2021. március 5. péntek

márc. 5
0:06
Mick Schumachert is megszívatta a brexit (Infostart)
A héten újabb csapatok mutatták meg idei Forma–1-es autójukat vagy annak egyes részleteit.
márc. 5
0:06
Hiába gúnyolták éveken keresztül: Pintér Attila verhetetlenné tette a Mezőkövesd csapatát (Blikk)
Éveken át gúnyolták, mémeket készítettek róla, de most ismét bizonyítja Pintér Attila (54), hogy idehaza a legjobb futballedzők közé tartozik. Irányításával szárnyal az NB I-ben a Mezőkövesd – klubrekordot jelentő – 11 bajnoki, összességében pedig 13 tétmeccs óta nem talált legyőzőre. Legutóbb hazai pályán verte 2-0-ra a Zalaegerszeget az élvonalba
márc. 5
0:06
"Bár nehéz volt ezt a döntést meghozni, mégis ez a helyes" (Hírstart)
Júniusról augusztusra halasztják a Le Mans-i 24 órás autóversenyt.
márc. 5
0:06
Lovakat fertőző járvány fenyeget, a vakcina sem véd ellene (444.hu)
A lovak herpeszvírusának agresszív, idegrendszeri formája kezdett el terjedni egy nemzetközi díjugrató verenyen Spanyolországban, azóta pedig több európai országban is megjelent a betegség.
márc. 5
0:06
Botrányos verekedés, saját játékosát ütötte a topligás sztáredző (Ripost)
Óriási botrány tört ki az angol Premier League-ben szereplő Newcastle United edzésén. A vezetőedző nekiugrott a saját játékosának.
márc. 5
0:10
Vízilabda BL: nagy győzelmet aratott a Ferencváros (Infostart)
12–5-re legyőzték a zöld-fehérek a Jadran Herceg Novit.
márc. 5
0:10
Elhunyt a világhírű focista: a Liverpool és a Manchaster United is gyászolja (Blikk)
Életének 78. évében elhunyt az angol labdarugó, Phil Chisnall, az utolsó olyan játékos, akit közvetlenül igazoltak át a két rivális csapat, a Liverpool és a Manchester United között.
márc. 5
0:10
Serie A: Alexis Sánchez duplázott, újra nyert az Inter (Hírstart)
Sorozatban a hatodik mérkőzését is megnyerte az Internazionale az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában (Serie A): az éllovas 2–1-re győzött a Parma vendégeként a 25. forduló csütörtök késő esti mérkőzésén.
márc. 5
0:14
Nagy Gergely: „Rettegtem, hogy minden összedől körülöttem” (Blikk)
Menekülő emberek, betört kirakatok, repedező épületek. Szinte katasztrófafilmben érezhette magát a korábbi utánpótlás-válogatott kapus, a görög élvonalbeli AE Láriszában futballozó Nagy Gergely (26).
márc. 5
0:18
„Remélem, mindenki vállalja majd a felelősséget” – Durván nekimentek a szurkolók Husztiéknak a vereségek után (Blikk)
Rettenetes a hangulat Debrecenben. A februárban kinevezett tréner, Huszti Szabolcs (37) irányításával három napon belül a második vereségét szenvedte el a labdarúgó NB II-ben a DVSC: a Vasas ellen 2-1-re elbukott hazai rangadó után Ajkán is kikapott 2-1-re, amivel elvesztette első helyét a tabellán.
márc. 5
0:42
Búcsúzott az első és második kiemelt (Startlap)
Az első helyen kiemelt Svitolina és a másodikként rangsorolt Pliskova számára is a negyeddöntő jelentette a végállomást a dohai keménypályás női tenisztornán.
márc. 5
2:00
Amikor Jim Clark átruccant a Nascar-ba (és Jochen Rindt volt a tartalékosa) (USAracing)
Öt évtizeddel ezelőtt egy valódi, európai szupersztár bukkant fel a Nascar világában. Ennek pedig legalább...
márc. 5
4:30
Szétnyílt a köntös, lesd meg a fürdőben levetkőző álomnő ringó melleit (Ripost)
Lilija érzéki fotósorozatot készített magáról a fürdőszobatükör előtt.
márc. 5
4:48
Fucsovics Márton már a negyeddöntőben (Infostart)
Az 1,12 millió euró (403,5 millió forint) összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztornán játszik.
márc. 5
5:06
Három magyar is döntőbe jutott (Eurosport)
Wagner-Gyürkés Viktória 3000 méteren, Szögi István 1500-on, Jankovics Dániel pedig magasugrásban döntőbe jutott a lengyelországi Torunban csütörtökön kezdődött atlétikai Európa-bajnokságon.
