Harminckét klubcsapat vesz részt a helyi idő szerint szombaton kezdődő klubvilágbajnokságon az Egyesült Államokban. Egy hónapon keresztül tartó klubfutballeseményt korábban még soha nem rendeztek ilyen magas indulói létszámmal. A FIFA régi tervét váltja valóra ezzel a sorozattal.
A Diósgyőr Rallyhoz hasonlóan Faltusz Dávid mindent vitt a Mecsek Rallyn is, a bajnoki címvédő Baksai László harmadik hellyel tért vissza. A várakozásoknak megfelelően a Mecsek Rallyt is a Faltusz Dávid, Balai Róbert kettős nyerte meg az ORB2-ben, ezzel a Peugeot 208 R2-vel versenyző páros az idén kettőből két győzelemnél tart – Faltusz Dávid pedig
Egy Everest-mászás az akklimatizáció miatt hat-nyolc hétig is eltarthat, de most már négy nap alatt is lehetséges: egy osztrák vállalkozó xenongázt lélegeztet be klienseivel, és oxigénsátorban altatja őket otthon, így egyből mehet a csúcstámadás. A nepáliak félnek, hogy a rövidebb túrák letörik a turizmust, a kritikusok pedig a hegymászás megcsúfol
Martins Sesks dominált a Lengyel Rally első napján, azonban a lett versenyző mögötti helyekért szoros csata zajlik. A legjobb magyar részeredményt Hadik András érte el.
Lando Norris zárta a legjobb idővel a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzését, amelyen csapattársa, Oscar Piastri falnak ütközött a célegyenes bejáratánál – de nem ő volt az egyetlen, akinek megnehezítette az életét a montreali pálya. A nap nyitányaként visszatért a pályára Charles Leclerc, aki a pénteki edzésnapját szinte teljesen lenullázta az els
Szilágyi Áron, a magyar kardvívás élő legendája, a 2025-ös Európa-bajnokság döntőjében is megmutatta, miért tartozik a sportág legnagyobbjai közé. Bár az aranyérem ezúttal elkerült, Áron heroikus küzdelemben, méltósággal és büszkeséggel állt helyt, megszerezve az ezüstérmet, amely tovább gazdagítja páratlan pályafutását.
A Mercedes idei első rajtelsőségét szerezve George Russell a McLarent és a Red Bullt is meglepte a Kanadai Nagydíj időmérőjén. Max Verstappen a második, nincs McLaren az első sorban, miután Oscar Piastri harmadik, Lando Norris pedig csak hetedik lett. Az időmérő egy súlyos büntetés bejelentésével indult: Yuki Tsunoda 10 rajthelyes hátrasorolást kap
Egy borítását ledobó autó kavarta meg az időmérő első szakaszát. Russell az első idei pole-ját szerezte meg, az előző futamon vele kakaskodó Verstappen indulhat mellőle.
A lány édesanyja is besegít. Első közös interjújukban mesélt a közelgő esküvőjükről a magyar labdarúgó-válogatott és a Bundesligában szereplő 1. FC Union Berlin középpályása, Schäfer András és a párja, Luca. Azt is elárulták, mekkora hatással van az otthoni hangulatra egy-egy rosszabbul sikerült találkozó.
Újabb elképesztő kihívást teljesített a magyar Forrest Gumpként is emlegetett Piringer László. A Miami Beachen élő 43 éves sportember öt nap alatt 10 maratont futott le a floridai hőségben, s akcióját szokásához híven jótékony célú adománygyűjtéssel is összekötötte.
A Liverpool korábbi ikonikus védője, Jamie Carragher a szezon során többször is kritikával illette Szoboszlai Dominiket. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya most ugyan egyetlen mondattal, de oda szúrt vissza, ahol az a leginkább fáj a jelenleg televíziós szakértőként ténykedő angol veteránnak. Emellett szót ejtett újdonsült magyar csapatt
Hazai közönség előtt, fantasztikus küzdelemmel nyert bronzérmet Gyertyás Róza az 52 kilogrammosok versenyében a budapesti cselgáncs-világbajnokságon. A 23 éves sportoló bronzmérkőzést követően még fel sem fogta a történteket.
