Elmúltál negyven, a gyerek már nem akar veled menni nyaralni, a ház is ki van fizetve. Eddig titokban nézegetted motorokat, de az asszony már az ötlet hallatán is kiborult. Nos, a Yamaha új retrosportgépétől nem csak az asszony fog kiborulni.
Szudi Ádám győzött utolsó csoportmérkőzésén, ezzel feljutott a kieséses táblára az asztaliteniszezők egyéni olimpiai selejtezőjén, Szarajevóban. Lakatos Tamásnak nem sikerült ugyanez, ő búcsúzott, Póta Georgina pedig váratlan vereséget szenvedett, így egyelőre nem biztos a kieséses táblára jutása.
Még Michéle Mouton is megdöbbenve látta a nagyon sok szurkolót a Portugál Rally pályái mellett, valamint a szervizparkban, holott a francia legenda a B-csoport idején is megtapasztalhatta a verseny kiemelkedő látogatottságát.
Szerda este a Paks hosszabbításban elért 2–0-s győzelmével zárult a MOL Magyar Kupa 2023–2024-es kiírása. A tolnaiak a már bajnok Ferencváros legyőzésével történetük legnagyobb sikerét érték el, ráadásul abszolút nem érdemtelenül: a két klub közötti – szinte felfoghatatlan mértékű – gazdasági különbség a döntő alkalmával a legfontosabb helyen, a zö
Pénteken megemlékezés, vasárnap egy tiszteletkör Ayrton Senna utolsó McLarenjével – Sebastian Vettel a háromszoros világbajnok emléke előtt adózik a hétvégén Imolában.
A legutóbbi szezonban veretlenül bajnok és kupagyőztes Vasas Óbuda női röplabdacsapata meghosszabbította két legjobb pontszerzője, Fatoumatta Sillah és Taylor Bannister szerződését.
Az M4 Sport értesülései szerint Dejan Sztankovics csütörtökön közölte a Ferencváros vezetőségével, hogy elfogadta egy másik klub ajánlatát, és távozik a magyar rekordbajnoktól.
Sokáig leginkább a kiscsapatok közepes edzőjének tartották az idén már 63 éves José Luis Mendilibart, akit egészen a közelmúltig még Spanyolországban sem soroltak a topkategóriás szakemberek közé. Miért is tették volna, hiszen egy évvel ezelőtt még mindössze két (vesztes) nemzetközi kupamérkőzése volt edzőként, ám napokon belül már a második európa
A szerb edzőt négyhavi fizetéséért lehet kivásárolni a szerződéséből. Állítólag ezt az opciót aktiválta egy másik klub. Hivatalosan még nem jelentették be a válást.
"Schaffer egy Tyrannosaurus rex. Kihalt faj…" Hazánkban először szenteltek külön könyvet az 1910-es évek egyik legjobb magyar labdarúgója, későbbi kiváló edzője, Schaffer "Spéci" Alfréd emlékének. Az egykori hatalmas termetű csatár pályafutását bemutató kötet nagyrészt a korabeli újságcikkek, nyilatkozatok mentén kíséri végig életének fontosabb idő
A kétszeres világbajnok francia Julian Alaphilippe győzött a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 12. szakaszán, amelyen Valter Attila szökésben volt, ám "nem ért haza", az összetett élcsoportja pedig nem változott, továbbra is a szlovén Tadej Pogacar vezet.
A Serie B-ben szereplő Speziánál töltött időszakról, a jól sikerült tavaszról és bennmaradásról, jövőjéről és a németországi labdarúgó-Európa-bajnokságról beszélt az M1-nek a harmadik Eb-jére készülő Nagy Ádám.
A Mitropa Kupa már a negyedik futamához érkezik a szlovén Velenje Rally alkalmával, az aszfaltos futamon pedig hat magyar páros is harcba száll a pontokért.
Max Verstappen? Carlos Sainz? Andrea Kimi Antonelli? A Mercedes továbbra sem választott, Lewis Hamilton viszont elmondta, szerinte kit kéne a helyére ültetnie a csapatnak.
Az orosz Szpartak Moszkva az a csapat, amely kivásárolta a ferencvárosi szerződéséből Dejan Sztankovicsot – ezt a moszkvai klub a hivatalos honlapján jelentette be.