A szeptemberi liverpooli világbajnokság jelenti most a legfőbb motivációt az olimpiai ötödik ökölvívó, Hámori Luca számára, aki válogatott társaival hónapok óta szinte folyamatosan edzőtáborozik.
Olyasmit ért el Oscar Piastri a McLarennel, amit előtte csak Ayrton Sennának és Lewis Hamiltonnak sikerült. Emellett két ausztrál F1-es bajnokhoz is csatlakozott.
Elérkezett a végjáték és a visszavágó ideje: immáron a Stanley-kupáért zajlik a harc az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). A fináléba ugyanaz a két csapat jutott be, mint tavaly, akkor a Florida Panthers szerezte meg a trófeát, azonban az Edmonton Oilers mindent megtesz majd, hogy revánsot vegyen. Az éjjel kettőkor, Edmontonban kezdődő pá
A magyar labdarúgó-válogatott pénteki, svédek elleni barátságos mérkőzésére az utolsó kétezer jegy vár gazdára Sipos Jenő, a magyar szövetség szóvivője szerint.
A Hyundai új igazolása, Adrien Fourmaux alig várja, hogy sikeresen versenyhétvégén legyen túl, és tiszta futamban bízik Szardínián. Meglehetősen jól kezdett a Hyundai csapatában a télen szerződtetett Adrian Fourmaux, aki a Monte-Carlo Rallyn elért harmadik helyezéssel kezdte az évet. Ezen kívül viszont mindössze egyetlen viszonylag sima versenye vo
Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője értékelte a futballcsapat 2024–2025-ös szezonját – a sportvezető szót ejtett többek között a keretet érintő várható változásokról, de kitért a nemzetközi kupaindulásra és Böde Dániel gólkirályi címére is.
A magyar labdarúgó-válogatott pénteki, svédek elleni barátságos mérkőzésére az utolsó kétezer jegy vár gazdára Sipos Jenő, a magyar szövetség szóvivője szerint.
A szeptemberi liverpooli világbajnokság jelenti most a legfőbb motivációt az olimpiai ötödik ökölvívó, Hámori Luca számára, aki válogatott társaival hónapok óta szinte folyamatosan
Hamarosan újra Magyarországon vállalhat munkát Horváth Ferenc, aki az elmúlt két évben Cipruson dolgozott. A szakembernél már több magyar klub is érdeklődött.
Változtatott eredeti tervein az FIA, és nem teszi kötelezővé a pályatüzek ellen kitalált acél lemezeket az F1-es autók hasán. Ugyanakkor vészhelyzet esetén kötelezheti a csapatokat a váltásra.
A Football Meets Data sorra jeleníti meg különböző esélylatolgatásait, ezúttal a nemzetközi kupaporondok selejtezősorozataival foglalkozott, amelyben négy csapat is érintett.
Cristiano Ronaldo szerda este Münchenben 220. alkalommal léphet pályára a portugál válogatottban a németek elleni Nemzetek Ligája-elődöntőben, de a már 40 éves klasszis esetében a nagy kérdés az, hogy meddig folytatja a pályafutását. Roberto Martínez szövetségi kapitány leszögezte, hogy az ötszörös aranylabdásnak sincs bérelt helye a válogatottban.
Michael Schumacher korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore szívszorító információt közölt a 2013-ban egy síbaleset során agysérülést szenvedő hétszeres Forma–1-es világbajnok állapotáról.
Takamoto Katsuta a kenyai fejreállást követően stabil versenyeket futott, ezt szeretné folytatni a Szardínia Rallyn is. Azt követően, hogy a Svéd Rallyn másodikként záró Takamoto Katsuta lábon lőtte magát a Szafari Rallyn, viszonylag csendes versenyei voltak, és ezt a sort szeretné folytatni a Szardínia Rallyn is. Aki esetleg nem emlékezne, annak ö
Alexander Bublik minden bizonnyal az egyik legnyíltabb és legkiszámíthatatlanabb játékos a férfitenisz mezőnyének. A kazah teniszező minden egyes mérkőzésén képes bámulatos, olykor meghökkentő megmozdulásokkal emlékezetes pillanatokat szerezni a rajongók és nem utolsósorban saját maga szórakoztatására. Nem titkoltan utálja a salakot, most mégis az
Tóth Rajmond távozott a Frigoríficos del Morrazo férfi kézilabdacsapatától, és bár az új szerződése kútba esett, de szívesen maradna a spanyol élvonalban.
