Együtt szorított a Vigvári fivérek nagypapája és nagymamája a vízilabda világbajnoki döntőben. Aztán a végén együtt szomorkodtak: az egyikük itt, Budapesten, a másikuk pedig ott, a 9500 kilométerre lévő Szingapúrban.
A bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia kétgólos hátrányból egyenlített ugyan, de végül 3-2-re kikapott a ciprusi Arisz Limasszol otthonában a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén csütörtökön.
A Győr csütörtökön vereséggel kezdte meg szereplését a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjében: a második forduló első felvonásán 2-1-re kikapott az örmény Pjunyik Jereván vendégeként.
Szőnyi Ferenc ismét bebizonyította, hogy nem létezik lehetetlen. A 60 éves ultratriatlonista 12 500 kilométert tekert le a TransCanada Ultra keretében – teljesen egyedül, kísérő nélkül. Útja során nemcsak az extrém terepviszonyokkal, de magánnyal, vadállatokkal és saját határaival is meg kellett küzdenie. A versenyt eddig csupán hárman teljesítetté
Adrien Fourmaux zárta csütörtökön a Hyundai Motorsport saját finn tesztpályáján tartott tesztet, azonban a francia versenyző baleset miatt sokáig csak szerelőinek tudott szurkolni.
Ne lepődjön meg, ha szögletet ítél a bíró, mert a kapus húzza az időt, vagy ha egy büntetőnél dupla érintés van, és nem simán érvénytelen a gól, hanem újat kell rúgni.
Oliver Solberg bár előzetesen csak jó tempóra számított Észtországban, a verseny előtti teszten megfogalmazódott benne, hogy akár a vártnál is jobb eredményért harcolhat.
Árverésre bocsátják Michael Schumacher, korábbi hétszeres Forma-1-es világbajnok egykori versenygépét. Azonban nem egy Ferrariról, vagy Mercedesről van szó, hanem egy egyedi építésű Honda motorkerékpárról, amellyel Schumacher versenyzett, és tesztelt néhány alkalommal, a kikiáltási ára pedig meglepően alacsony, mindössze 20300 angol font (9,2 milli
Az ítélet indoklásában a bíró kiemelte, hogy "nem volt hiteles bizonyíték" a vád részéről, ezért nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani a vádlottak bűnösségét.
Árverésre bocsátják Michael Schumacher, korábbi hétszeres Forma–1-es világbajnok egykori versenygépét. Azonban nem egy Ferrariról vagy Mercedesről van szó, hanem egy egyedi építésű Honda motorkerékpárról, amellyel Schumacher versenyzett, és tesztelt néhány alkalommal, a kikiáltási ára pedig meglepően alacsony, mindössze 20 300 angol font (9,2 milli
A volt úszónő dühösen reagált a Széchy Tamásról szóló könyvre és a körülötte kirobbant vitára. Úgy érzi, őt sokan cserben hagyták, amikor kiállásra lett volna szükség.
Kalle Rovanpera nem tudta túl elégedetten zárni az Észt Rallyt sem, ezért nem hiszi, hogy győzelemért tudna hazai futamán harcolni, de legalább a teszten sikerült picit előre lépnie.
A hétvégén a balatonfőkajári Balaton Park versenypályán rendezik meg a gyorsaságimotoros Superbike-világbajnokság történetének ezredik futamát. Vámosi Péter, a Motorsport Online főszerkesztője arról beszélt az InfoRádióban, hogy a jubileum miatt biztosan emlékezetes verseny lesz a debütáló pályán,
A magyar női csapat Bauer Blanka, Guzi Blanka, Eszes Noémi összeállításban aranyérmet nyert, egyéniben pedig Bauer harmadik lett pénteken a madridi öttusa Európa-bajnokságon.
A magyar női csapat Bauer Blanka, Guzi Blanka, Eszes Noémi összeállításban aranyérmet nyert, egyéniben pedig Bauer harmadik lett pénteken a madridi öttusa Európa-bajnokságon.
A Ferencváros számunkra a kitartás, a felkészültség és a rendíthetetlen ambíció megtestesítője – nyilatkozta az új mezszponzor vezérigazgatója, Itai Sadeh.
A Ferencváros számunkra a kitartás, a felkészültség és a rendíthetetlen ambíció megtestesítője – nyilatkozta az új mezszponzor vezérigazgatója, Itai Sadeh.
Sami Pajari idén alaposan elmarad attól a sebességtől, amit tavaly mutatott a Rally1-es Toyotával, ennek azonban megvan az oka, ugyanis a japán gyártó kérte a lassabb sebességre, amivel jobban tud tanulni.
Megjelent a 2026-os Monte-Carlo Rally útvonala, mely több újdonságot is tartalmaz, köztük a Monacói versenypályával, mely 18 év után tér vissza a programba.
33 év után lesz újra MotoGP-futam Magyarországon, a verseny akár a magyar motorsport új korszakát is elhozhatja. Egy fiatal tehetség indulása már biztos a vb-futamon, de könnyen lehet, hogy Farkas Kevin mellett Rossi Moor is ott lesz a mezőnyben.
Oscar Piastri a második szakaszban majdnem kiesett, a harmadikban azonban mégis ő szerezte meg a szombati rajtelsőséget a Belga Nagydíj sprintversenyére. Lewis Hamilton különös eset miatt búcsúzott korán, de nincs mit az ablakba tennie a mezőny második felébe szoruló Mercedesnek sem. A szezon harmadik sprintversenyes hétvégéje a Belga Nagydíj, amel
Füzesy Tamást saját bevallása szerint tizenéves korában szexuálisan molesztálta Széchy Tamás úszóedző. Az áldozat egy interjúban azt mondta, rettenetesen félt a nagy tiszteletnek örvendő szakembertől, de nem idéztek elő benne lelki törést a történtek. Mint mondta, azért állt elő a történetével, hogy más érintettek is tegyenek így, mert azzal tisztá
Magyar versenyző először nyert futamot a ralikrossz Európa-bajnokság csúcskategóriájában, Koncseg Zoltán a RallyCafénak mesélt a nyirádi sikeréről. Sporttörténeti sikert ért el Koncseg Zoltán a Nyirádon megrendezett ralikrossz világ- és európa-bajnoki futamon, magyar versenyző ugyanis sohasem állt még a dobogó tetején az Európa-bajnokság csúcskateg