Elfyn Evans és Kalle Rovanpera is sok időt vesztett a Szardínia Rally nyitó szakaszán a takarítás miatt, azonban Sébastien Ogier harmadikként indulva is a leggyorsabb tudott lenni.
Pénteken 19:30-tól a Puskás Arénában Magyarország–Svédország barátságos mérkőzés. A svédek kispadján Jon Dahl Tomasson, az egykori legendás dán támadó, akinek a neve felvetődött az egyik angol klubnál. Akárcsak a Ferencváros edzőjéé…
Ma este 19:30-tól a Puskás Arénában csap össze Magyarország és Svédország felkészülési mérkőzésen. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) arra hívja fel a figyelmet: még nem késő csatlakozni a szurkolótáborhoz, továbbra is elérhetőek jegyek!
Egy Oregon állambéli Eugene-ben megrendezett középiskolai atétikai versenyen Brooklyn Anderson világhírű lett. A thurstoni lány nem azzal került a címlapokra, hogy 14.93 futott, meg nem is azzal, hogy megnyerte a versenyt, hanem a célba érése módjával.
Magyar csapattársát kaphat Szoboszlai Dominik, és ezúttal nem Kerkez Milos küszöbönálló átigazolásáról van szó! A Nemzeti Sport értesülései szerint ugyanis a Puskás Akadémia kapusa, Pécsi Ármin Liverpoolba utazott, hogy tárgyaljon az angol sztárcsapattal.
A korábbi tizenkétszeres profi világbajnok ökölvívó, Manny Pacquiao megerősítette, hogy négyéves szünetet követően a jövő hónapban ismét kötelek közé lép.
A fiatal kapus emiatt nem játszott az albánok elleni U21-es meccsen sem. Az átigazolási hírekben mindig jártas Fabrizio Romano is megerősítette a hírt.
Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság közelmúltban leköszönt elnöke Lausanne-ban személyesen adta át Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) távozó elnökének a Fair Play-díjat.
Svédország ellen vívja első júniusi mérkőzését, egy felkészülési találkozót a magyar labdarúgó-válogatott. A Puskás Arénában, telt ház előtt, az ellenfél a svéd válogatott.
A magyar nemzeti futballcsapat barátságos, felkészülési mérkőzésen fogadta pénteken a svéd válogatottat a Puskás Arénában. Az M4Sport kommentátora szerint a svédek megérdemelten nyertek, a magyaroknak pedig még szerencséjük sem volt.
Sallai akár mesterhármast is lőhetett volna a meccs elején, utána viszont visszaesett a magyar csapat, a második félidő elején a svédek eldöntötték a találkozót. A kétgólos különbség megérdemelt.
Gian Piero Gasperini már februárban bejelentette, hogy nem hosszabbít szerződést az Atalanta csapatával. Állítólag a Juventusszal is tárgyalt, de végül nem Torino lesz a következő állomáshelye.
Emberségből jelesre vizsgázott a Magyarország–Svédország barátságos mérkőzésre készülő labdarúgó-válogatott több aktív és korábbi játékosa. Szoboszlai Dominik, Bolla Bendegúz, Schäfer András és Szalai Ádám a Tűzoltó utcai Gyermekklinika beteg gyerekeit lepte meg pár biztató mondat, autogram és persze közös fotó erejéig.
Hatalmas tapasztalatával és minden tudásával a labdarúgó-Bajnokok Ligája főtáblára jutáshoz segítené a magyar bajnok Ferencvárost Naby Keita, a csapat guineai középpályása.
A Szardínia Rally elős péntek délutáni szakaszát követően ismét Thierry Neuville állt az összetett élére megelőzve Adrien Fourmaux-t és Ott Tanakot, azonban egyelőre a toyotás versenyzők sincsenek messze a belga világbajnokstól.
Különleges ajándékkal lepte meg a magyar éljátékos, Fucsovics Márton menyasszonya, Molnár Nini a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) női egyesében döntőbe jutott Arina Szabalenkát. A világelső fehérorosz klasszis mosolyogva vette át a neki készített egyedi táskát a gyönyörű divattervezőtől, aki az Instagram-oldalán egy fotót is megosztott
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett Svédország nemzeti csapatától a szeptemberben rajtoló világbajnoki selejtező-sorozatot megelőző utolsó előtti felkészülési mérkőzésén.
Hatalmas drámákat tartogatott a második pénteki szakasz délután is a Szardínia Rallyn, ahol ketten is borultak, míg Thierry Neuville az élről esett ki.
A szövetségi kapitány szerint nem ötlettelen és hatástalan az idén három meccsből hármat elveszítő magyar csapat játéka, csak nem élnek a lehetőségekkel.
Orbán Viktor miniszterelnök határozottan kiállt amellett, hogy Magyarország érdekeinek védelmében meg kell akadályozni Ukrajna európai uniós csatlakozását, mely szerinte súlyos következményekkel járna az országra nézve. Most még meg lehet akadályozni Ukrajna EU-tagságát, ha bátran képviseljük a magyar érdeket.