A gyorsasági és para szakágat is beleértve 33 fős csapattal vág neki Magyarország a június 19-22-én sorra kerülő racicei kajak-kenu Európa-bajnokságnak.
Jari-Matti Latvala a Szardínia Rallyn visszatért a csapatfőnöki pozícióba a Toyotához, és érdekesen nyilatkozott az esélyekről. Ritka helyzetben van a Toyota WRC-csapata a Szardínia Rallyn, ugyanis ismét Jari-Matti Latvala tölti be a csapatfőnöki tisztséget. Az első számú vezető az idén a Historic Európa-bajnokságban versenyez, így amikor ütközik a
Lezárjuk az európai kupaszezont, mégpedig a Gólvonal idényzárójával. Nagy Viktor műsorvezető két beszélgetőpartnere ezúttal Koppányi Gergely nemzetközi játékosmegfigyelő, illetve a BL-döntőn riporterként részt vevő Haraszti Ádám volt. A PSG–Inter finálé részletes elemzésén kívül elgondolkodtak azon, vajon milyen edző volt a párizsiakat első BL-győz
Hatalmas sikertörténet a múlt heti horvátországi nyíltvízi úszó Európa-bajnokság, több magyar győzelem is született. A eseményen ott volt Tóth Bálint, az M4 Sport riportere, aki egy élménybeszámolóval csatlakozott Bittmann Emilhez, Göbölyös Gáborhoz és Vásárhelyi Tamáshoz. Természetesen szóba kerül a Ferencváros férfi vízilabdacsapatának a címvédés
Nem mindig a nagyok a legnagyobbak. Hiába a jelenkor és a labdarúgás egész történetének kiemelkedő klasszisai, sem Messi, sem Ronaldo nem volt képes olyan mesterhármasra – pedig szórták őket bőségesen! – mint most egy ifjú osztrák "kollégájuk".
A nyíregyházi Tóth Balázs menedzsere elárulta, a Nyíregyháza kapusa iránt magyar és külföldi klubok egyaránt érdeklődnek, de a 21 éves kapussal közösen úgy vélik, a Szparinak is felelősséggel tartoznak, amiért "biztosították a lehetőséget arra, hogy Tóth idáig jusson".
Másfél hete véget ért az OTP Bank Liga 2025/2026-os kiírása, amelyet végül nagy csatában a Ferencváros nyert meg, a Puskás Akadémia és a Paks előtt. A Kettő:Egy podcast legújabb adásában Kecskés István műsorvezető és állandó vendége, Szepes Viktor az M4 Sport kommentátorával, Ujvári Mátéval közösen evezett szubjektívebb vizekre: mindenki a saját sz
A WRC idei hatodik versenyét, a Szardínia Rallyt június 5-8. között rendezik Olbia központtal. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei harmadik murvás futamáról.
Ma este 9 órakor a portugál és a házigazda német válogatott játssza a Nemzetek Ligája 2024–2025-ös kiírásának első elődöntőjét. A magyar csapat három hónap múlva éppen a portugálokkal játssza az első hazai vb-selejtezőjét a jövő évi torna kvalifikációs sorozatában.
A 361.-ként rangsorolt Lois Boisson okozta a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) legnagyobb szenzációját azzal, hogy – a világranglista-3. Jessica Pegulát kiejtve – bejutott a legjobb nyolc közé a párizsi Grand Slam-tornán. Szerdán aztán rátett még egy lapáttal, az orosz Mirra Andrejeva (6.) elleni sikerével elődöntőbe jutott! A fran