márc. 5
5:18
Lovakat fertőző járvány fenyeget, a vakcina sem véd ellene (Startlap)
A lovak herpeszvírusának agresszív, idegrendszeri formája kezdett el terjedni egy nemzetközi díjugrató verenyen Spanyolországban, azóta pedig több európai országban is megjelent a betegség.
márc. 5
5:30
Búcsúzott a harmadik kiemelt Paire (Eurosport)
A harmadik helyen kiemelt francia Benoit Paire a nyolcaddöntőben búcsúzott a 329 ezer dollár (99,8 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán, Buenos Airesben.
márc. 5
5:48
A Barcelona egyik elnökjelöltje igazi szupersztárral vinné vissza a csúcsra a klubot (Startlap)
Joan Laporta, a Barcelona korábbi elnöke és a vasárnapi elnökválasztás egyik fő jelöltje bejelentette, Sergio Agüerót nézte ki a klub számára, és leigazolásával bizonyítaná mindenki számára: a Barcelona továbbra is az egyik legnagyobb klub a világon.
márc. 5
5:54
Három magyar is döntőbe jutott (Hírstart)
Wagner-Gyürkés Viktória 3000 méteren, Szögi István 1500-on, Jankovics Dániel pedig magasugrásban döntőbe jutott a lengyelországi Torunban csütörtökön kezdődött atlétikai Európa-bajnokságon.
márc. 5
6:00
Búcsúzott a harmadik kiemelt Paire (Hírstart)
A harmadik helyen kiemelt francia Benoit Paire a nyolcaddöntőben búcsúzott a 329 ezer dollár (99,8 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán, Buenos Airesben.
márc. 5
6:24
Fucsovics Márton negyeddöntős a rotterdami tenisztornán (Hírstart)
Öt ászt szervált a rövid, két szettes meccsen.
márc. 5
6:24
Megműtötték Orbánt, visszatér a volt világelső, folytatódott az északisí-vb (Eurosport)
Ez történt csütörtökön.
márc. 5
6:36
Rotterdami tenisztorna: Fucsovics Márton negyeddöntős (Blikk)
Fucsovics Márton negyeddöntőbe jutott az 1,12 millió euró (403,5 millió forint) összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztornán.
márc. 5
7:15
Velük játszik a Veszprém és a Szeged a BL-ben (24.hu)
A Szegednek német ellenfél jutott.
márc. 5
7:24
Fucsovics Márton negyeddöntős a rotterdami tenisztornán (888.hu)
A világranglista 59. helyezettje a csütörtöki nyolcaddöntőben a spanyol Alejandro Davidovich Fokinát (51.) győzte le két szettben.
márc. 5
7:42
Ronaldo döntése veszélyes lehet Matthijs de Ligt jövőjére nézve (Startlap)
Matthjis de Ligt és Christiano Ronaldo a Juventus két legnagyobb húzása volt az elmúlt években, de a portugál válogatott kitúrhatja a csapatból a holland csillagot.
márc. 5
7:42
Bombagóllal kupadöntős már megint a Bilbao (Rangadó)
Alejandro Berenguer távoli bombája jelentette a fináléba kerülést.
márc. 5
7:54
David De Gea egy hónapra elhagyja Manchestert, pedig semmi baja (Infostart)
Gyermeket vár a család - Spanyolországban -, engedélyt kapott az edzőtől a távozásra.
márc. 5
7:54
Totó eredmények és nyeremények 2021. 9. játékhét 1. forduló (Fortuna Web)
Totó eredmények és nyeremények 2021. 9. játékhét 1. forduló
márc. 5
7:56
Tippmix teljes ajánlat - 2021. március 5-11. (Fortuna Web)
A Tippmix 2021. március 5-11. közötti teljes ajánlata
márc. 5
8:12
Kisvárdán nincs szó Supka Attila menesztéséről (Startlap)
Legutóbbi három bajnokiján pontot sem szerzett az együttes, ezért felerősödtek olyan hangok, hogy a klubvezetés meneszti Supka Attila vezetőedzőt.
márc. 5
8:18
Piramisokba vésték a fáraók nagy fogásait (BorsOnline)
Egészen az őskorig visszavezethető a pecázás – így nem csoda, ha a piramisok falán és ókori sírkamrákban is találhatunk horgászemlékeket.
márc. 5
8:21
Fucsovics magasabban jegyzett teniszezőt vert (24.hu)
A magyar teniszező már negyeddöntős Rotterdamban.
