A labdarúgó NB II-ben szereplő Debrecen 109-szeres magyar válogatott támadója, Dzsudzsák Balázs úgy látja, tudna még segíteni Marco Rossi csapatának - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek.
Bármelyik csapat is kerül be ma este a Bajnokok Ligája május 29-i, isztambuli döntőjébe, a Manchester City ellenfelének, csemegét ad majd a futballtörténelmet kutatóknak, a csemegékre vágyóknak.
Öt éve, 2016 augusztusában, rendőri intézkedés közben hunyt Dalian Atkinson, aki hosszú éveken át futballozott a Premier League-ben, de más országokban is megfordult. A rendőröket a család hívta ki, amikor az apjára támadt. A túlzott, erőszakos intézkedés végül halálba torkollott, ezt kedden állapította meg az ügyészség.
Szekszárd – Története tizennegyedik bajnoki címét ünnepelheti a Sopron Basket, amely a női kosárlabda-NB I döntőjének negyedik meccsén, idegenben 62-54-re múlta felül az Atomerőmű KSC Szekszárd gárdáját, s ezzel 3-1-re nyerte az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot.
Le Castellet – A Francia Nagydíjon, bemutatókörrel búcsúzhat a száguldó cirkusztól a tavaly horrorbalesetet szenvedő korábbi Forma–1-es pilóta, Romain Grosjean.
Manchester – A Manchester City algériai focistája, Rijad Mahrez hőssé, a Paris Saint-Germain brazil sztárja, Neymar viszont bűnbakká vált a két gárda Bajnokok Ligája-elődöntőjének visszavágóján, amely az angol együttes 2-0-s sikerével zárult. A párharcot kettős győzelemmel, összesítésben 4-1-re nyerő City fennállása során először lesz ott a sorozat
A Ferencváros házigazdaként óriási meglepetésre simán, 31-22-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC-t a női kézilabda NB I szerdai rangadóján, ezzel lépéselőnybe került a bajnoki címért zajló csatában.
Lang Ádám, az Omonia Nicosia labdarúgója friss ciprusi bajnokként bízik abban, hogy bekerül Marco Rossi Eb-keretébe, amelyet csütörtökön hoz nyilvánosságra a szövetségi kapitány.
A Chelsea folytatja nagy tavaszi menetelését, 2-0-ra megverte a Real Madridot és bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája isztambuli döntőjébe. Ellenfele a Manchester City lesz. Lőw Zsolt, két év alatt, két klub stábjában jutott BL-fináléba.
A legutóbbi befejezett kiírásban győztes Ferencváros szépített a férfi vízilabda ob I elődöntőjében, miután szerdán öt góllal legyőzte vendégként az OSC-t.
A labdarúgó NB I-ben már nem csak a futballisták, hanem a játékvezetők is elképesztő pénzeket tehetnek zsebre: egy élvonalbeli focibíró akár bruttó egymillió forintot is megkereshet havonta!
Három év kihagyás után ismét a csúcsra tör Dusev-Janics Natasa. A Graboplast Győri Vízisport SE háromszoros olimpiai bajnok kajakosának első számú célja, hogy ismét rajthoz álljon az ötkarikás játékokon. 38 esztendősen is motivált, úgy érzi, képes felvenni a versenyt a fiatal riválisokkal.
Laurel Hubbard 35 évig Gavin Hubbard néven, férfiként élte az életét, és addig a férfiak között is versenyzett, komolyabb eredmények nélkül. 43 évesen ő lesz minden idők legidősebb súlyemelője az olimpiai játékokon.
Az első 24 órában közel 50 ezer aláírás érkezett arra az online petícióra, amelyben arra kérik a szervezőket, hogy a koronavírus-járvány miatt ne rendezzék meg a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpiát.
A Vasas SC világ- és Európa-bajnok paraúszója, Illés Fanni izgatottan várja a május 16-án kezdődő madeirai paraúszó Európa-bajnokságot, mivel tavaly január óta ez lesz az első nemzetközi versenye.
Az UEFA közzétette az elmúlt gazdasági év mérlegét. A Covid hatásai érezhetőek, hiszen mind a Bajnokok Ligájában, mind az Európa-ligában, mind pedig Nemzetek Ligájában visszaesés tapasztalható, elsősorban a leállás és a zárt kapus meccsek miatt.
A magyar válogatott június 15-én, Portugália ellen kezdi meg szereplését a labdarúgó Európa-bajnokságon. A felkészülés jegyében Marco Rossi csütörtökön kijelölte a bő keretet.
Nem sokkal a kerethirdetés után Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az újságírok kérdéseire válaszolt. Szóba került Dzsudzsák, Szoboszlai, Hahn, sőt még Dárdai Márton is.
Az úszószövetség elnöke szerint több mint hét másodperces javaulás kell a májusi budapesti Eb-n a háromszoros olimpiai bajnoktól 400 vegyesen ahhoz, hogy éremesélyes legyen Tokióban.