2025. március 14. péntek

márc. 14
12:06
Meglepő ajánlatról vallott a Manchester United csapatkapitánya (Sport365)
Ahogyan arról a sport365.hu is beszámolt, a Vörös Ördögök az Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágóján – többek között a portugál középpályás mesterhármásának köszönhetően – 4-1-re
márc. 14
12:33
Elhunyt Vitár Róbert (Infostart)
A sportriportert kilencvenéves korában érte a halál.
márc. 14
12:48
Gyász: Elhunyt a legendás sportriporter (NB1)
90 éves korában elhunyt Vitár Róbert. A legendás sportriporter még 1958-ban került a Magyar Televízióhoz (MTV), ahol előbb az archívummal
márc. 14
12:54
Visszavonul a magyar válogatott korábbi gólvágója (Sport365)
„1999 szeptemberében kezdődött. Szerelem volt első látásra. Az évek során voltak jobb és rosszabb napjaink, de mindvégig kitartottunk egymást mellett. Ez a
márc. 14
13:09
Iraola szerint Kerkezt vissza kell fogni az edzések végén (Infostart)
Andoni Iraola, a Bournemouth menedzsere azt mondja, az edzéseken az edzőknek kell visszafogni Kerkez Milost, olyan sokat gyakorolja a beadásokat. A magyar válogatott játékos után továbbra is érdeklődik a Liverpool, a Manchester United és hallani a Real Madrid puhatolózásáról is.
márc. 14
13:21
A MATCH4 helyszíni stábbal közvetíti az Angol Ligakupa döntőjét – Szoboszlai is pályára léphet (Infostart)
Helyszíni stábbal, élőben közvetíti a MATCH4 sportcsatorna és a NET4+ streaming szolgáltató az Angol Ligakupa döntőjét vasárnap délután. A Liverpool - Newcastle United mérkőzést a legendás londoni Wembley stadionban tartják, és ezúttal sérülés sem gátolja Szoboszlai Dominikot a pályára lépésben.
márc. 14
13:54
Meghalt Vitár Róbert sportriporter, aki négy olimpiáról közvetített (Telex)
90 évet élt.
márc. 14
13:54
Megint büntet az Mlsz: a Fradi, a Honvéd és a Vasas is fizetni fog (NB1)
Csütörtökön is ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága. Ezúttal a két héttel ezelőtti NB II-es forduló és a február végi
márc. 14
14:30
Juha Kankkunen egykori WRC-jével indul az olasz versenyző az EHRC-szezonnyitón (Racingline)
A Costa Brava Rallyval új korszak kezdődik a Historic Eb-n (EHRC), ahol már WRC-vel is lehet indulni. A spanyol verseny mezőnyében Carlo Galli áll rajthoz egy Ford Escort WRC-vel, amivel elsőként Juha Kankkunen versenyzett.
márc. 14
14:30
A Sándor-palota szerint Sulyok Tamástól nem kérdezték meg, hogy lemondják-e a párizsi olimpiára foglalt luxusszobákat (Telex)
Egy belső levelezés szerint ugyanis spórolhattak volna a lemondással, a Sándor-palota mégis kérte az eredetileg Novák Katalinnak lefoglalt szobákat.
márc. 14
14:57
Stephen Curry történelmet írt, megszerezte 4000. NBA-tripláját (Infostart)
A 37 éves kosárlabdázó első NBA-idényében 166 triplát dobott, a legkiemelkedőbb szezonja pedig a 2015–2016-os volt 402 sikeres hárompontossal. Stephen Curry eddigi karrierjében öt olyan szezon volt, amikor legalább háromszáz sikeres triplával zárt.
márc. 14
15:12
A török kapitány egy dologban Rossit másolta a kerethirdetésnél (NB1)
Kihirdette a magyarok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre szóló keretét Törökország szövetségi kapitánya, Vincenzo Montella. A korábbi kiváló támadó honfitársához és kollégájához,
márc. 14
15:18
NOB-elnökválasztás - Samaranch első lépésként Trumppal találkozna (HírTV)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöki posztjáért versengő Juan Antonio Samaranch szerint a következő NOB-elnöknek első lépésként találkoznia kell Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével.
