Az Arsenal többek között Declan Rice bődületes szabadrúgásgóljaival megelepetésre 3-0-ra legyőzte a Real Madridot a Bajnokok Ligája-negyeddöntő odavágóján. Madridban Carlo Ancelotti csapatának újra csodát kell tennie, de ez nem ismeretlen kihívás. Ebben a cikkben összeszedtük a kezdési időpontot, a sérültek listáját, a lehetséges kezdőket. A mérkőz
Miután az Inter és az Arsenal is megtartotta az első mérkőzésen szerzett előnyét (sőt, a londoni klub még növelte is) a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, véglegessé vált, hogy az egyik elődöntőben az Internazionale és a Barcelona, a másikban a PSG és az Arsenal találkozik majd. Mai eredmények: Inter–Bayern 2-2, Real Madrid–Arsenal 1-2.
Bár egy kicsit vissza akar venni a tempóból, az asztaliteniszező Póta Georgina nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy 2028-ban, Los Angelesben ott lesz pályafutása hatodik olimpiáján.
A Newcastle United 5-0-ra kiütötte a vendég Crystal Palace együttesét az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójából elhalasztott és szerda este pótolt mérkőzésén.
Az olaszok három perc alatt rúgtak kettőt a Bayernnek, végül 2–2 lett. A Real árnyéka volt önmagának, csak egy potyagólra futotta az erejéből az Arsenal ellen.
Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, hol az egyik, hol a másik kapu előtt adódott lehetőség, de vagy a kapusok hárítottak, vagy egy blokkoló láb állta a labda útját. A 29. percben Dimarco szabadrúgása után alakult ki veszélyes helyzet a Bayern kapuja előtt, pár perccel később a másik oldalon Calhanoglu lőtt alig a bal felső sarok mellé. Az Inter vala
Madridi rohamokkal és vendég kontrákkal indult a meccs, Saka kétszer is próbálkozott, először mellé, majd Courtois védett. A 11. percben büntetőt kapott az Arsenal, Asencio húzta vissza Merinót egy szögletnél, Saka panenkázott, de Courtois védett. Tíz perccel később a hazaiaknak is büntetőt ítélt a játékvezető, de ötperces videózás után visszavonta
Ha hihetünk Fabrizio Romanónak – márpedig a legtöbbször beigazolódik, amit „megjósol”-, akkor Jürgen Klopp elhagyná jelenlegi állását és visszatérne az edzői munkához
Egy hét leforgása alatt kétszer is életmentő műtétre szorult Pászka Lóránd. A Kecskeméti TE labdarúgójánál perforált vakbélgyulladást diagnosztizáltak, és csupán órákra volt a nagyobb bajtól. Pászka az elmúlt hetekben egyre jobb formának örvendett, egyszer még a forduló csapatába is beválasztották. Most viszont legalább három hétig szigorúan pihenn
Vagyis Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője is bekerült az év csapatába jelölt futballisták közé az angol labdarúgó-bajnokság hivatalos honlapján. A
A globális futballipar kulcsszereplői újra Budapestre figyelnek: visszatér a Football Forum Hungary, Közép-Európa egyik legfontosabb futballüzleti eseménye. Az idei fórumot április 29-én rendezik meg a Groupama Arénában, a cél pdig, hogy összekössék a Keletet és a Nyugatot, s nemcsak földrajzilag, hanem üzletileg és gondolkodásmódban is.
A Londoni Kékek ugyanis nem egy, hanem két csapatnyi játékostól akarnak megválni a nyáron. Azonban Moises Caicedót megtartaná a Chelsea. Annak ellenére,
Ez volt a jelenleg is zajló International Balaton Carp Cup (IBCC) horgászverseny első igazi óriáspontya. Ezen kívül a versenyzők már közel 400 halat kifogtak, ami meghaladta a 10 kilogrammot.
Talán megmenthetné sokadszor is a lejtmenetben lévő békéscsabai futballt Pásztor József, ám a Viharsarok legendája azt mondja, ha egymilliárd forintot ajánlanának fel neki, akkor sem ülne le a kispadra. Arról nem is beszélve, hogy a közelmúltban ünnepelhette a 71. születésnapját, ez pedig túl szép kor ahhoz, hogy edzést vezényeljen és újra bent tar
Hiába szereztek összesen 11 aranyérmet a 2022-es Világjátékokon, a minisztérium szerint nem minden sportolót illetett volna meg a rendeletben meghatározott jutalom. Nyolc úszó, köztük Európa-bajnokok is perre mentek, és a bíróság másodfokon nekik adott igazat: kamatostul ki kell fizetni őket.
„Emlékezzen mindenki arra, amit most mondok: Ott leszünk Münchenben a Bajnokok Ligája döntőjében.” – mondta Carlo Ancelotti még novemberben. Ahogy a mondata,
Anglia Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője is bekerült az év csapatába jelölt futballisták közé az angol labdarúgó-bajnokság hivatalos
Mint ismert, az Arsenal 5-1-es összesítéssel búcsúztatta a labdarúgó Uefa Bajnokok Ligája tizenötszörös győztesét, egyben címvédőjét, a Real Madridot. Mikel Arteta együttese
A találkozó emberének Lautaro Martinezt választották, aki az egyenlítő gólt lőtte a negyeddöntő visszavágóján. Az Inter csatára ezzel hét meccsen nyolc gólnár
A bírósághoz fordult nyolc úszó, amiért a 2022-es Világjátékokon elért sikereikért nem részesítette őket a rendeletben meghatározott jutalomban a sportért felelős minisztérium. Másodfokon Jakabos Zsuzsának, Verrasztó Evelynnek, Balog Gábornak, Gyárfás Bencének, Senánszky Petrának, Szabó Szebasztiánnak, Takács Krisztiánnak és Ugrai Pannának a három
április 17., csütörtök: M4 Sport 18.00: Jégkorong, Erste Liga, döntő, hatodik mérkőzés, SC Csíkszereda-Gyergyói HK 21.00: Labdarúgás, Európa-liga, negyeddöntő, visszavágó, Manchester United-Olympique
Ez a változtatás azt a célt szolgálja, hogy a Barcelona játékosai több pihenőt kapjanak az Inter Milan elleni, sorsdöntő Bajnokok Ligája-elődöntő előtt,
José Antonio Suárez kissé elhamarkodottan jelentette be, hogy az idei Kanári-szigetek Rallyn Rally1-es Forddal indul, a megállapodásból végül semmi sem lett, és a versenyen sem áll rajthoz.
Jan Van Daele, a DAC 1904 ügyvezetője megerősítette: a klub büntetőfeljelentést tett a Slovan–DAC bajnoki eseményei miatt, és leveleket küldött a hazai és