A Rallysport Bizottság jóváhagyta a rendező kérelmét, így november elején rendezhetik meg a szezonzáró Zemplén Rallyt. Ahogyan tavaly, úgy az idén is módosulhat a szezonzáró Zemplén Rally időpontja. Az ORB-versenynaptárban eredetileg október 24–26-a szerepelt a szerencsi központú verseny időpontjaként, azonban az MNASZ honlapján elérhető RSB határo
Autóversenyzés, boksz és nem mindennapi elszántság – Pintér Zsombor története inspiráció lehet minden fiatalnak. Még csak 16 éves, de már bajnokságokat nyer és nemzetközi versenyekre készül. Zsombor a Swift Cup Europe túraautó-sorozat egyik legfiatalabb tehetsége, akit most az Egyesült Államokba szólít a siker. A családi támogatás, az edzések és a
Az eredmények alakulásától függően akár már vasárnap este a bennmaradásért küzdő Leicester City vendégeként bajnoki címet ünnepelhet a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool az angol labdarúgó Premier League 33. fordulójában.
Az Európa-ligában a Tottenham Hotspur 2:1-re legyőzte az Eintracht Frankfurtot, míg a Konferencia-ligában a Chelsea harcolta ki az elődöntőbe jutást. A Manchester United őrült meccset játszott.
A Washington Capitals orosz csapatkapitánya, aki két hete megdöntötte Wayne Gretzky csúcsát, ezúttal győzelemnek nem örülhetett, mert a keleti főcsoport élén végző
Christian Horner szerint komoly szerepe van a Red Bull küszködésében az elavult szélcsatornájuknak, ám Max Verstappen ezt nem tartja elfogadható mentségnek.
A Premier League 33. fordulójában a Liverpool már vasárnap este bajnoki címet ünnepelhet, amennyiben az eredmények kedvezően alakulnak. Szoboszlai Dominik
Jari-Matti Latvala szerint Kalle Rovanperä szempontjából még semmi sincs veszve, ugyanakkor már nincs lehetősége hibázni. Mondjuk ki, Kalle Rovanperä pocsékul kezdte a WRC-szezont, hiszen három futam után egy negyedik hely a legjobb eredménye, 57 ponttal van lemaradva csapattársa, az éllovas Elfyn Evans mögött, ráadásul még az egyetlen versenyen in
Lewis Hamiltont meglepte, hogy George Russell élesben használta az FIA új hűtőmellényét a bahreini versenyen. Miközben honfitársa elégedett, ő határozottan a megoldás ellen van.
Egészen parádés fordítást láthattak az M4 Sport nézői, ha látták a Manchester United-Lyon Európa-liga negyeddöntőjének a visszavágóját. Az Old Traffordon 5–4-re nyerő hazaiak bámulatos győzelméről beszélgetett Hajdú B. István Berkesi Judittal. Emellett szóba került Tímár Krisztián Fehérvárra érkezése is, hiszen nekik a legnehezebb a sorsolásuk a vé
Tragikus hirtelenséggel, mindössze 36 évesen elhunyt Joe Thompson korábbi angol labdarúgó, aki pályafutása elején a Manchester United akadémiáján nevelkedett. Az egykori játékost a tavalyi évben már harmadszor diagnosztizálták rákkal, szervezete végül nem bírta a harcot.
A világbajnok észt pilóta, Ott Tänak szerint nem engedhetik meg maguknak a szervezők, hogy a könnyebb utat választják. Ahogyan arról beszámoltunk, megkérdőjeleződött az Észt Rally jövője a világbajnokságban, miután Lettország tavaly sikeres WRC-futamot rendezett, majd a szervezők bejelentették, hogy 2027-től ismét a vb-naptárba szeretnének kerülni.
Borbély Balázs, az ETO FC Győr vezetőedzője szerint az jelenthet előnyt számukra közvetlen riválisaikkal szemben, hogy az idényre eredetileg megfogalmazott
Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Diósgyőri VTK az ETO FC Győrt fogadja szombat délután, a mérkőzés előtt Valdas Dambrauskas vezetőedző nyilatkozott a DVTK honlapjának.
A holland élvonalban szereplő NAC Breda hivatalos felületein tudatta, hogy több szakmai stábtagjával is meghosszabbította szerződését, köztük Babos Gábor kapusedzőével.
Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata az osztrák bázisú bajnokság jelenlegi mezőnyét alkotó tizenkét csapat szavazásán megkapta a szükséges többséget, így a 2025/26-os szezontól kezdve az ICEHL-ben folytatja szereplését.
A magyar női vízilabda-válogatott 14-10-re nyert az olimpiai ezüstérmes Ausztrália ellen a világkupa szuperdöntő pénteki negyeddöntőjében, a kínai Csengtuban.
A magyar női vízilabda-válogatott 14-10-re nyert az olimpiai ezüstérmes Ausztrália ellen a világkupa szuperdöntő pénteki negyeddöntőjében, a kínai Csengtuban.
Veszedelmes pletykát robbantottak ki az X-en, ahol az amerikai profi kosárlabda-liga, az Nba egyik legjobb edzőjének exfelesége került a középpontba. Nikki Spoelstra kénytelen volt magyarázkodni.
Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor, korábbi válogatott labdarúgó, edző, a Ferencváros legendája – árulta el korábbi játékostársa, Nagy Antal a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában.
A WRC négy sztárja válaszolt a szokasáaikat és a szabadidejüket érintő kérdésekre, betekintést engedve a versenyzésen túli életükbe. Felismerik a rali-világbajnokság sztárjait az utcán? Mivel kényeztetik magukat, ha lehetőségük van nem az előírtak szerint étkezni? Többek között erre is válaszolt Elfyn Evans, Adrien Fourmaux, Grégoire Munster és Oli
Meglepetésre az Alpine-nal Pierre Gasly futotta meg a legjobb köridőt a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésén, hajszálnyival felülmúlva Lando Norris McLarenjét. Bahrein után újabb olyan versenyhétvége vette kezdetét a szezon ötödik állomásaként, amelyen részben természetes fény, részben mesterséges megvilágítás mellett zajlanak az események. Az
Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata az osztrák bázisú bajnokság jelenlegi mezőnyét alkotó tizenkét csapat szavazásán megkapta a szükséges többséget, így a 2025/26-os szezontól kezdve az ICEHL-ben folytatja szereplését.