márc. 14
16:09
F1-szakíró: McLaren–Leclerc csata jöhet a pole pozícióért, de mással is számolni kell (Infostart)
Megkezdődött a Forma–1-es szezon. Az Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén Lando Norris, a másodikon Charles Leclerc érte el a legjobb köridőt. Mellettük Oscar Piastri is komoly esélyekkel várhatja a szombati időmérő edzést. Vámosi Pétert, a Motorsport Online főszerkesztőjét kérdezte az InfoRádió.
márc. 14
16:30
Közel száz páros nevezett a hétvégi Kánó-Imola Minisprintre (Racingline)
Benzingőzös hétvégére kerül sor március idusán, miután Orfűn mellett a Kánó-Imola Ralisprintre is érdemes lesz kilátogatni.
márc. 14
16:54
Női foci: kudarc az Eb-selejtezőn, továbbra is csak üldöző az FTC az NB I-ben (NB1)
U17, Eb-selejtező Az első után a második Eb-selejtezős mérkőzését is elveszítette a magyar női U17-es válogatott, amely Svájc után ezúttal
márc. 14
17:24
Túl jó volt a PSG, nem Szoboszlai lecserélésén múlott a Liverpool kiesése (rtl.hu)
Nem Szoboszlai Dominik lecserélésén múlott a Liverpool továbbjutása, a PSG egyszerűen túl jó volt, míg az angol csapat jelenlegi formája elmarad a korábbi hónapokétól - mondja Mészáros Ábel top 10-es Premier League-csapat tanácsadója, aki Szélesi Zoltán 28-szoros válogatott labdarúgóval volt Matthesz Flóra vendége a Focipéntek című műsorban, melyet
márc. 14
17:30
Rekordhajszolásba halt bele a Ferrari sztárja, miután lerövidítették vakációját az ismert színésznővel (Racingline)
A Ferrari versenyzőjének hivatalosan teszten kellett megjelennie, ám az előre nem tervezett autóba ülésének más okai voltak.
márc. 14
17:30
Fontos sikerrel ajándékozta meg csapata a szülinapos Aczél Zoltánt (NB1)
Harmadik tavaszi mérkőzésén is veretlen maradt az Aczél Zoltán vezette Pécsi MFC az NB III Dél-nyugati csoportjában. A nagymúltú baranyai
márc. 14
17:42
Julián Álvarez támaszkodó lába vagy a gyeptégla ért a labdához a Real Madrid elleni tizenegyespárbajban? (rtl.hu)
A világbajnokságon Messi ugyanúgy kétszer ért a labdához a 11-es elvégzésekor, mint Julián Álvarez - ha így tette - a Real Madrid ellen, de az mégis érvényes gól lett - emlékeztet Szélesi Zoltán 28-szoros válogatott labdarúgó, aki az egyik top 10-es Premier League-csapat tanácsadójával, Mészáros Ábellel volt Matthesz Flóra vendége a Focipéntek című
márc. 14
17:48
Luis Enrique kezei alatt igazi nagycsapat lett a PSG, melyben a világ legjobbjai játszanak (rtl.hu)
Luis Enrique keze alatt a PSG igazi nagycsapat lett, és bár már nem olyan "galaktikus", mint néhány éve, mégis jobb játékra képes. A Liverpool ellen párharcot a számok és statisztikák alapján nem érdemtelenül nyerte meg. Mészáros Ábel top 10-es Premier League-csapat tanácsadója és Szélesi Zoltán 28-szoros válogatott labdarúgó volt Matthesz Flóra ve
márc. 14
17:57
Pekler Zalán az Eb-arany után: két év után újra jó úton járok (Infostart)
Kezdek visszatérni, már a versenyeken is megmutatkoznak az eredmények, és mentálisan is úgy érzem, hogy sikerült visszaerősödni – mondta a két év után ismét az európai mezőnyt vezető friss Eb-aranyérmes sportlövő.
márc. 14
18:30
Ranga László számára nem is volt kérdés, hogy indul az Orfű Rallyn (Racingline)
Ifj. Ranga László nagyon örül, hogy a ralis szezon ismét Orfűn kezdődik, nem is volt kérdés, hogy neki is indulnia kell ezen a futamon.
