Harmadik mérkőzésén a második vereségét szenvedte el a Szolnoki Dózsa a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének első körében, a szirakúzai B csoportban, ahol szombaton az Ortigia csapatától kapott ki 11-9-re.
Új ruhaszponzora van az Olasz Síszövetségnek, nem akárki fogja gyártani a versenyfelszereléseket a sportolóiknak. A luxus ruházatáról híres Armani cég a 2026-os cortinai téli olimpiáig szerződött le, de van egy kis bökkenő: a korábbi partner, a Kappa továbbra is úgy gondolja, hogy érvényes a szerződésük az idei évre is.
Elment egy fiú. Egy tiszta szívű, nyílt tekintetű ózdi fiú, Énekes Richárd, aki mások segítésének szentelte életét. Szociális dolgozóként, gyermekjóléti munkatársként és állatbarátként élte mindennapjait, a rally volt a szenvedélye. Izgatottan várta a futamokat, szervezte az utazásokat, közeli barátaival járta a versenyeket. Hősökként tekintett a v
Tennis Napoli Cup - Törölni kellett a 250-es nápolyi tenisztorna szombati és vasárnapi programját, miután a heves esőzések tönkretették a pályákat. A selejtezőket másik helyszínen fogják lebonyolítani, a szervezők azonban bíznak abban, hogy hétfőre sikerül játékra alkalmas állapotba hozni a pályákat.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria négygólos hátrányban is volt a második félidőben a női Bajnokok Ligája címvédője ellen, de az utolsó percben egyenlíteni tudott, 26–26-os döntetlent játszott a Viers Kristiansand csapatával, így fontos pontot szerzett az Érd Arénában.
Ott Tanak számára eddig jól sikerültek az aszfaltos versenyek a 2022-es Rally Világbajnokságon, hiszen Horvátországban a második, Belgiumban pedig az első helyen tudott zárni. Spanyolországban pedig szeretné folytatni ezt a jó tempót. Ott Tanak számára az idei aszfaltos versenyek igazán erősek voltak, hiszen Horvátországban egészen az utolsó szaka
Az Alpha Tauri a Japán Nagydíj hétvégéjén bejelentette, hogy az Alpine-hoz távozó Pierre Gasly helyére leszerződtette a Williams színeiben az idei Olasz Nagydíjon debütáló Nyck de Vries-t, amivel létrejött minden idők legalacsonyabb F1-es pilótapárosa. A Monzában a Williamsszel debütáló, a grove-i istállóé mellett az Alpine 2023-as ülésére is esély
Két teljesen eltérő szakágról van szó, de az biztos, hogy a Forma-1-es pilótákat is le szokta döbbenteni, hogy mit tud a volán mögött egy ralivilágbajnok (és annak ralizni is tudó fia). Állandó vitatéma a ralizás és a Forma-1 szerelmesei között, hogy melyik szakág a nehezebb, melyikben domborodik ki jobban a vezetői tudás, vagy hogy melyik
Fernando Alonso arra számít, hogy az Alpine és a McLaren csatája a konstruktőri negyedik helyért egészen az Abu Dhabi Nagydíjig eltart. Jelenleg Alonsóéknál van az előny, miután Japánban mindketten pontot szereztek Oconnal a szingapúri dupla kiesés után. Ocon negyedik, Alonso hetedik lett, míg a McLaren egyetlen pontot szerzett, Norrisszal a tizedi
Kalle Rovanpera azt követően, hogy a WRC történelmének legfiatalabb világbajnoka lett pénteken különleges ajándékot kapott Colin McRae családjától. Kalle Rovanpera éppen Colin McRae 1995 óta fennálló rekordját döntötte meg az Új-Zéland Rallyn, azzal, hogy a Rally Világbajnokság történetének legfiatalabb világbajnoka lett. Ezen a hétvégén pedig Ja
A sport világa ma már tele van olyan multimilliárdosokkal, akik klubokat vesznek meg és futtatnak fel. Bulat Utemuratov szintet lépett, hiszen egy egész sportágat vett hazájának. Már 15 éve tart az a folyamat, ami Kazahsztánt a teljes érdektelenségből Gand Slam-címig és 500-as férfitornáig repítette. Bemutatjuk az embert Elena Rybakina és Alexander
A Ferencváros 26-26-os döntetlent játszott a címvédő Vipers Kristiansanddal a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, szombaton Érden.
