbnak, szárazabbnak ígérkezik, de nem lesz teljesen csapadékmentes.
A szerdai kánikulát két zivataros nap követi egy érkező hidegfrontnak köszönhetően. A hétvége már naposabbnak, szárazabbnak ígérkezik, de nem lesz teljesen csapadékmentes.
Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, csak délután, este a Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott elszórtan zápor, zivatar kialakulhat - derül ki az Agrárszektor szerdai (2020.07.01.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szé
Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, csak délután, este a Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott elszórtan zápor, zivatar kialakulhat. Néhol megélénkül a déli, délkeleti szél. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé hűl
Sokkot kapott egy Ravazdon élő család, amikor június 14-én gömbvillám csapott a kéményükbe, majd izzani kezdett a tető. A tulajdonos a tűzoltók érkezéséig kerti slagból locsolt vízzel hűtötte a gerendákat, így is sokmilliós a káruk. Aznap Magyarországon 139 ezer villámot mértek az Országos Meteorológiai Szolgálat műszerei. A Győr-Moson-Sopron megye
Sokkot kapott egy Ravazdon élő család, amikor június 14-én gömbvillám csapott a kéményükbe, majd izzani kezdett a tető. Azonnal kifutottunk, gyakorlatilag kettévágta a kéményt, s izzani kezdett a tető. A szomszéd is kint volt, ő mondta, hogy egy kosárlabda-méretű sárgás gömböt látott, amelyik mozgott, közben egyre zsugorodott. A beszámoló szerint a