márc. 14
18:36
A Pool trófeával feledtetheti a BL-búcsút, Szoboszlai és az edző is megszólalt (NB1)
A Liverpool kedden nagy csatában, végül büntetőpárbajban maradt alul a PSG-vel szemben, így kiesett a Bajnokok Ligájából. A „Vörösök” azonban
márc. 14
20:18
A pocsék szériának vége, mégis szorul a hurok a Dvsc nyaka körül (NB1)
Hiába futballozott gólratörőbben ellenfelénél, és gazdagodott ponttal a Debrecen a Győr otthonában, az egy megszerzett egység keveset segít a kiesőzónában
márc. 14
22:42
A szülinapos csatár mesternégyessel végezte ki az Újpestet (NB1)
Csúnyán megázott a paksi esőben a gyenge tavaszi formát produkáló Újpest, amely ugyan vezetett, de végül súlyos vereséget szenvedett a
márc. 14
22:48
Vezetett, de végül nagyon nagy pofonba szaladt bele az Újpest a zöld-fehérek ellen (HírTV)
A Paks hátrányból fordítva - elsősorban a négy gólt szerző Tóth Barna eredményes játékának köszönhetően - fölényes, 6-1-es győzelmet aratott pénteken a vendég Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában.
márc. 14
23:36
Bognár fülig érő szájjal értékelt, Grzelak távozik, ha kérik – reakciók (NB1)
A március 15-i ünnepnap miatt ezúttal két mérkőzést is játszottak pénteken az OTP Bank Ligában. A Debrecen jó játékkal ugyan,

2025. március 15. szombat

márc. 15
0:18
Vilmos herceg elárulta, hogy lett Aston Villa-szurkoló (Blikk)
Az Aston Villa futballcsapata iránti rajongásáról beszélt Vilmos herceg, a brit trónörökös.
márc. 15
0:18
A Barcelona sztárja akár horvát színekben is játszhatott volna (Sport365)
A Barcelona sztárja pedig ezt a tényt már hét évvel ezelőtt tisztázta, ám csak mostanában osztotta meg a nagyvilággal. A GQ szerint
márc. 15
0:22
Minden, amit a most rajtoló Forma-1-ről tudni érdemes (Blikk)
Az ausztráliai versenyhétvége szabadedzéseivel kezdődött 2025-ös (76.) Forma–1-es világbajnokság egy korszak lezárását, a 2022-ben bevezetett szabályrendszer utolsó évét jelenti, de egyben a felkészülés jegyében is telik majd, hiszen jövőre alapos változás lép életbe.
márc. 15
0:22
A pénz az első – Ancelotti kiakadt a Real Madrid menetrendjére (Sport365)
Ancelotti pénteken tartott sajtótájékoztatót a Villarreal elleni La Liga-mérkőzés előestéjén. Szerdán a Real Madrid egy drámai tizenegyespárbajban győzte le az Atlético Madridot
márc. 15
0:26
Különleges futóverseny Szoboszlai Dominikkal, itt vannak a részletek (Blikk)
Szoboszlai Dominik inspirálta futammal érkezik a Telekom Vivicittá. Az április 12-13-án 40. alkalommal megrendezett futóversenyen a mozogni vágyók akár a Liverpool labdarúgója bőrébe is belebújhatnak, hogy saját maguk tapasztalhassák, mennyire megterhelő a magyar középpályás által egy mérkőzéseken átlagosan megtett 10,5 kilométeres táv.
márc. 15
0:26
Ezúttal csak egy magyart figyelhetünk a londoni rangadóval fémjelzett PL-fordulóban (Sport365)
A magyar válogatott védőt foglalkoztató Cseresznyések és a hat ponttal mögöttük álló Brentford sem remekel a pontvadászatban az elmúlt időszakban. Kerkezék a
márc. 15
0:30
"Sokat köszönhetek neki!" – Lékai, Laurencz és az egész sportág gyászolja a legendás edzőnőt (Blikk)
Hétfőn rázta meg a kézilabda-társadalmat Feketéné Kovács Éva halálhíre: az egykori válogatott játékos, edző, testnevelő súlyos betegség után, 61 éves korában hunyt el.