Megmaradt az idegenbeli nyeretlensége az újonc Nottingham Forestnek, amely a Wolverhampton vendégeként szenvedett 1-0-s vereséget az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának szombati játéknapján
Sergio “Checo” Pérez elment a guadalajarai Palenque de las Fiestas de Octubre-re, hogy megnézze Carlos Rivera koncertjét. A 2022-es év során elért sikerei Pérezt a világ egyik legjobb mexikói sportolójává tették. Az ázsiai kontinensen nyújtott ragyogó teljesítménye után megragadta az alkalmat, hogy néhány napot a szülőhelyén, Guadalajarában töltsön
Az FTC-Telekom 5-2-re kikapott az SC Csíkszeredától a jégkorong Kontinentális Kupa második körében, az angers-i torna második játéknapján, így már nem juthat a nyolc közé.
Jürgen Klopp a hétvégi Liverpool-Manchester City rangadó előtt a két klub közötti különbségekre is kitért. A német vezetőedző úgy gondolja, hosszabb távon képtelenség felvenni a versenyt a manchesteriekkel, mivel a tulajdonosi hátterük korlátlan anyagi lehetőségeket biztosít. Klopp hozzátette: a Newcastle-nél is hasonló projekt kezdődött.
Nem mindennapi látvány, ahogy Mika Häkkinen ikonikus sisakfestésében feltűnik Alain Prost 1985-ös McLarenjében, majd kilő a Laguna Seca versenypálya utolsó kanyarjából. Október 14. és 16. között Laguna Secában zajlik a Velocity Invitational nevű, veterán autókat felvonultató rendezvény. Az eseményen több korábbi Forma-1-es versenygép is pályára lép
A Nyíregyháza házigazdaként 1-0-ra kikapott Sényőn a Dorogtól, míg a Győr 1-1-es döntetlent játszott vendégével, a Szentlőrinccel a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának szombati játéknapján.
Dale Earnhardt karrierjében sok nagy győzelem található, de egy sem olyan klasszikus, mint a 2000-es talladegai győzelme. Dale Earnhardt a NASCAR történetének legnagyobb alakja, és híres volt arról, hogy a Superspeedway pályákon mindig óriási teljesítményt nyújt. Nem történt ez másképp 22 évvel ezelőtt, a 2000-es Winston 500-on sem, a Talladega Sup
Kurt Busch szombaton szülővárosában hivatalossá tette, hogy 2023-ban nem indul a NASCAR Cup Series-ben. Busch egy 23 éves pályafutás végén mond búcsút a NASCAR-nak. Pályafutása során 776 versenyen indult, és 34 győzelmet szerzett. “A NASCAR az otthonom, és imádok itt lenni” – állt Busch Twitter-oldalán közzétett nyilatkozatában, amelyet a Las Vegas
Andrey Rublev két sima játszmában múlta felül az osztrák Dominic Thiemet, míg Sebastian Korda a francia Arthur Rinderknechet verte egy szoros, rövidítéssel véget érő, valamint egy sokkal simábban megnyert szettben. Rublev és Korda korábban egyszer találkozott egymással, azt a mérkőzést az orosz nyerte.
Sebastian Vettel 2007 óta tartó Forma-1-es karrierje az idei Abu Dhabi Nagydíjjal véget fog érni. A német klasszis már a Magyar Nagydíj előtt bejelentette a visszavonulását és egy nemrégiben adott interjúban elárulta, kiket tekintett a legnagyobb ellenfeleinek az F1-ben eltöltött 15 éve alatt. Az Aston Martin kiválóságának számos nehéz ellenféllel
Ismét olyan El Clásicót játszik egymással a Real Madrid és a Barcelona, amely előtt a két csapat áll a La Liga, a spanyol bajnokság első két helyén, ráadásul azonos pontszámmal. Néhány tónus a vasránap 16.15-kor kezdődő mérkőzés előtt.
Major Dominik tizenöt évesen kapott lehetőséget az október 7. és 9. között Hollandiában megrendezett Dutch Open International Invitation Cupon a felnőtt rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottban. Bánhidi Ákos szövetségi kapitány az egyéni versenyek után, a váltóban ugyan nem indította a fiatal tehetséget, de a hollandok kértek egy versenyzőt – „Domi
A Budapesti Honvéd SE a Triglav Kranj elleni fölényes, 18 gólos győzelemmel folytatta szereplését szombaton a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének első körében, a kranji C csoportban.