márc. 5
8:23
Magyar kapust vesz kölcsön a gyászoló Porto (24.hu)
Portugál lapok szerint a veszprémi Székely Márton érkezik a csapathoz.
márc. 5
8:36
Ronaldo döntése veszélyes lehet Matthijs de Ligt jövőjére nézve (Hírstart)
Matthjis de Ligt és Christiano Ronaldo a Juventus két legnagyobb húzása volt az elmúlt években, de a portugál válogatott kitúrhatja a csapatból a holland csillagot.
márc. 5
8:36
Torinói polgármester lehet a Juve és az olasz válogatott egykori középpályása (m4sport.hu)
Claudio Marchisio tavalyelőtt fejezte be aktív pályafutását.
márc. 5
8:42
Vettel: Vagyok elég jó a győzelmekhez és a bajnoki címhez (m4sport.hu)
A 2020-as csalódás és a kritikus hangok ellenére Sebastian Vettelnek meggyőződése, hogy képes még futamokat és világbajnokságot nyerni.
márc. 5
8:48
Új dátumot tűztek ki a Le Mans-i autóverseny szervezői (Blikk)
Augusztusra halasztják a Le Mans-i autóversenyt.
márc. 5
8:48
Külföldre kölcsönzi kapusát a Telekom Veszprém (Infostart)
Székely Mártont, a magyar férfi kézilabda-válogatott kapusát a Telekom Veszprém az idény végéig kölcsönadja az ugyancsak a Bajnokok Ligájában szereplő portugál FC Porto csapatának.
márc. 5
9:06
Lenyúlnák az Eb-t, Anglia telt házas meccsekkel kampányol (Ripost)
Június 21-től telt házas meccseket rendezne Anglia, nem korlátoznák a szurkolók számát a labdarúgó Európa-bajnokság londoni találkozóin.
márc. 5
9:06
Kevés olyan futballbajnokság van, mint az NB I (Rangadó)
Matematikailag még nyolc csapat is bajnok lehet.
márc. 5
9:18
Menekül a Diósgyőr, küzd a Ferencváros - sport a tévében (Infostart)
Folytatódnak a vízilabda Bajnokok Ligája küzdelmei, új forduló kezdődik a labdarúgó NB I-ben.
márc. 5
9:24
Ibrahimovic egy baleset miatt motoros stoppal ment San Remóba: sajnos, énekelt is (Blikk)
Zlatan Ibrahimovic kiváló futballista: az AC Milan játékosa 39 évesen is ontja a gólokat, nagy szerepe van abban, hogy csapata a bajnoki címért van csatában. A most sérüléssel bajlódó futballistát meghívták a San Remo-i dalfesztiválra. A fellépése kínosra sikeredett, de ahogy eljutott oda, az egyenesen vicces volt.
márc. 5
9:24
Erre vártunk évek óta, ezt mondta Michael Schumacherről a fia (Metropol)
Mick Schumacher hamarosan a Forma-1-ben mutatkozik be, ennek kapcsán egy beszélgetés során beszélt az otthon ápolt édesapjáról is.
márc. 5
9:27
Rosszul lépett a Szeged átlövője, oda a selejtező (24.hu)
Nik Henigmanra nem számíthat a szlovén válogatott.
márc. 5
9:42
Torinói polgármester lehet a Juve és az olasz válogatott egykori középpályása (Hírstart)
Claudio Marchisio tavalyelőtt fejezte be aktív pályafutását.
márc. 5
9:42
Fucsovics Márton koncentrált játékkal negyeddöntős Rotterdamban (Eurosport)
Fucsovics Márton negyeddöntőbe jutott Rotterdamban
márc. 5
9:44
Új dátumot tűztek ki a Le Mans-i autóverseny szervezői (Hírstart)
Augusztusra halasztják a Le Mans-i autóversenyt.
márc. 5
9:46
Erre vártunk évek óta, ezt mondta Michael Schumacherről a fia (Hírstart)
Mick Schumacher hamarosan a Forma-1-ben mutatkozik be, ennek kapcsán egy beszélgetés során beszélt az otthon ápolt édesapjáról is.
márc. 5
10:00
A Haas talán föladja, Schumacher nem: A lelkemet is kidolgozom! (m4sport.hu)
Hozzáállása az apjáét idézi: Mick Schumacher szeretne szoros köteléket kialakítani új csapatával, és a baljós előjelekkel nem foglalkozva harciasan vág neki a szezonnak.

Keresés