Az Nb I 32. fordulójának vasárnap kora délutáni találkozóján az utolsó előtti helyen álló Kisvárda 4-3-as győzelmet aratott a sereghajtó Mezőkövesd felett. A hazaiak 4-0-ra is vezettek, de a végén majdnem veszélybe került a győzelmük.
A magyar versenyzők két-két arany- és bronzérmet szereztek 5000 méteren a szegedi kajak-kenu világkupán, így összesen hat első, három második és hat harmadik hellyel zárták a viadalt. Az olimpiai számokat tekintve egy-egy arany, ezüst és bronz lett a hazai mérleg.
A világelső Novak Djokovic meglepetésre már a harmadik fordulóban kiesett a római salakpályás tenisztorna 7,87 millió euró összdíjazású férfi versenyében.
A rivalizálás Koch Máténak és Siklósi Gergelynek is segíthet a további eredmények elérésében – hangsúlyozta az InfoRádióban Boczkó Gábor szövetségi kapitány, a világranglista-vezető Koch Máté mestere.
Az összetettben vezető Jorge Martín, a Ducati spanyol versenyzője nyerte vasárnap a MotoGp kategória versenyét a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei ötödik állomásán, Le Mans-ban.
A Kisvárda egy tökéletes első félidő után, már nem tudott gólt szerezni a Mezőkövesd elleni szezonbéli utolsó hazai mérkőzésén. A vendégek az utolsó 10 percben háromszor is betaláltak, Feczkó Tamás szerint ráadásul az sem volt benne a mérkőzésben, hogy gólt kapnak, de így majdnem izgulniuk kellett, megnyerik-e a kiesett csapatok csatáját.
A magyar versenyzők két-két arany- és bronzérmet szereztek 5000 méteren a szegedi kajak-kenu világkupán, így összesen hat első, három második és hat harmadik hellyel zárták a viadalt. Az olimpiai számokat tekintve egy-egy arany, ezüst és bronz lett a hazai mérleg.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány elégedett azzal, hogy a magyar kajak-kenu válogatott a 15 érem közül hármat olimpiai számban szerzett a vasárnap befejeződött szegedi világkupán.
Az 57 kilogrammban tavaly világbajnok Márton Luana kikapott az elődöntőben, így bronzérmesként zárt a tekvondósok belgrádi Európa-bajnokságának vasárnapi zárónapján.
Demeter Bence a tizenhatodik helyen végzett az öttusázók idei negyedik világkupa-versenyén, Szófiában. A másik magyar döntős, Szép Balázs a lovaglásban pont nélkül maradt, és nem folytatta a versenyt.
A belga Thibau Nys nyerte meg a magyar kerékpáros körversenyt. A mindent eldöntő, rendkívüli meredek pécsi Bárány út ezúttal is megkínozta a bringásokat.
Ligeti Dániel megnyerte kvótaosztó mérkőzését a szabadfogásúak 125 kilogrammos súlycsoportjában a birkózók utolsó olimpiai kvalifikációs viadalán, Isztambulban, ezzel részvételi jogot szerzett a párizsi játékokra.
Határozott játékkal - fél perc híján végig vezetve - a magyar férfi kézilabda-válogatott a veszprémi visszavágón 36-23-ra nyert Litvánia ellen, ezzel pedig kijutott a 2025-ös világbajnokságra. Összesítésben 69-49 lett a párharc végeredménye.
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.
A Berlin ePrix vasárnapi versenye már kevésbé szólt a tolakodásról, mint a szombati, így releváns csata alakulhatott ki a dobogós helyekért. Antonio Felix da Costa nyert, de Nick Cassidy járt a legjobban.
A Liu testvéreket méltatta Orbán Viktor Hszi Csin-ping kínai elnökkel való találkozóján. A miniszterelnök a két rövidpályás gyors-korcsolyázó olimpiai bajnok országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel, véleményét pedig a facebook oldalán is közzétette.
A Győr kétgólos hátrányból fordított és 3-2-ra győzött Kazincbarcikán a labdarúgó Nb Ii 32. fordulójában. A második, feljutást érő helyre fellépő győriek ezzel megelőzték a hétfőn a Haladást fogadó Vasast.
Jövő héten, a madridi világkupán újra versenyezni fog a sérüléséből felépülő háromszoros olimpiai bajnok; azt mondta az InfoRádióban, hogy jót tett neki a pihenő, és mentálisan is feltöltődött. A Vasas kardvívója nemcsak edz, hanem kampányol is, ugyanis nyáron be szeretne kerülni a NOB sportolói bizottságába.
Játékban igen, gólokban viszont nem tudta felvenni a versenyt a Manchester United az Arsenallal az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott hatvan percig jól játszott a Litvánia ellen 36-23-ra megnyert mérkőzésen, a világbajnoki selejtező vasárnapi visszavágóján.
Ott motoszkált már a fejekben az olimpia, de hazai pályán mindent meg akartak tenni, hogy kiszolgálják a közönséget – így foglalható össze a férfi kézilabda-válogatott tagjainak értékelése Litvánia legyőzését és a vb-kijutást követően.