"Nagyon jól érzem magam Freiburgban, és örülök, hogy tovább dolgozhatok a csapattal, mert meggyőződésem, hogy ebben a környezetben képes leszek tovább fejlődni."
Nem lehet teljesen elégedett Lewis Hamilton a Mercedestől kapott egyéves szerződésével és a helyzetével – Martin Brundle legalábbis ezt érezte rajta, amikor nemrég beszélgetett vele.
A koronavírusos betegségét is arra használta Charles Leclerc, hogy jobb versenyzővé váljon 2021-re. A gyárban sem töltött még annyi időt, mint idén télen.
Ezek a legfrissebb hírek az olimpiáról. Külgazdasági és külügyminiszterünk, Szijjártó Péter az ötkarikás játékokért felelős miniszterrel tárgyalt Japánban.
Az olimpiai és világbajnok Liu Shaoang a pekingi téli játékokon is együtt szeretne a dobogón állni bátyjával, Liu Shaolin Sándorral. A fiatalabbik testvér az InfoRádiónak részletesen beszélt a dortdrechti sikerekről és a folytatásról is.
Az idei tanév Sífutó Diákolimpiát a Magyar Sí Szövetség március 10-én szerdán a késő délutáni/esti órákban rendezi a Mátraszentistváni Síparkban. A Covid helyzetre való tekintettel a versenyt a szigorú szabályok betartása mellett bonyolítják le.
Szalai Attila villant: futballválogatottunk balhátvédje a török bajnoki meccsen a Fenerbahce színeiben remek gólt lőtt a Konyaspornak (3-0). Ez volt az első találata a félholdasoknál.
A magyar játékos sikerrel vette az első fordulót, és bejutott a nyolcaddöntőbe az 1,1 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán.