Három Stanley-kupa-győztessel és az előző nyár első helyen draftolt játékosával lép pályára kedden a világbajnoki címvédő kanadai jégkorong-válogatott a magyarok elleni felkészülési mérkőzésen az Mvm Dome-ban.
A Kielben kilencgólos előnyről elbukó Montpellier eljátszott már 14 gólos előnyt is Németországban, de a lefújás után még mindent megmentett. Az igazi lúzer az Ademar León, amely 13 és 11 gólos hazai győzelem után is ki tudott már esni. Rekordok a férfi kézilabda Bajnokok Ligája történetéből.
Yoann Bonato növelni tudta előnyét Mathieu Franceschi előtt a Kanári-szigetek Rallyn szombat délelőtt, mely után már csak Herczig Patrik van versenyben a magyar indulók közül.
A harmadik helyről rajtolva ugyanebben a pozícióban is ért célba Michelisz Norbert a TCR World Tour idei második versenyhétvégéjének első futamán, a marrakesi versenypályán.
A román jégkorong-válogatott 4–2-re nyert Japán ellen a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó, ötödik fordulójában, ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat csak akkor juthat fel a 16-os elitbe, ha a 19.30-kor kezdődő meccsen legyőzi a már feljutott Szlovéniát.
Még a szezon közben sor kerülhet egy versenyzőcserére? Az Andrea Kimi Antonelli F1-es jogosítványára benyújtott kérelem elindította a találgatásokat. Toto Wolff tisztázta a Mercedes álláspontját.
Bár az FIA megerősítette, hogy kérelmet kapott Andrea Kimi Antonelli korai szuperlicencének elbíráslására, Toto Wolff állítása szerint ezt nem a Mercedes kezdeményezte.
Lando Norris magát ostorozta, a leggyorsabb köre mit sem ért, a McLaren mégis bizakodva várhatja a miami folytatást. A fejlesztési csomagjuk hatásosnak tűnik – pole-eséllyel számolhatnak?
Bár a legutóbbi gyűlésen nem született döntés a Forma-1 pontrendszerének megváltoztatásáról, ez nem azért történt, mert lesöpörték volna a napirendről.
Nagyon jó helyen kezdte a nap végi emelkedőt, de a legvégét nem bírta a legjobbakkal Vas Blanka, aki szombaton 15.-ként ért célba a női spanyol kerékpáros körverseny 7. szakaszán, amelyet Marianne Vos nyert meg.
Andrea Kimi Antonelli mégsem mutatkozik be a Forma–1-ben már az idén májusban, helyette folytatja a tesztelést, és a jövő héten Mick Schumacherrel lép pályára.
Hihetetlen szoros lett a Kanári-szigetek Rally élmezőnyének állása a záró Power Stage előtt, a győzelemért Yoann Bonato és Mathieu Franceschi, a harmadik helyért azonban négyen fognak megharcolni.
Michelisz Norbert nem úszta meg simán a rajtot a TCR World Tour második marrakesi futamán. Sérült autójával végül a 11. helyen ért célba, de legveszélyesebb riválisa nála is rosszabbul járt.
"Te voltál a legjobb dolog az életemben, de most szerelmem, eljött az idő, hogy elváljunk egymástól" – jelentette ki Iker Muniain. A kizárólag baszk kötődésű játékosokat foglalkoztató Athletic Bilbao idén 40 év után nyerte meg újra a spanyol Király-kupát, majd hatalmas ünneplés kezdődött. A fiesztát a saját nevelésű csapatkapitány bejelentése tört
Fővárosi szempontból drámaian kezdődött az OTP Bank Liga 31. fordulójának nyitómérkőzése, amelyen a Fehérvár fogadta az MTK-t. Meglehetősen fontos összecsapásról volt szó mind az érmek elosztására, mind a nemzetközi kupaindulásra való tekintettel. Ennek megfelelően kiegyenlített játékot hozott az első tíz perc, azonban akkor Erdős József játékvezet
Max Verstappen simán nyerte a Miami Nagydíj sprintversenyét Charles Leclerc előtt, Daniel Ricciardo remek negyedik helyet szerzett az RB-vel, Lewis Hamiltontól pedig saját szemszögéből eseménydús verseny végén vették el az egyetlen pontot.