Maráz Zsuzsanna 55 évesen is újabb csúcsokat dönt az ultrafutás világában. A magyar futónő nemcsak több mint 1000 kilométert tett meg 18 nap alatt a Trans España brutális távján, hanem rekordot állított fel a 490 kilométeres Philippides Run-on is. Mindezt úgy, hogy eredetileg csak pár kilót akart ledobni a szülés után – ma pedig korosztályos világr
Gól nélküli döntetlent hozott az amerikai Inter Miami és az egyiptomi al-Ahli nyitómérkőzés az Egyesült Államokban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokságon.
A magyar labdarúgó-válogatott és a világhírű Liverpool középpályása, Szoboszlai Dominik nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is hatalmas mérföldkőhöz érkezett. A fiatal focista és felesége, Borka a nyár végére várják első gyermeküket, aki kislány lesz. A labdarúgó elárulta, hogyan készül az apaságra.
Schwalm Benjamin és Feitner Viktor vezeti a Mecsek Rally historic versenyét Ladával, a páros a verseny első napján egész nap komoly tempóban közlekedett, majd a nap végén megmutatta ezt a sebességet belülről is.
Martins Sesks egy fokkal óvatosabban közlekedve is növelte előnyét a Lengyel Rallyn két vasárnapi szakasz után, mivel a második helyről Roope Korhonen kiesett, így Miko Marczyk a második, míg Jon Armstrong a harmadik helyre lépett.
Luciano Spalletti menesztése után Gennaro Gattuso ülhet le az olasz labdarúgó-válogatott kispadjára. Mindezt Gianluigi Buffon, a nemzeti együttes csapatmenedzsere erősítette meg a RAI televíziónak.
Az olimpiai ezüstérmes szegedi kajakos szerint a németekkel és a spanyolokkal lehet majd a legnagyobb csatában az érmes helyezésekért a jövő heti csehországi Eb-n az 500 méteren induló négyesük. A vezérevezős arról is beszélt az InfoRádióban, hogy fiatal csapatuk napról napra egyre jobban összeáll.
Martins Sesks tovább haladt vasárnap délelőtt a Lengyel Rally győzelme felé, miközben Roope Korhonen kiesése után komoly csata zajlik Miko Marcyk és Jon Armstrong között. Hadikék és Lászlóék is teljesítették a délelőtti programot.
Turán Fricit és Német Gábort a Mecsek Rally vasárnap délelőtti köre után 3.8 másodperc választja el egymástól, közben Tóth Tibi feljött a harmadik helyre. Egy sima, egy fordított – így kezdődött a vasárnap a Mecsek Rallyn. A Pécsvárad–Hosszúhetény gyorsaságin a második helyen álló Német Gábor, Németh Gergely kettős 2.2 másodpercet adott az éllovas
James Huntra sokan már csak legfeljebb Kimi Räikkönen bálványaként emlékeznek, hiszen az F1 legnagyobb playboya nagyon fiatalon ment el. De addig annyit élt, mint más két élet alatt sem. 1993-ban ezen a napon, június 15-én érkezett a szomorú hír, hogy minden idők egyik legnépszerűbb (a nők körében alighanem minden kétség nélkül odaadhatjuk neki ezt
Az olimpiai bronzérmes úszó nagy erényének tartja, hogy legtöbbször gyorsan talpra áll egy-egy kudarcból, amit bebizonyított a horvátországi Európa-bajnokságon is, miután csak 10. lett 10 kilométeren. Az FTC versenyzője az InfoRádióban elmondta: az Eb előtt derékproblémák hátráltatták, de már jól érzi magát, és bízik benne, hogy jó felkészüléssel é
Egy lassítóhiba döntötte el végleg Turán Frici és Német Gábor hatalmas párharcát, az utóbbi először győzött a Mecsek Rallyn, és növelte az előnyét összetettben. Döntőnek bizonyult a vasárnap délutáni első, összességében kilencedik gyorsasági szakasz a Mecsek Rallyn. A második helyen álló Német Gábor, Németh Gergely kettős eleve 4.3 másodperccel gyo
Az Internazionale válogatott sztárcsatára, Mehdi Taremi az iráni–izraeli konfliktus miatt minden jel szerint lemarad a klubvilágbajnokság mérkőzéseiről. Ugyan jelenleg biztonságos helyen van, ám a légtérzár miatt nem tudja elhagyni Iránt.