Nagyon úgy néz ki, hogy a 2008-ban a Vasember című mozival elstartolt szuperhősfilm-mánia 2019-ben, a Bosszúállók: Végjáték orbitális sikerével érte el a csúcspontját, ahonnan már csak lefelé vezetett az út. Bár azóta is voltak villanások – a Pókember-mozikat vagy a tavalyi Deadpool & Rozsomák című darabot például tudtuk szeretni – a főszabály inká
Nem kell sietni, nyuszikám – Ez lett az öngondoskodásom alapmondata. Az utóbbi időben próbálok valamit, ami sokáig teljesen idegen volt tőlem: időt adni magamnak. Nem multitaskingolni, nem mérgezett egérként rohangálni, nem hajnalban kelni, hogy "még ez is beleférjen a napba". Hanem szüttyögni. Tudatosan. Ráérősen. Emberi ritmusban.
A világjárvány idején nemcsak a fizikai egészségünk volt veszélyben, hanem – mint most kiderült – az agyunk állapota is jelentős változásokon ment keresztül.
Csütörtökön közleményben jelentették be a szervezők, hogy a szombatra tervezett Révfülöp és Balatonboglár közötti 43. Lidl Balaton-átúszást elhalasztják. Nyomos oka van annak, hogy elhalasztják a Balaton-átúszást Közleményük szerint döntésüket a HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapi
Huszonhárom millió dolláros Series B finanszírozási kört zárt a Lightyear, Európa egyik leggyorsabban növekvő befektetési platformja. A friss tőke mellett három, mesterséges intelligenciára épülő piacelemző funkciót is elindítanak, miközben szolgáltatásaik immár huszonöt országban, tíz nyelven érhetők el. Rekordméretű Series B: kik fektettek be? A
Összesen 2175 hallgató nyert felvételt az általános felvételi eljárás keretében a 2025/26-os tanévben a Semmelweis Egyetem hat karának magyar nyelvű képzéseire - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
A Balaton-átúszás most szombaton rajtolt volna el, ám a bizonytalan időjárás miatt eltolják a sporteseményt. Az eredetileg kijelölt napon jelentős lehet a hullámzás a Balatonon, ami veszélyeztetné a 12 ezer résztvevő biztonságát.
A pankráció legendája, Hulk Hogan 71 éves korában elhunyt. Most egy drámai videó került ki a TikTokra, megmutatva, hogyan küzdöttek a mentősök az ikon életéért.
A dinohusi, azaz a dino formájú csirkenuggets a gyerekek kedvence. A fagyasztott termék régóta megtalálható a boltok mélyhűtőiben, a gyártók sokféle figurát és formát elkészítettek már a csirkehúsból, és mai napig odáig vannak érte a kicsik és persze a nagyok is. Dinohusi viszont otthon, házilag is elkészíthető. Mutatjuk a receptet.
Természetgyógyásznak hirdette magát, de nem volt meg a végzettsége Battonya polgármesterének, Mákos Árpádnak - legalábbis ezzel kereste meg lapunkat e-mailben egy bizonyos özvegy Regőczi Bélánéként bemutatkozó asszony. A magát "nyugdíjas influlenszerként" és "fotelforradalmárként" jellemző idős hölgy azonban nem az, akinek mondja magát: közösségi m
A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája a különböző médiafelületeken, de még az adatvédelmi szakmában is. A videó percek alatt körbejárta a világot, mém lett belőle, az érintett vezérigazgató pedig lemondott. A történet ugyanakkor komoly adatvédelmi kérdés is. Dr. Tóth Judit Lenke,
Együtt szorított a Vigvári fivérek nagypapája és nagymamája a vízilabda világbajnoki döntőben. Aztán a végén együtt szomorkodtak: az egyikük itt, Budapesten, a másikuk pedig ott, a 9500 kilométerre lévő Szingapúrban.
Újabb mérföldkőhöz érkezett Majoros Péter Majka Csurran, cseppen című dalának klipje, amely már a debütálása után is rekordot döntött. A megjelenésekor bő egy nap alatt több mint egymilliós megtekintést produkáló kisfilmet mostanra több mint 25 milliószor látták a YouTube-on. Hogy ehhez mennyiben járult hozzá a debreceni fellépése után Majkára zúdu
Már 140 napja nem volt telitalálat az ötös lottón, ezen a hétvégén 4 milliárd forintot lehet nyerni. A hatos lottón 56 napja halmozódik a nyeremény, 950 millió forint várja a játékosokat.
Egy új jelentés szerint több mint 30 orosz befolyásolási kísérletet jegyeztek fel 2024-ben, ami négyszerese a korábbi éveknek. Idén mintha visszaesett volna a Kreml aktivitása, de ez a nyugalom minden bizonnyal csak átmeneti lesz.
A kliensek használják az MI-t és a különféle appokat akkor is, ha elárulják a terapeutának, és akkor is, ha nem. Hogyan lehet elérni, hogy a technológia a mentális jóllétünket szolgálja, és ne a problémáinkat betonozza be? Lélektani határ Szondy Máté klinikai szakpszichológussal.
Tavasszal a part menti tartományokban robbant ki pogrom, az elmúlt hetekben a drúz kisebbség keveredett véres konfliktusba, amelybe a beduin törzsek mellett a kormányerők is beszálltak. A vérengzésnek ezernél is több áldozata lehet. Izrael légi csapásokkal avatkozott be a drúzok mellett. A helyzet az Aszad-rezsim helyébe lépett iszlamista kormányza
Feszült napra virradtak a csillagjegyek, hisz a tegnapi Oroszlán Újhold intenzív energiákat szabadított fel a Kozmoszban. A napi horoszkóp mutatja a kiutat az emberi konfliktusok labirintusából.
Újabb rendőrségi vizsgálat indul Bertrand Cantat, a Noir Désir egykori frontembere ellen a 2010-ben elhunyt volt felesége, Rády Krisztina halála ügyében. A francia ügyészség csütörtökön jelentette be a nyomozás megkezdését, miután a Netflixen megjelent The Cantat Case című dokumentumfilm új, eddig nem vizsgált tanúvallomásokat és részleteket tárt a
Kicsik, gyorsak, ellenállhatatlanok: az aprósütemények a házi konyha titkos fegyverei. Legyen szó édesszájú vendégekről, családi kávézásról vagy ünnepi készülődésről, egy tál friss csokis kesz, vagy Oreo golyó mindig telitalálat. Ráadásul nem kell órákig gyúrni és pihentetni: ezek a falatnyi finomságok gyorsan elkészülnek és még gyorsabban elfogyna
Tusványoson Választások előtt-után címmel beszélgetett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Ezen többek között szóba került, hogy szerintük a Tisza Pártnak azért nincs esélye, mert egyedül az Orbán-gyűlöletre építenek. Semjén Zsolt a beszélgetés egy pontján arról beszélt, hogy a Tiszának nemcsak szellemi tartalma ninc