márc. 15
0:30
Megvan, hogy ki válthatja Mottát a Juventus kispadjának élén (Sport365)
A korábbi olasz szövetségi kapitány felmerült mint potenciális jelölt Motta szezon végi távozása esetére a Juventus kispadjának élére. A volt középpályás helyzete
márc. 15
0:34
A Real Madrid csillaga a válogatottban is lehetőséget kap (Sport365)
A Barcelona rutinos hátvédje, Íñigo Martínez visszatér a válogatottba először az Európa-bajnokság előtt kihagyott időszak után, míg a Real Madrid ifjú tehetsége,
márc. 15
0:38
Nem félek senkitől – Isak a Liverpool elleni Ligakupa döntőről (Sport365)
„Nem mondanám, hogy bárkitől is félek, ez egy erős szó. Nagy tisztelettel vagyok azok iránt a játékosok iránt, akikkel szemben játszom. Nagy
márc. 15
0:42
Guardiola elárulta, miért nem fáj neki a BL-ből való kiesés (Sport365)
A Premier League címvédője gőzerővel dolgozik azon, hogy újra ott legyenek az „Öreg Kontinens” legjobb csapatai között. Valójában a következő Bajnokok Ligájában
márc. 15
0:46
Messi egy meglepő kapus teljesítményét nevezte a legjobbnak (Sport365)
A 37 éves Messi eddig 752 gólt szerzett 928 mérkőzésen a pályafutása során. Olyan csapatok színeiben játszott, mint a Barcelona, a Paris
márc. 15
0:50
A Paks hátrányból fordítva ütötte ki az Újpestet (Sport365)
A bajnokság legjobb és legrosszabb formában lévő együttese került szembe péntek este, a paksiak idén még nem kaptak ki, a lila-fehérek viszont
márc. 15
0:54
Emiatt a két dolog miatt harapnak bele a sportolók az érmeikbe? (Sport365)
Az olimpiai érmekbe való harapás az Olimpiai Játékok elengedhetetlen részévé vált. A sportcsillagok pedig világszerte részt vettek ebben a szokásban. Olyan sportolók,
márc. 15
4:18
Élen a McLaren, de nyomában a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari is az időmérő előtt (Racingline)
Az Ausztrál Nagydíj utolsó szabadedzését a hazai sztár, Oscar Piastri zárta a legjobb idővel George Russell és Max Verstappen előtt. Oliver Bearman újabb piros zászlót idézett elő, minimális gyakorlással kell nekivágnia az időmérőnek. Közép-európai idő szerint éjjel 2:30-at mutatott az óra, amikor Melbourne-ben már megkezdődött az F1 szombati pálya
márc. 15
6:06
Miért válaszol látványosan keveset Verstappen a sajtónak idén? (Sport365)
Verstappen részéről ez a magatartás már a londoni szezonnyitó eseményen is észrevehető volt. A trend pedig tovább folytatódott Bahreinben, majd a szezonnyitó
márc. 15
6:06
Eddigi legextrémebb kihívásával szembesült Travis Pastrana (Racingline)
A motorral hajtott járművek nagybetűs fenegyerekeként Travis Pastrana már számos szakágban, sőt még a kaszkadőr-szakmában...
márc. 15
6:24
Két magyar támadó is gólgazdag siker részese volt Dél-Európában (NB1)
Két légiósunk csapata is meggyőző sikert aratott a pénteki játéknapon. Gyurcsó Ádám kezdő volt az Anorthosziszban a ciprusi bajnokság alsóházi
márc. 15
7:06
Sportműsor: Pályán többek között a City és Kerkez Milos együttese, tovább száguld az F1 és a MotoGP mezőnye (Sport365)
Március 15., szombat M4 Sport 1.10: Forma-3, Ausztrál Nagydíj, sprintfutam 2.25: Forma-1, Ausztrál Nagydíj, 3. szabadedzés 4.10: Forma-2, Ausztrál Nagydíj, sprintfutam 6.00:
márc. 15
7:30
A McLaren csúnyán odavert a mezőnynek a szezon első F1-időmérőjén (Telex)
Norris és Piastri is több tizeddel előzte a harmadik legjobb Verstappent, a két Ferrari csak a 7-8. helyen.
márc. 15
8:06
A Dortmund kiejtheti a Barcelonát a Bajnokok Ligájából (Sport365)
Barcelona kedden könnyedén jutott a negyeddöntőbe a Benfica ellen aratott 4-1-es összesített győzelemmel. A jutalmuk pedig az, hogy a Borussia Dortmund együttesével
márc. 15
8:30
Norris vezérletével a McLaren mindent vitt, a Ferrari betlizett az év első F1-es időmérőjén (Racingline)
Lando Norris saját dolgát nehezítette meg, de ő és Oscar Piastri is odatette magát, amikor már nagyon kellett. Verstappen lett a 3.

Keresés